A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
LAPSZEL mr mutattuk be a "Vigyázz lábam!" című néptáncszínházi próbálkozásunkat — az erdélyi falurombolások kapcsán. A hazához való hűségre intettük a menekülőket — apró jelképeinkkel. Később a zsűriben elnökölt Novák Ferencnek is született hasonló koreográfiája "Tündérkert" címmel. A mi műsorunkról is elismerően vélekedett a "szakma”... — Az általad legtehetségesebbnek tartott szólótáncos, együttes, azaz a példaképed? — Egyértelműen Tímár Sándor, a magyar táncházmozgalom elindítója, aki szerint nagyon fontos a "tiszta forrás" ismerete — a közelítés a hagyományos, eredeti zenéhez, dalhoz, tánchoz, népviselethez. Jelenleg ő a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatója és koreográfusa, Erkel-díjas és érdemes művész, tanítómesterem, és tanácsokkal is ellát. Sajnos, az ünnepi műsorunkon nem jelenhetett meg, egy olaszországi turné miatt... — A legégetőbb jelenlegi gondod, szívfájdalmad? — Nem nevezném szívfájdalomnak, inkább megoldásra váró sürgős feladatnak a tagutánpótlás biztosítását, amitől az együttes léte függhet. Ölveczky Árpád (művészeti vezető), Korpás György (koreográfusok is), Horkay Katalin és Korpás Éva tesz ennek érdekében legtöbbet, ami még mindig nem elegendő. Célunk a dunaszerdahelyihez, somorjaihoz hasonló műhely kialakítása — a néptánc megszerettetése már a gyermekekkel, hogy a távozók helyére mindig új tagok érkezzenek. Emellett örülnénk, ha idehaza is olyan sok meghívást kapnánk, mint amennyi az utóbbi években külföldről érkezett—érkezik, hiszen ki merem jelenteni, hogy akár a Szőttessel, akár az Ifjú Szivekkel felvehetjük a versenyt; a kosztümjeink (főleg Bertók Renáta és Horkay Katalin érdeme) talán még mutatósabbak is, mint az említett együtteseké, de a döntést a közönségre bízom. A táncosok és énekesek mellett Argyélus zenekarunk (tagjai: Czuczor Péter — vezető, Nagy Sándor, Savanyú Katalin, Takács Péter, Ág Zoltán) sem hozna ránk szégyent... — A legszlvmelengetőbb közelmúltbeli örömöd? — Egy időre bizonyos okokból (részletezni nem kívánom azokat) távoztam a HAJÓSból, ám a fiatalok 1994 őszén visszahívtak, és én örömmel tértem vissza közéjük. Azóta egy újabb arany fokozattal gyarapodtunk az országos versenyen, és ősz óta készültünk az "Ünnep" című műsorunkra, amely válogatás az elmúlt két esztendő alkotásaiból. A siker nem maradt el, azután pedig a régi tagjainkkal együtt önfeledten emlékeztünk-ünnepeltünk. Eddig még sosem tartottunk ilyen nagyszabású ünnepséget, bár mi mindegyik fellépésünket egy-egy kisebb ünnepként tartjuk számon, ezt jelzi a jubileumi összeállításunk címe is. — A legközelebbi terveitek? — Az Ifjú Szivekkel közösen tervezünk egy nyári táncszínházi produkciót "Ember-ballada" címmel, melynek zenéjét a GHÝMES együttes szerezné. A tervezett két-három előadáshoz szükséges anyagiakat különféle alapítványoktól kérvényeztük, és hát bizakodunk... Negatív válasz esetén csak kőszínházbeli bemutatóra telik. Emellett másik bemutatót is tervezünk — a 94/95-ös évad koreográfiáiból. Továbbá Dél-Szlovákia-szerte szívesen bemutatnánk egyes műsorainkat, hiszen értékőrző tevékenységünk nem öncélú, a hagyomány megtartó ereje határtalan! MISKÓ ILDIKÓ FEJEK A PORBAN Elkezdődött hát a nagytakarítás. A minisztériumokban, a közhivatalokban egyre-másra váltják le — többnyire magyarázat vagy indoklás nélkül — a vezető beosztású tisztviselőket, sőt, újabban már a megbízhatatlannak tartott beosztottakat is. Csak találgathatjuk, mi lehetett a vétkük, hiszen a legtöbbjüket még az előző Mečiar-korr mány idején nevezték ki, sokszor pályázat alapján. Most eldobták őket, mint egy rongyot, mint egy kifacsart citrom héját. Dolgozhattak bár a legodaadóbban, a legjobb képességük és tudásuk szerint — ez nem számít semmit. Meglehet, sokan közülük utólag belátják: talán nem voltak eléggé lojálisak a vezérhez és a pártjához, időnként mertek önállóan cselekedni és gondolkodni is — ezért most bűnhődniük kell. De útilaput kötöttek azok talpára is, akik annak idején meglehetős vehemenciával tolták a