Állami költségvetés - 1882

Földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerium - Indoklás a földmivelés-, ipar- s kereskedelemügyi magy. kir. ministerium 1882. évi költségvetéséhez

22 osztására megkívántató költségek a harmadik tétel elatt vannak kimutatva. Az utóbbival tüzetesebb kísérletet akarok tenni, ugyanis az eddig tett tapasztalásaim hinnem engedik, hogy a külföldi borjak vásárlása és itt az országban való fölnevelése által olcsóbban czél­hoz jutok, kevésbé kell majd a tenyésztési időszakban a honosítás nehézségeivel küzdeni, mi ép akkor érkezett állatoknál kikerülhe­tetlen. Elmondottam az egész országban a szarvasmarhatenyésztés hanyatlását, ezen mezőgazdaságunkat sújtó körülményt, tenyészálla­tok kiosztása, pepineriák fölállítása által miként törekszem megaka­dályozni és hiszem, hogy ezen törekvésemet siker követendi; de keveset, azaz nem eleget tehettem addig egy, a magyar mezőgaz­daságra igen becses és hazánk kitűnő igásfajtájába tartozó jellegért; ez az, mely a Királyhágón túli dombos megyékben tenyésztetik; ezt pedig, ha megakarjuk mezőgazdaságunk számára tartani a kitűnő igásökröt, szeszgyáraink hulladékait jól értékesítő hizó állatjait, nem szabad szem elől tévesztenem és szükségesnek látom, hogy pepine­riául egy ezen tenyészanyaggal foglalkozó gulya állittassék és igy ezen jelleg, nemcsak létezzék, hanem javíttatván a vidéki tenyész­tésre, jó apa-állatok terjesztése által is üdvösen tudjon hatni. Szükséges egy ily gulya fölállítása; szereztem számára területet Boóson, fogok területet szerezni ennek szomszédjában Kolozson, hol ennek fölállítását a negyedik tétel alatt kimutatott összeggel mielőbb meg akarom kezdeni. A folyó évben fölállított pepineriák sokasága, igen örven­detes jelenség, de ez a tenyésztés állapotára való tekintettel még mindig kevés; ezen ügy nézetem szerint lehetőleg előmozdítandó, mert sokan vannak, kik pepineriák fölállítására hajlandók len­nének, ha tenyészanyag beszerezhetésére két — esetleg három év alatt törlesztendő kölcsönökben részesittetnének. Hogy ilyen tenyészetek fölállítását lehetővé tegyem, ily köl­csönöket — a gazdasági egyesületek ajánlatára — megbízható tenyész­tőknek adhassak, vettem föl az ötödik helyen kimutatott tételt.

Next

/
Thumbnails
Contents