A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-04-04 / 1. szám
a hét A TÉMA 9 vagyonnal rendelkezett. Egyesek viszont abból indultak ki, hogy kevés pénz van a bankszámlán, s emellett még egymillió háromszázezer korona tartozásunk is van. Innen nézve valóban rossz volt a helyzet, de sohasem volt jobb. A székházra felvett négymilliós kölcsönt folyamatosan törlesztettük, akkor már csak egymillió háromszázezer várt kifizetésre. Tehát nem "még” több mint egymillió, hanem "már csak” annyi. Ha úgy fogjuk fel, hogy gyakorlatilag a nulláról sikerült ezt elérni, csakis pozitívan értékelhető az akkori anyagi helyzet. Meg kell nézni más gyermek- és ifjúsági szervezeteket, melyik volt ennél jobb helyzetben.- Nyíltan vagy burkoltan, de többen is azzal vádolták önt, hogy a Cserkészszövetség rovására meggazdagodott.- Ha a Cserkészszövetségben gazdagodtam, akkor szellemiekben, azáltal, hogy csodálatos embereket és magát a cserkészkedés mibenlétét megismertem. Anyagi értelemben viszont ez nem igaz. Én azt mondtam, hogy legfeljebb öt évig fogom vezetni a Cserkészövetséget, de ezalatt az idő alatt egy olyan helyzetet teremtek, hogy azután már maga is tud dolgozni. Ezt sikerült is véghezvinni. Kiépült a szervezet, van egy székház, ahol a központi munkát el lehet végezni, létrehoztuk a cserkészparkot Paláston, ahol a táborozások, a kiképzések, a vezetőképzés is működhet.- Milyen kapcsolat van a jelenlegi vezetés és ön között? ’ - Talán az a legjobb, ha azt mondom, hogy a vezetéssel semmilyen, de a dunaszerdahelyi csapat tisztjeként a gyerekekkel foglalkozom. Viszont, ha a cserkészmozalom jövőjére gondolok, nagyon pesszimista is lehetnék, hiszen a legutóbbi hírek szerint a dunaszerdahelyi cserkészcsapatnak ki kell költöznie a cserkészházból. A vezetőség bérbe kívánja adni a helyiséget, mondván, kell a pénz. Egyrészt: a város azért adta a telket és az épületet a szövetségnek, hogy a cserkészcsapatnak otthona legyen, nem pedig pizzasütő üzemeljen ott. Másrészt: mire kell a pénz, ha megszüntetjük a csapatot, utcára tesszük a kiscserkészeket. Minek a szövetség, cserkészek nélkül. Nem beszélve arról, hogy tudomásom szerint nemigen alakulnak új cserkészcsapatok, sőt néhány