A Hét 1996 (40. évfolyam, 1-2. szám)
1996-03-15 / Próbaszám
HOLOP ZSOLT FOTÓ: Szurdi Brigitta a hét — KARNEVÁL Paradicsomszínű sál, kanárisárga kétszemélyes pulóver, függönyből kanyarított kisestélyi, neccharisnya, műmell és vendéghaj, Zorro-álarc, Neandervölgyből szalajtott, marhalábszárat lóbáló ősember, csúcsos thajföldi szalmakalap, liszteszsák-kosztüm, arc-, szem-, és szájfesték töméntelen mennyiségben. Apaszomorító narancsszín, tiziánkék, libazöld, kandírozott cukorbarna, babarózsaszín, meggypiros, szalmasárga kavalkád. A helembaiak és ipolydamásdiak képzelete az egykori dőre- és busójárás megkopott emlékéből és a szocialista “maszkabálok” elevenebb közelségéből táplálkozik farsang utolsó szombatján. Télbúcsúztató, tavaszváró önfeledt farsangolás folyik immár ötödik éve, mely a két falu apraját-nagyját megmozgatja. A Duna és az Ipoly torkolatánál fekvő falut a kovácspataki dombok ölelik körül. Helembán véget ér az út, itt van a világ vége. Eltekintve attól az évi egynéhány alkalomtól, amikor Helemba és a magyarországi Ipolydamásd polgármestereinek kérésére a vámhatóságok megnyitják az 1981. május 21-én átadott cöiöphidat, melyen az eredeti elképzelés szerint a bős-nagymarosi vízlépcső töltéseit építő munkagépek közlekedtek volna. A két falu három éve harcol az állandó határátkelőhely létrehozásáért, vagy legalább a jelenlegi állapot fenntartásáért, hiszen a híd hivatalosan csak 1996 végéig üzemeltethető. Helembát és Ipolydamásdot csupán ötszáz méter és az Ipoly választja el egymástól, lakosait sógor-koma-rokoni szálak kötik össze. A két világháború közt a helembaiak még naponta átjártak magyarországi földjeiket művelni, de a második világháború után hermenyaszszony? - viccelődnek a fiatalok egy uszályos ruhaköltemény nyel, kinek viselője legalább ötvenéves, és a fátyolon át is látható szúrós borostája. Párja pampalinis lepkevadász-szerelésben kísérgeti árkon-bokron át. A hangosbemondó hangszórójából három plussz kettő plussz lagzilajcsi vetélkedik a harmonikaszóval, aztán “tíz kicsi indián, tűz körül táncot jár”. A maskarák zenei szempontból “mindenevők” vígan ropják végig a falun, nyomukban fekete pernye száll és rakódik le mindenhová. Az eklektikus, felszabadult népünnepély ideiglenesen a kultúrházban ér véget megvendégeléssel, majd este bállal folytatódik. Hajnalban ismét megnyitják a határt, ki-ki haza botorkálhat. A farsangi bált váltakozva rendezik meg Ipolydamásdon illetve Helembán. Sokáig mulatozni, esetleg a “házszámot" eltéveszteni nem ildomos, mert ha a későn érkező orra előtt lecsukják a sorompót, kerülhet Szálkának, vagy Párkánynak. A cölöphídon legközelebb húsvétkor lehet átkelni. metikusan lezárták a határt. Furcsa mód Ipolydamásdon jelenleg több szlovák család él, mint Helembán. A törökdúlás után népesítették be Damásdot, a farsangi menetben most is szlovák dalokat énekel az idősebbje. A változásokat követően kelt életre ismét a télbúcsúztató farsangolás, mely most már egyben szomszédolás is. Jönnek a maskarák! - kiabálják a gyerekek izgatottan, s a cölöphíd túlsó végén feltűnik a csiricsáré menet. A két falu a híd közepén találkozik, Bogdányi József és Gosztonyi Jenő polgármesterek üdvözlik egymást és a községek lakosait, majd “hivatalosan” is kezdetét veszi a farsangbúcsúztató karnevál. Főszereplője a Farsang Tóbiást megtestesítő szalmabábu, akit annak rendje és módja szerint elsiratnak, majd meggyújták és a hídról behajítják az Ipolyba, ússzon, s vigye magával ezt a ronda telet. A tél azonban nem akar kimúlni, fagyos leheletével jégbörtönben tartja az Ipolyi is, így Tóbiást nem viszi a víz sehová, sértődötten füstölög magában a híd cölöplábánál. Mit sem törődnek ezzel a maskarák, akik harmonikaszó kíséretében végigvonulnak mindkét falun, önfeledten mulatnak, riogatják a gyanútlan, farsangolásból részüket kivenni nem szándékozó járókelőket. Alig akad ilyen. A kereszteződésekben szalmabálákból tüzet raknak, körültáncolják, átugrálják, s egy kereszteződéssel odébbállnak. A fiatalok, ahogy felöltik maskaráikat, úgy vetkezik le gátlásaikat, fantáziájuk viszont többnyire a másik nemmé való átvedlésben merül ki. Legszebb, hogy a mámik, tisztességben megöregedett anyókák ugyanúgy kaphatók farsangkor egy kis bolondságra, mint a fiatalok, s az ő jelmezeiket még nem fertőzték meg a tévében látott riói, velencei és egyéb karneválok képei. - Aztán szűz-e még az a Kis Velence HelémJjart
