A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-28 / 17. szám
EGTAJAK HÉT A lány fölé hajolt. Fehéren és boldogan feküdt a lányka, aki meghalt a Toldi Miklós erős csókjától. Fehér délignyitó, kit megölt az első sugár csókja, kis ember-pipacs, kinek halál volt a szakítás. Lengén és fehéren feküdt ott, mint éjjelre húnyó kis madár, mint nyárfa lombján ringó reggeli ködöcske. Toldi Miklós felemelte az elhallgatott gyermeket. Roppant karjain ringatta, mint alvó csecsemőt. Könny nem jött a szemeiből, de az összenehezedő éjszaka s az egész hangtalan nagy pusztaság az ő bánata volt. Sokáig nézte a magához ölelt holtat. Akkor lágyan, hogy föl ne ébressze az alvó madárkát, befektette a friss sírba a lányt. Felgyújtotta a közeli szálfákat, hogy álljanak fáklyát mérhetetlen bánatának. Irtózatos arcán véresek voltak a lángok fényei, amint ásót ragadott és dobta a földet a habos kis mellre. Az omló föld az ő végtelen, néma zokogása volt. Mikor már dombbá telt a sír, ledobta magát a földre, arcát befúrta a nedves rögök közé. És most már sírt, sírt éjszakát szaggató veszett sírással: — Oh jaj, száműzetés volt az én születésem és átkozott az anyám csókja, hogy világerősének küldött el engem. Nincs társ, nincs testvér számomra és bélpoklosságom az, hogy erős vagyok. És százszor jaj, hogy azt, aki szeret, megöli az én erőm szeretete. Az irtózatos sírás átüvöltötte a pusztát. Az éjjeli madarak riadtan kerülték el a sirató Toldi bánatát. III. Vak zsibbadtságából másnap délfelé ébresztette fel a tüzesedő nap. Felült. Ott volt a friss sír mellett, a leégett fák még panaszos füstszaggal siránkozták át a levegőt. De a föld, az ég, a dolgok derültek voltak a nap örömében. Mint tegnap, mint tavaly, mint ezer év előtt. Üresen nézett maga elé. Süket-vakon bámulta a szemébe domborodó sárgás halmot. Lelke egyik távoli lejtőjén idegen kérdés nyitotta fel nagy szemeit: — Micsoda domb ez? Fliszen itt tegnap gödör volt. Ki ásta azt a gödröt? Miért? Egyszerre roppant éhséget érzett. Eszébe jutott, hogy a múlt évben hogyan sütött meg nyárson egy egész borjút, félkézzel tartva a nyársat a tűz fölé. Úgy érezte a sülő hús szagát, hogy könnyek égtek fel a szemeibe. — Jónapot, Miklós bátyám — nyílt feléje egy friss hang. Az alsó palánk mellett Piroska ment el, a bíró fiatal lánya. Egy pillanatra megállt, beköszönt. Elámult, kutató, hívó és befogadó szemekkel tapogatta a roppant férfit. Aztán tovább ment a falu felé. A Toldi szemei akaratlan odahullással néztek a lány után, amint fiatal teste gazdag ringásával betűnt a nap fényességébe. Különös mosolygás serkedt ajakára. És leboltozott bánata fekete taván roppant szirmaival lassan-lassan kinyílt egy bíbor virág. DÉNES GYÖRGY Madár Nézem a madarat, mellénye kék, szárnya piros, megvillan, mint egy látomás és elnyeli az iharos. De visszahallom, ahogy zeng, zenél a fák közül, az ég alól, a hang, a hang, a csöpp harang a szívem mélyén földalol. Szól a madár, az évek rengetegjén átkiált, nevet a szemem, Istenem hogy átjár az öröm, át- meg átjár, mégis könnyezem. Cinkosod lesz Csak a gondolat nem maradhat néma, cinkosod lesz előbb, mintsem megsejtenéd, a tudás fájáról szakasztottá Éva, hogy üldözötten hordja kényszerét, s szembeszegülve vak rendeltetéssel megosztozzon teremtő Istenével, s a kétkedést, amit sugallt a Sátán tovább vigye a lelkek óceánján. FOTÓ: V. BILSKÝ BETTES ISTVÁN Kilibbenés hogy aztán ez is mozgalmassága hamvait csak hajszálon múlik? Rodin-szobrok élték hogy mindig és újra egyensúly állhasson helyre panthenonból maradt hőspanoptikum így lesz heroikus gúla: központjából kimozdíthatatlan Szufi szövegek Bármit akartál adni nekem a földön, osszad szét ellenségeim között, bármit akartál adni a mennyben, osszad szót barátaim között, én megelégszem veled magaddal. * Életem bennem lehanyatlott, és benne feltámadt. * A hit képek nélkül, burok nélkül, csakis a meztelen nyelvvel tanítható. * Aki egy ujjal közeledik felém, ahhoz én egy arasszal közeledem. Rabia Melyik út vezet Istenhez? Húzd vissza mindkét lábadat, az egyiket a földi, a másikat a túlvilági életből, és akkor nála vagy. * Aki Istent keresi, saját vezeklésének, akit Isten keres, saját ártatlanságának árnyékában ül. * Én, mi, te. ti, ők — ez mind egy és ugyanaz. * A test is szellem, csak észre kell venni. * Bennem minden dolog megvan, de nincs bennem hely a magam számára. al-Halládzs 17
