Állami költségvetés - 1880
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez
52 1. a számosztály főnökének fizetését a f. évi 3600 forint helyett, tekintettel az állásával összekötött fontos és nagy felelősséggel járó teendőkre, 4000 frttal rendszeresítettem, mi által 400 frt többlet eredményeztetik; 2. az igazgatótanács indokolt javaslata folytán megengedtem, miszerint a főorvos fizetésének egynegyed része vagyis 625 forint 1880. év január 1-től kezdődőleg az üzleti számla terhére számoltathassák el. A főorvos egész fizetése ugyanis eddig a magy. kir. állami vasutak alkalmazottainak betegsegélyző egylete, illetőleg ennek alapja által viseltetik; tekintettel azonban egyrészről arra, hogy az alap rendes bevételei, melyekhez a vasúti intézet a maga részéről mivel sem járul, ujabb időben az egylet rendes kiadásainak fedezésére elégtelenek, másrészről pedig arra, hogy az egészségügyi szolgálat központi ellátása, felügyelete és vezetése, az orvosi vizsgálatok megejtése, s az ezekről szóló hivatalos bizonyítványok kiállítása sat. képezvén a főorvos feladatát, ugyanaz nemcsak az említett egylet, hanem egyszersmind az intézet érdekében is működik: az igazgatótanács fönnebb említett javaslatát annál is inkább jogosnak és egyúttal méltányosnak találtam, minthogy a főorvosok fizetésének egy bizonyos része a magánpályáknál is az üzleti bevételekből fedeztetik; 3. a vezértitkárság számára az 1879. évi költségvetésben 27 hivatalnok és 2 távírász, összesen tehát 29 egyén 42.000 frttal, továbbá napdijasokra 16.500, összesen tehát 58.800 forint van engedélyezve. Tekintettel arra, hogy a 2 távírász a szolgák állományába tartozik, azok a jövő évi budgetben a hivatalnokok létszámából kihagyattak s alább a szolgák rovatába vétettek fel; a szervezve volt 29 hivatalnoki állás azonban, a vágvölgyi vasat beolvasztása folytán, a jövőre nézve is fentartatott, a végből, hogy érdemesebb napdijasok közül két egyén irodatisztté kineveztethessék. Ez okból a napdijasokra az 1879. évi adománynál 500 forinttal kevesebb, egészben véve azonban 2.100 forinttal több irányoztatott elő. 4. a számosztály hivatalnoki állománya a vágvölgyi vasut átvétele és a Nagyváradon fennállott gyüjtőpénztár feloszlatása folytán a tényleges szükségletnek megfelelően 2 felügyelői, 2 I. osztályú és 4 II. osztályú számtiszti állással szaporittatott és 2 könyvvivői, illetőleg ellenőri állással csökkentetett, továbbá a napdijasokra 1879. évre engedélyezett adományból 500 forint töröltetett. Mindezek folytán a fizetések és lakbérilletmények az 1879. évre engedélyezett 50.100 frttal szemben, 8.400 frttal emeltettek; 5. a hivatalszolgák száma 12-ről 15-re emeltetett, miután a tapasztalás azt mutatta, hogy az eddigi létszám a szolgálat rendes ellátására elégtelen, s ez okból már az 1879. évben is két napibéres szolgát kellett felfogadni. A szolgák illetményeinek 11.000 frtnyi összegében az 1879. évi 7.860 forint adománynyal