szekeret, s nyakig benne voltak minden szemétségben. Ma már ők is fölöslegessé váltak. Az elmúlt évtizedekben megértünk már jó néhány efféle nagytakarítást. Rendszerint ártatlanok feje hullott a porba. Ez a mostani rendcsinálás azonban némiképp különbözik a korábbiaktól. Itt nem sokat teketóriáznak, akinek nem tetszik a képe, az mehet. Hogy netán jó szakember volt? Kit érdekel az. Nem volt elég követr kezetes, s ez már elegendő ok. Mert ha az lett volna, akkor a Meóiar-kormány bukása után nem maradt volna a helyén, és nem "szolgálta" volna az új rendszert. De ott maradt, és ez bűn volt, ezért most mehet Isten hírével. Az efféle jövés-menést azonban más is motiválhatja. Nemrég az egyik szlovák lapban láttam egy kimutatást arról, milyenek az átlagbérek az egyes minisztériumokban és közhivatalokban. Általában kétszer akkorák, mint az országos átlag, tehát úgy 9—10 ezer korona körül mozognak. Ez nagy csáberő, el kell ismerni, s a jelenlegi kormányzó pártok környékén bizony jó néhányan akadnak olyanok, akik eddig még nem kapták meg "megérdemelt" jutalmukat. Olyanok például, mint Chamula úr az SZNP-ből. Pechjére nem sikerült bejutnia a parlamentbe, az eredeti szakmájába meg nem nagyon kívánkozott vissza. Nem is csoda, elvégre a felettese is kénytelen volt belátni, hogy rosszul végzi a dolgát. (Tudják, ott a rimaszombati gimnáziumban, ahol szlovákul kellett volna oktatnia a magyar diákokat...) No de sebaj. Egy ilyen derék hejszlovákot mégsem lehet csak úgy a süllyesztőbe dugni, kapjon ő is egy kis zsíros koncot valamelyik minisztériumban. Kapott is az oktatásügyben, ahol majd jól befűt nekünk. Hiszen viiágéletében erre vágyott. És persze itt vannak a többiek is. Felsorolni őket reménytelen vállalkozás lenne. Szakmai felkészültségüket se firtassa senki, mert fölösleges. Elég, ha meghallgatjuk a főnökeiket, az ilyen-olyan minisztereket és államtitkárokat, s máris tisztában vagyunk a beosztottak kvalitásaival is. Elvégre ki látott már olyat, hogy valaki saját magánál okosabb emberekkel szereti körülvenni magát. Az vagy őrült, vagy nagyon bölcs ember. A leváltások, a személycserék jól beleillenek a mai hatalmasok politikai stratégiájába. Ma még nem lehet úgy betelepedni a hatalomba, mint ahogy azt a kommunisták tették 1948 táján, hiszen ehhez nincs meg az ország lakosainak többségi támogatása. A három kormányzó párt a választásokon csupán 47,5 százalékot kapott, tehát nem képviselik Szlovákia nagyobbik felét (arról nem is szólva, hogy a lakosság közel egynegyede nem is szavazott), ezért hangerővel és a megfélemlítés különböző eszközeivel próbálják a hatalmukat tartósítani. A háttérben viszont már azon dolgoznak, hogy megváltoztassák a játékszabályokat, mert ha továbbra is megmarad a demokrácia, akkor pünkösdi királyságuknak előbb-utóbb vége szakad. Ha ma valaki árt Szlovákiának, akkor éppen az, aki visszasírja a régi időket és a totalitárius módszereket. Sajnos vannak ilyenek, s talán nem is kevesen, mindenesetre a kívánatosnál többen, s főleg a hatalom csúcsai közelében. Az ország polgárai azonban nyugalmat szeretnének, s egy olyan kormányt, amely nem osztja az embereket "igaz hazafiakra" és "nemzetárulókra", hanem a köz érdekében munkálkodik, tekintet nélkül a társadalom politikai megosztottságára. Egyszer már nemet mondtunk a diktatúrára, akkor miért is hiszi itt bárki, hogy most már újra sóvárgunk utána. Vagy talán azt képzelik egyesek, hogy az embereket meg kell félemlíteni, móresre kell őket tanítani? A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy ez nem vezet célra. S egy olyan kis nemzet, mint a szlovák, nem teheti kockára a jövőjét azzal, hogy elkergeti, száműzi, megszégyeníti a legtehetségesebb fiait és lányait. Évről évre nő azok száma, akik külföldön keresik a boldogulásukat, s ha a boszorkányüldözés tovább folyik, akkor még többen hagyják majd itt ezt az országot. A tehetséges szakembereket, művészeket, tudósokat tárt karokkal várja a külföld. Valóban ez szolgálja az ország érdekét? Akarhatja ezt bárki is, aki őszintén szereti a hazáját? LACZA TIHAMÉR 3
