Állami költségvetés - 1884
Belügyministerium - INDOKOLÁS a magy. kir. belügyministerium 1884. évi költségvetéséhez
8 3. Főispánok és a budapesti főpolgármester fizetése. 1883. évre engedélyezett hitel . 1884. „ előirányoztatik . 243.500 frt, . 251.500 „ tehát több 8.000 frttal. Ennek keletkezése a megyék háztartására javaslatba hozott összegnél fentebb indokoltatott. tehát több 18.793 frttal. Ezen rovat egyes tételeinél kevesebb, másoknál több kiadás fordul elő; a végeredmény több kiadást tüntet elő, mi a következőkből vehető ki: az intézeti javaslat értelmében igénybevétetik 1884. évre az 1883. évi hitel, vagyis 83.316 frt, minthogy azonban egy negyedik másodorvos rendszeresítése gyógyítási szempontból szükségesnek mutatkozik: az orvosok és hivatalnokok fizetésénél pótlás történt egy 4-ik másodorvos fizetésének megfelelő . 400 frttal, lesz 83.716 frt, ellenben tekintettel arra, hogy hozzávetőleg 30 beteg fog elszállíttatni az angyalföldi ápoldába, mindazon tételek lettek aránylag leszállítva, melyekre a beteglétszám csökkenése befolyást gyakorol, azon tételek kivételével, melyek az intézeti igazgatóság által ez indokból már leszállítva lettek, meíy mivelet . . 1.708 frtnyi levonást eredményezett, egybevetve ezen tényezőket 1884. évre kevesebb vétetett fel 1.308 frttal, az 1883. évi hitelhez képest. 4. Altalános közigazgatási költségek. A. Betegápolási költségek. 1883. évre előirányzott hitel 1884. „ előirányoztatik . 537.900 frt, . 556.693 „ a) pozsonyi országos kórház: