A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-21 / 16. szám
OH, SZESZÉLYES ÁPRILIS...! TAHI TÓTH LÁSZLÓ: — Van egy-két kollégánk, akikkel időnként muszáj kitolni, így főként április 1-jén őket vesszük célba. Nesze nektek, nagykópű, hiú, öntelt hölgyek, urak! Például van egy kollégám, aki állandóan azzal dicsekszik, hogy temérdek híres rendező tucatnyi fergeteges szerepet ajánlott fel neki. Hiszi a piszi! Ezért odahaza előkeresek egy régebbi, minél vaskosabb, ám vonzó forgatókönyvet, majd ezt a számára elhelyezem a színház portáján azzal az utasítással, hogy kezdje el tanulni a főszerepet. Sőt, egy kellemes hang telefonon keresztül is felkéri a szerep elvállalására és mielőbbi megtanulására, mert hamarosan kezdődik a forgatás. Ö valószínűleg telekürtöli az egész társulatot ezzel a fantasztikus hírrel. Majd miután teljesen beleéli magát az ünnepelt főszereplő helyébe, a portáról telefonálunk neki a társalgóba, hogy tévedés történt: másnak szánják a szerepet. Végül a már előzőleg beavatott kollégának adják át a forgatókönyvet, és jön a pofára esés... Egy hasonló csínyt már elkövettünk. Az egyik kollégánk büszkén újságolta, hogy az előadás után mennyire el volt ragadtatva a játékával A. Wajda, lengyel rendező. Ezért írtunk neki egy angol nyelvű levelet, amelyet egy Amerikába utazó barátunk odakint feladott a részére. Wajda nevében tudattuk vele, hogy éppen egy filmet szeretne forgatni, amelyben barátunk játszhatná az egyik főszerepet. De mivel nagyon kellene hasonlítania az ikertestvérét alakító másik főszereplőre, okvetlenül vágassa le a haját és a bajuszát, majd egy megadott időpontban találkozzanak a budapesti Intercontinental Szálló halijában. Természetesen kollégánk gyorsan megszabadult a fölösleges szőrzetétől, és a kért időpontban megjelent az adott helyszínen, ahol senki sem várta... Nem kapott infarktust, mi pedig kissé móresre tanítottuk, hogy hátrább az agarakkal! Egyébként eléggé szeszélyes, kiszámíthatatlan, nehezen kezelhető embernek tartom magam. Időnként próbálok uralkodni magamon, a kollégáim sokszor jobban viselik a dilijeimet, mint én a saját természetemet. De legalább nem vagyok unalmas! ANTAL IMRE: — Jelenleg a Fővárosi Operett Színházban játszom Offenbach Szép Heléna című nagyoperettjében — vendégként. Heléna férjét, Menelaost alakítom (Képzelje, én mint spártai királyi). Az egyik jelenetben Páris királyfinak ebédet viszek, mire ő azt kérdezi: Mit hoztál? Az írott szöveg szerint nekem azt kellene felelnem, hogy Birkapörköltet uborkasalátával. Mivel Páris, azaz Dániel Gábor nagyon könnyen zavarba hozható, ezért úgy tréfáltam meg, hogy a következőt válaszoltam (újmagyarul): Csontlev, fin met, tökfőz, tüktoj. Az étlapi rövidítéseimtől tehetséges színészkollégám ledöbbent, bambán hápogott valamit, beleült egy tócsába, majd fokozatosan visszatalált az eredeti szövegéhez — kievickéltünk a muris szituból. Azóta vele nem űzök ilyen tréfát. Persze akadnak, akik azonnal veszik a lapot — például Kudlik Julival szeretünk rögtönözni, bolondozni. Számomra április elseje a nagy ugratások, mókák napja, amikor semmin sem szabad megsértődni! A szeszélyességgel kapcsolatban annyit: mindenkinek van jobb és rosszabb napja, de a hangulatváltozásaimat nem szabad észrevennie a közönségnek. Első a produkció, amihez megfelelő képet kell vágnom. SCHÜTZ ILA: — Hű, tetszik a kérdése, de éppen nem ugrik be semmiféle áprilisi mókaemlékem. Afféle "véres tréfának" még sosem voltam sem a céltáblája, sem pedig az ötletgazdája. Persze kell a könnyed móka, de mivel mi, színészemberek állandó tréfálkozások között élünk, szinte észre