Állami költségvetés - 1884
Belügyministerium - INDOKOLÁS a magy. kir. belügyministerium 1884. évi költségvetéséhez
9 b) Bujakóros betegek gyógyítására felállított kórházak. A sziny ér váraljai kórház élelmezése 13 1/ 2%-al, a máté-szalkai kórház élelmezése pedig 21°/ 0-al olcsóbb feltételek mellett lévén biztosítva, s igy a szükséglet 650 frt, illetőleg 870 frttal alábbszállván, ez indokból 1.520 frttal kevesebb vétetett fel; ellenben a lugosi kórháznál több vétetett fel 896 frttal azért, mivel ezen intézet személyes kiadásai, melyek 1883. év végéig Krassó-Szörénymegye házipénztára által fedeztettek, a megyei háztartásról szóló törvény következtében, a megyei javadalmazás megállapításánál tekintetbe nem vehetők; egészben kevesebb . 624 frttal. c) Általános betegápolási költségek. 1884. évre előirányoztatik . . . 432.025 frt, 1883. , engedélyezve lett . . . 411.300 „ tehát több 20.725 frttal. Ezen javaslat indokoltatik az Y. szám alatti melléklethez V. csatolt 6 drb alkimutatásban foglalt adatokkal, mely kimutatásokban egybevettetik a Magyarország területén lévő ugy országos, és közkórházi jelleggel felruházott gyógyintézetekben, valamint a magánkórházakban 1882. évben észlelt betegforgalom, az azok számára megállapitott napi ápolási dijakkal, azonkívül számba vétetett a szükséges átlag elkészítése czéljából a kültartományi és külföldi kórházak számára a magyar kincstár terhére az utolsó három év alatt érvényesített követelések, valamint a vagyontalan betegek számára kiszolgáltatott gyógyszerek ára is. A többlet igazoltatik az országos és közkórházak szükségleteit illetőleg: a betegforgalom átlagos emelkedésével, a napi ápolási dijaknak szükségessé vált részbeni felemelésével, és a jászberényi magánkórháznak közkórházi jelleggel történt II. 2