Állami költségvetés - 1886

Vallás és közoktatásügyi ministerium - A vallás és közoktatásügyi magyar királyi ministerium 1886. évi költségvetésének INDOKOLÁSA

146 IX. A magy. tud. akadémia részére, az ókori classikusok müveinek általa rendezett kiadására előirányzott 500 frt­nyi segély indokolásául ki kell emelnem, hogy a tud. akadémia már 1883-ban elhatározta egy classika-philologiai bizottság felállítását, melynek feladata az akadémia munkakörét annyiban kiegészíteni, a mennyiben a hazánk művelődésére rendkívül fontos, de ezen intézet által eddig csak alkalmilag támogatott classika-philologia az aka­démia tudományszakai közé rendszeresen beillesztetik. Tekintettel egyrészt arra, hogy az ily műveknek rendszerint kisebb az olvasó közönsége s másodszor arra, hogy részemről oda hatottam, misze­rint két nyelvű, vagyis az akadémia által elfogadott fordítások mellett az eredeti latin vagy görög szöveget is tartalmazó, s ennek­folytán sokkal költségesebb kiadás lásson napvilágot, nem vonhat­tam meg e vállalattól az államsegélyt, melyet a lehető legcseké­lyebb mértékre szállítva állítottam be ezúttal tárczám költségve­tésébe. X. Közegészségtani előadások dijazása a jogakadémiákon. A közegészségtan előadatásának fontosságára — különös tekin­tettel a közigazgatási szolgálatra, — már más helyen volt alkal­mam ráutalni. Miután a közigazgatási pályára lépő ifjak jelenté­keny része a jogakadémiákon nyeri kiképzését, gondoskodni kell arról, hogy ugy az állam kezelése alatt álló, mint a felekezeti vidéki jog- és államtudományi karok is rendszeresen feleljenek meg e kí­vánalomnak ; intézkedtem már a tananyag megfelelő megállapítása iránt, a mi ezen fejlődőben levő tanszaknál szükséges volt, s a tartandó előadások díjazását ugyanazon szabály szerint véltem be­rendezendőnek, a mely a jogakadémiákon rendszeresen előadott tör­vényszéki orvostanra nézve már régebben fennáll. Miután azonban a tanulmányalap, melyből a kir. jogakadémiák fentartatnak, más, nem kevésbé fontos czélok által már annyira igénybe van véve, hogy ezen különben csekély összeg azon alapra hárítható nem volt, s másrészt a felekezeti jogakadémiák hatóságai a segélyt készséggel

Next

/
Thumbnails
Contents