A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-28 / 17. szám
HÉTLÁTOGATÓBAN BÁBJÁTSZÁSRÓL ■ II Dr. Szőke István kassai fogorvos nevét a bábjátszás tette közismertté Szlovákiában, de nyugodtan használhattam volna a "Csehszlovákia" kifejezést is, mert a csehországi Chrudimban is szerepeltek, sőt díjat is nyertek egy bábfesztiválon. Nevéhez fűződik a kassai Glóbus bábegyüttes megalapítása, de mondhatnánk, hogy a szlovákiai magyar bábmozgalom kibontakozásával is szorosan összefonódott dr. Szőke István. Sokéves fogorvosi, tanári munka után mint a kassai városi kórház egészségnevelő osztályának a főorvosa vonult nyugalomba. Ám nyugdíjas éveiben sem tétlenkedik, januárban volt hetvenesztendős, a Csemadokban aktívan tevékenykedik. Kassán a Csemadok-székházában találkoztunk vele, a kopjafákról tartott előadást klubdélután keretében. Elsőnek aziránt érdeklődtünk, mikor fogalmazódott meg benne az érdeklődés a művészetek és a bábjátszás iránt? — Az igazság az, hogy soha nem akartam orvos vagy fogorvos lenni. Inkább a művészetek felé hajlottam, de édesanyám azt mondta, nem tudná elviselni, átélni, hogy a fia komédiás legyen. így aztán a színjátszással és a bábjátszással amatőr módon foglalkoztam. Még negyvenötben itt Kassán, diákok és magyarok megalakítottunk egy bábegyüttest, de szlovák nyelven is játszottunk. Három év után leállítottak bennünket azzal az indokkal, hogy nem tökéletes a szlovák nyelvtudásunk. Már akkor világossá vált, hogy másról van itt szó, nem a nyelvtudásról. A későbbi, egészségügyi bábozásomnak a folytatása az lett, hogy 1968-ban megalakítottuk a kassai GLOBUS bábegyüttest a magyar ipariskola mellett, amelynek a rendezője lettem. Pásztó András volt a szervezője és vezetője. Ott öt évig tevékenykedtem, nagyon szép eredményeket értünk el. — Hány darab került bemutatásra évente? — A bábok elkészítése és a darab betanulása minimálisan fél esztendeig tart. így hát az iskolai évben egy darab betanulására és bemutatására kerülhetett sor. Magam is írtam darabokat. Egy idő után aztán áttértünk a pantomimDr. Szőke István a kopjafákról tart előadást bábjátékra, ami sík figurákkal történik. Fakanalakból voltak a huszárok, a falusi leányok, egy falusi miliőben játszódott le a cselekmény. De játszottunk más mesejátékot is, például a róka mesét, amelyhez Szabados György, a nemrég elhunyt zeneszerző írta a zenét, jobban mondva improvizálta, mert mi játszottunk és ő első látásra játszotta zongorán az elképzeléseit. Nos, így jutottunk el a köztudatba, minden éven beneveztünk az országos versenyekbe. A Glóbusszal három nemzetközi fesztiválon is szerepeltünk: Chrudimban, Zsolnán és Pécsett. Sajnos a Glóbus nem volt hosszú életű, anyagi okok miatt be kellett fejeznünk a működést. — Szőke István azonban nem tűnt el a bábjátszás mezejéről. Hogyan alakultak a dolgok? — Még évekig részt vettem a Duna Menti Tavasz zsűrijében, tartottam előadásokat is a bábjátszásról és az egészségügyi nővérek körében tartottam kurzusokat a gyógypedagógiai bábjátszásról. — Milyen most a bábjátszás helyzete, természetesen amatőr szinten? — Sajnos azt kell mondanom, hogy nincs teljes áttekintésem. Miután abbahagytam a bábjátszást és az egészségügyi bábjátszást is befejeztem, visszavonultam. — Mit lehetne tenni a bábjátszás érdekében? — Valamikor járásonként rendeztünk tanfolyamokat a bábvezetőknek. Akkor még volt érdeklődés, összejöttek húszan-harmincan. Ma aligha lehetne elképzelni, hogy jelentkeznének annyian, úgy látszik az embereknek nincs elég idejük. Csak országos viszonylatban lehetne valamit kezdeni, szakemberek bevonásával, mint az a múltban volt; Dráfi Mátyás és Csendes László tanította például a színpadi beszédet. Elsősorban a legjobbakat kellene kiválasztani, azokat a vezetőket, akik eredményeket érnek el. — Elképzelhető, hogy valaha Szlovákiában nyílik egy hivatásos magyar bábszínház vagy csoport? — Elképzelhető lenne, ha főiskolát végzett szakembereket képeznének erre a célra. Ez irányú elgondolásból jelentkezett lányom Pestre az egyetemre. Mivel nem vették fel Pesten, Prágában felvételizett, ahol a bábszakon elvégezte a színművészetit. Sajnos Prágában maradt... Amatőrökkel nagyon nehéz lenne beindítani egy magyar színházat, már annál az oknál fogva is, hogy bizony amikor amatőr bábosokat képeztünk és tanfolyamokat szerveztünk mondjuk egy hétre, a negyedik-ötödik napon kezdtek fogyatkozni soraik, egyenként hazaszökdöstek, a befejezésre alig maradtak néhányan. — Most azonban szóljunk másról is, a kopjafa készítésről. Nekem egyszer Nagy János szobrászművész mondta, hogy ne kopjafákat állítsunk és temessünk állandóan... — Nagy Jánosnak csak részben van igaza, mert a kopjafa nem mindig a temetés szimbóluma, hanem lehet az életé is. Például olyan díszítési elemeket is találunk, amelyek virágot ábrázolnak; termést utánzó mintákat és motívumokat tartalmaznak. A fejfáknak külön irodalma van, azt tudom, hogy minden egyes fejfának megvan a maga jelentése. A férfiak fejfáját kékre festették, a nőkét vörösre, a gyerekekét pedig fehérre. A faragást, a motívumokat nehéz megmagyarázni. — Az elmondottakból kiviláglik, hogyha kopjafát emelünk nem biztos, hogy temetünk. — Pontosan erről van szó, a kopjafa faragás a múltra emlékező néphagyomány. Olyan néphagyomány, mint a rovásírás. Mindkettőt elhanyagolták. A rovásírást tudtommal a cserkészek használják, tanulják, senki más, még az iskolákban sem. A kopjafa faragásról is csak elvétve hallani, egy-egy táborozás alkalmával készítenek kopjafát, néhol igényesebb motívumokkal, másutt pedig szerényebbet... Dr. Szőke Istvánnal még elbeszélgettünk a múltról, szülővárosáról Homonnáról, a háborús évekről, kitelepítésekről és irodalmi tevékenységéről. Pályafutása során írt legalább tizenöt bábjátékot és két metodikai szakkönyvet, útmutatót, tanácsadót a bábjátszásról. De írt szakkönyveket a szakmájából is. A bábjátszás szerelmese, írták róla sok-sok évvel ezelőtt. Igaz az idő elszaladt, de Dr. Szőke István az idők múlásával sem tagadta meg önmagát. A bábjátszás nála igen üdvös téma, szívesen hallgattam átfogó gondolatait. Bábozó gyerekek MOTESIKY ÁRPÁD 2
