Állami költségvetés - 1880

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez

51 A többletek, melyeket a jövő 1880. évre 7,705.575 frttal előirányzott összes kiadások, az 1879. évre engedélyezett hitelekkel, valamint az 1878. évi tényleges kiadásokkal szemben mutatnak, — eltekintve a kisebb vonalszaporula­toktól — főkép az által okoztatnak, hogy az 1879. évi előirányzat a vágvölgyi vonal, az 1878. évi tényleges kiadások pedig ezenkivül még a dálya-bródi vonal üzletével járó kiadásokat sem foglalják magukban. Ha az ezen vonalokra elő­irányzott kiadásokat az összes kiadások végösszegéből levonjuk, s a maradványt az 1878. évi tényleges, illetőleg az 1879. évre engedélyezett kiadásokkal össze­hasonlítjuk: az előbbiekkel szemben 211.527 frtnyi, az utóbbiakkal szemben pedig 245.401 frtnyi kevesebb let mutatkozik. Áttérve a részletek indokolására, czélszerünek tartottam a központi kiadá­sokat a külszolgálat által igényelt kiadásoktól szétválasztva tárgyalni. A) Központi igazgatás. A központi igazgatással járó kiadások a költségvetés III., IV., XI., XIV. és XVIII. fejezete alatt összesen 953.145 forinttal vannak előirányozva, vagyis 56.015 frttal többel, mint az 1879. évre a mondott fejezetek alatt engedélyez­tetett. Ezen többletet indokolják általánosságban egyrészről a vágvölgyi vonal igazgatásának átvételével, másrészről az ezen vonal számára Pozsonyban már is létező, a dálya-bródi vonal számára pedig a jövő évben Vinkóvcén felállítandó üzlet­vezetőségnek a vasutak számlázási szabályzata szerint szintén a központi igazgatás terhére elszámolandó költségei, mely utóbbiak 26.418 frtra tehetők, ugy, hogy a többletből a tulajdonképeni központ terhére csakis 29.597 forint esik. A kimutatott egész többlet az emiitett egyes fejezetek között következőleg oszlik meg — s indokoltatik részletesen. III. FEJEZET. Általános igazgatás. Személyi járandóságok czimén ezen fejezet A) tétele alatt a jövő 1880. évre 70 hivatalnok, 19 szolga és kellő számú napdijasokra összesen 149.325 frt irányoztatik elő. Az 1879. évre e czimen engedélyeztetett 64 hivatalnok, 14 szolga és napdijasokra, összesen 136.260 forint. Az 1880. évi előirányzat ennélfogva 6 hivatalnokkal, 5 szolgával többet, napdijasokra 1000 frttal kevesebbet, s végösszegben 13.065 frttal többet mutat fel. Ezen többlet onnan ered, hogy : 7*

Next

/
Thumbnails
Contents