sem vesszük, hogy éppen április elseje van... a sok teendő miatt azt is ritkán tudom, hogy éppen milyen nap, hány óra van. Egyetértek a mai produkciónk címével: legalábbis én teljes mértékben szeszélyes emberke vagyok! Nehéz elviselni a hangulatváltozásaimat, megmaradni a közelemben. A férjem nagyon szerethet, ha ennek ellenére kibírja mellettem. BALÁZS PÉTER: — Régebben nagyobb divat volt az április elsejei tréfálkozás a környezetemben, mint napjainkban. Mintha a színészek is komorabbá váltak volna (ja, a szaporodó gondok!), már alig ugratjuk egymást. Például a Nemzeti Színházban történt, hogy az egyik nagyszerű kolléga ruhájából minden nap pár centit bevettek, a botjából egy picit levágtak, ezért az előadások során egyre lejjebb kellett hajolnia, és a ruhaszűkítés miatt azt hitte, hogy hízik... A másik kollégának a zuhanyozórózsájába anilinfestóket tettek, kicsavarták a villanykörtét, és zuhanyozás után kékeslila színben tündökölt — nevetésre ingerelve ezzel a többieket. A mai rohanó világunkban az efféle humor idegesítené az embereket, mert a bájos tolerancia hiányzik az emberekből... de kár! Pedig jópár vaskos tréfa szenvedő alanya is voltam. A színészember egyik rémálma, hogy lekésik az előadásról Ezt a félelmemet játszották ki a kollégáim, amikor Veszprémben ifjú színészként ténykedtem. A hétfői szabadnapon Pesten tartózkodtam, kedd éppen április elsejére esett, amikor nem kellett volna játszanom, ám kaptam egy táviratot. Tudatták velem az állítólagos műsorváltozást, és sürgősen vissza kellett utaznom Veszprémbe. Dúltam-fúltam mérgemben, az állomásról mindjárt a színházi társalgóba siettem, ahol már vártak a tréfamesterek egy üveg hűtött pezsgővel, és közölték, hogy csupán viccelődtek velem. Először a pokolba kívántam mindnyájukat, de a pezsgőnek köszönhetően elszállt a dühöm. Nekünk, nevettetőknek is jólesik, ha jól kinevethetjük magunkat — megfeledkezhetünk a gondjainkról. Szívesen nevetnénk együtt még jópárszor a felvidéki közönséggel is! A szeszélyességről az a véleményem: nem szabadna, hogy a színészi pálya velejárója legyen, hiszen nekünk naponta pontos időbeosztásunk van (próbák, előadások, filmezés stb.), amihez — a saját érdekünkben — igazodni kell. A hangulatember önmagát foszthatja meg egyegy lehetőségtől, mert kevesen tűrik a kiszámíthatatlanságot. Bár a (szeszélyes) évszakok is változnak, de mindig visszatérnek, ugyanúgy mi is sokszor szeretnénk még visszatérni Szlovákiába — ezáltal is néhány vidám órát lopva az életükbe. SZTANKAY ISTVÁN: — Az én április elsejéim általában úgy múltak el, hogy nem voltam részese nagyobb mókáknak. Talán az olvasók meglepődnek ezen, de tényleg nem tudok valami jó sztorival szolgálni. Hogy szeszélyes vagyok-e? Inkább olyan polgártípusú vagyok, aki átváltozik, ha megszólal a gong, kigyullad a fény. Akárcsak a pillangó, én is csak fényben tudok "repülni”... MISKÓ ILDIKÓ Hipp-hopp, alig vettük észre, hogy negyed évvel ismét idősebbek lettünk, és kipp-kopp, máris betoppant hozzánk ÁPRILIS — a maga szeszélyeivel. Legalább áprilisban — e szeszélyes hónapban lazítsunk egy kicsit, tréfáljuk meg ismerőseinket, és vegyük a lapot, ha mások velünk viccelődnek! Vajon a színészek-komikusok miként mókáznak a színpadon kívül, illetve szeszélyes hangulatembernek tartják-e magukat az MTV-ből közismert "Szeszélyes évszakok" szereplői? E kulisszatitkoknak jártam utána tavasz elején, amikor a MUSICART szervező iroda Dél-Szlovákia-szerte turnéztatta a Mi is szeszélyesek vagyunk című zenés-verses kabaréösszeállítás sztárjait. Közülük néhányan ekképp vallottak csinytevéseikról, szeszélyeikről.
