Állami költségvetés - 1873
Közmunka- és közlekedési ministerium - Jelentés a közmunka- és közlekedési ministerium 1873. évi költségvetéséhez
3 Személyes járandóságok. Ezen czim szükségletében az 1872. évi adománynyal szemben a következő változás történt: A szolgák ruhailletményeire 160 frttal kevesebb, vagyis 1.090 frt irányoztatik elő, mert a kapus egyenruházatában több oly ruhadarabok foglaltatnak, melyek csak két év alatt újíttatnak meg. A „napidijak az írnoki teendők ellátása" czimii rovatnál 3.000 frttal emeltetik a szükséglet s tesz 15.000 frtot, mert a feldolgozott ügydarabok száma, mint fentebb említettük, annyira szaporodott, hogy az alkalmazott 20 napdijas a másolásokat elvégezni nem képes. Felvétetett végül a fizetések kitétele nélkül a létszámba egy felügyelő, egy főmérnök, 3 mérnök és 10 segédmérnök. Ezen mérnökök a budapesti dunarész szabályozásának vezetéséhez a központi létszámból rendeltettek ki s helyeiket a szolgálat tetemes hátránya nélkül betöltetlenül hagyni nem lehet. E fontos műszaki munkálatnál azon elvnek keresztülvitele, hogy ideiglenesen felfogadott egyénekre bizassék a felügyelet, lehetetlen volt. A munkálat oly fontos, s a képzettség magasabb színvonalán álló mérnökök közül oly kevesen adják magukat nálunk ujabb időben a vizépitészetre, hogy a hosszasabb szolgálat alatt felismert legjobb erőknek a ministeriumból való kirendelése volt szükséges; továbbá annak szigorú ellenőrzése az államnak annyira érdekében áll, hogy a felügyeletet okvetlen államszolgálatban álló és a teljes felelősség érzetével biró egyénekre kellett bízni. Ezen intézkedés által a központban működő erőkben az államszolgálat. hátrányára igen nagy fogyatkozás állott elő, — megérzik ez sajnosan 1872-ben is a vizépitészeti osztályon; ez nem maradhat igy s a kirendeltek által előbb a ministeriumban végzett teendőkre — amazok fizetésüket a dunaszabályozási alapból húzván, a megfelelő személyzet a központban okvetlen kinevezendő. És itt alaptalan volna azon félelem, hogy majdan a Dunas/abályozás bevégeztével felesleges hivatalnokok maradnának a létszámban az állam terhére, mert oly mérveket kezd ölteni nálunk a vízszabályozás, hogy ezen begyakorlott egyéneknek későbben is mindig 1*