Állami költségvetés - 1880

Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési magy. kir. ministerium 1880. évi költségvetéséhez

50 2. a gyorsárúk után: 1876-ba n 25.769 frt 58 kr. 1877-be n 47.783 „ 72 „ 1878-ba n 42.365 frt 63 kr. Tekintettel az ezen adatokból kitűnő hullámzásra, feltehető, hogy kérdéses bevételek 1880. évben sem fognak nagyon eltérni az eddigi, kivált pedig az 1878. évi eredménytől, mely feltevésből kiindulva, a podgyász után várt bevételek 20.000 frttal, a gyorsárúk után várt bevételek pedig 44.000 frttal irányoz­tattak elő. teherárúforgalomból eredő bevételek a megelőző Teherforgalom, években következők voltak 1874-ben 1875-ben 1876-ban 1877-ben 1878-ban 1,341.197 frt 03 kr. 1,348.440 „ 19 „ 1,534.258 „ 68 „ 1,946.956 „ 30 „ 1,895.692 frt 08 kr. Ezen összeállitásból látható, hogy a kérdéses bevételek 1873. óta folyto­nosan emelkedtek, az 1878. évben azonban 2'7%-kal apadtak. Minthogy azonban a tömösi csatlakozás időközben létesült, feltehető, hogy ezen bevételek, ha nem is fognak emelkedni, de legalább oly mérvben apadni sem fognak, mint 1877-ről 1878-ra; miért is a két évi időközre csak 3'4°/ 0-nyi apadást számitva, az 1880. évi költségvetésbe a fennebbi czim alatt 1,831.000 frt vétetett fel. Vágvölgyi vasút. A vágvölgyi vasút bevételeinek megállapításánál az 1878. évi eredmények szolgáltak alapul, minthogy a korábbi évek mérvadó eredményt nem adhatnak. A vágujhely-trencséni vonalrész ugyanis csak a mult 1878. év május havában adatott át a forgalomnak, a vonal tehát csakis ezen időponttól kezdve bir jelenlegi hosszával. Különféle bevételek. A különféle bevételekre nézve elégségesnek tartom egész általánosságban megemlíteni, hogy azok egyes czikkei az egyes vonalok 1878. évi hasonló bevé­teleinek mérve szerint állapíttattak meg. II. Üzleti kiadások. Az 1880. évre előirányzott kiadásoknak az 1879. évre engedélyezett, s az 1878. évi tényleges kiadásokhoz való viszonylatát az I. alatt mellékelt táblázat tünteti ki.

Next

/
Thumbnails
Contents