A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-04-21 / 16. szám

HÉTEMBERNEVELŐK

— a tanügyi igazgató

Dr. Hecht Anna

— Évekig úgy ismertelek mint kórustagot, egyet a sok CSMTKE tag közül. Tudtam, hogy matematikatanár vagy a Somorjai Gimnáziumban, s egyszer csak azt hallottam, Te lettél a Dunaszerdahelyi Tanügyi Hivatal igazgatója. Miért határoztad el, hogy 'politikai" pályára lépsz?

— A tanügyi igazgató szerepét nem tartom politikainak, még ha nem is maradhat mentes a politikától. Ragaszkodom hozzá, hogy az iskolaigazgatók, Így a tanügyi igazgató személyére is, a politikailag semleges iskolatanácsok tegyenek javaslatot. Ezt tartalmazza az 542-es számú törvény is, melyet ha megszüntetnek vagy megváltoztatnak, az oktatásügyben újra eluralkodhat a centralizmus meg a diktatúra. Én ma is és mindenkor pedagógusnak érzem magam. Egyébként nem az én ötletem volt, hogy tanügyi igazgató legyek. 1992-ben, mikor már hónapok óta nem volt betöltve e tisztség, a területi iskolatanács tagjai kértek fel, hogy vállaljam el, azaz pályázzam meg.

— S mosf fe vagy az egyetlen magyar nemzetiségű ember ebben a munkakörben. Tudod, milyen nagy támadható felület ez, s még ki is terjesztetted azzal, hogy csatlakoztál a magyar pedagógusok szövetségéhez, sőt vezető szerepet is vállaltál a szervezetben, nemcsak általános szervező munkát, hanem alkotót. Társaiddal együtt megalakítottátok a matematikaszakos pedagógusok szakmai társulását, ha jól tudom, ez volt az első ilyen csoport az SZMPSZ-ben. Röviddel ezután egy feladatgyűjteményt is kiadtatok, melynek társszerzője vagy.

— Ne tűnjön szerénytelenségnek, ha azt mondom, hasznos könyvet írtunk rövid másfél hónap alatt. Szokatlan összeállítása folytán amolyan középiskolai "ízelítőt", mely mind a matematika, mind a fizika könyvekből hiányzik. Közben rájöttem, milyen sok rátermett ember van kollégáink között, akik csupán arra várnak, hogy felkérjék vagy csak megszólítsák őket. Mivel nincs önálló intézményünk, melynek ez lenne a dolga, nekünk kell hozzájuk fordulnunk.

— Felelős beosztásodban sem tudsz elszakadni a tanári gondoktól. Vajon ki, illetve kik plántálták beléd e nagy szakmai szeretetet?

— Akik korábban biztattak, a dunaszerdahelyi alapiskolában Török László és Plavy Dezső, Somorján pedig Kiss Ernőné. A matematikát úgy igazából Kropitz tanárnő szerettette meg velem a Dunaszerdahelyi Magyar Gimnáziumban, a fizikát pedig osztályfőnökünk, Fejes József tanította. De hálával és tisztelettel gondolok vissza a gimnázium szlovák szakos tanárára, Hölgye Istvánra is, akitől példát kaptunk az anyanyelv szeretetére, s ugyanakkor kitűnő szlovák tudást is. Nem tudom, melyikük érdeme, Hölgye tanár úré-e vagy Kropitz tanárnőé, hogy az egyetemi felvételi vizsgámon a szigoráról híres Salát professzornak olyan ritka szakkifejezéssel kapcsolatban tudtam szlovákul érvelni, mint a "logický spor", mely magyarul sem könnyű téma, logikai ellentmondást jelent. Šalát tanár úr csodálkozott, hogy magyar gimnáziumban érettségizett diák létemre, helyesen, szabatosan vitattam meg vele a problémát — szlovák nyelven.

— Tehát amikor az alternatív szlovák nyelvoktatás tervezete ellen lépsz fel, van mire hivatkoznod.

— Sőt, erkölcsi kötelességemnek tartom, mert a tapasztalataim alapján okom és jogom van a kiállásra. Hogy a témánál maradjunk, harmadikos voltam a Komenský Egyetemen,

amikor a Műszaki Főiskoláról átjött hozzánk Znám tanár úr az algebra tanszékre, aki felkarolt bennünket. Azért, hogy mi, eredményesebb felsősök, a magyar iskolákból jött elsőéveseket bátorítsuk, okítgassuk, még némi pénzjutalmat is kieszközölt számunkra. Sípos Jancsival, aki később a Szlovák Műszaki Egyetem docense lett, kandidátus, s jelenleg Bécsben dolgozik, mi voltunk az első ilyen korrepetitorok, akik Znám tanár úr szakmai felügyeletével köröket vezettünk. Akkor tapasztaltam először, hogy a magyar nemzetiségű diákoknak nem a szlovák nyelvtudással van gondjuk, hanem a matematikai ismereteik hiányosak. Azt is megállapítottuk, milyen kár, hogy a középiskolában nem használtuk, s így nem ismerhettük meg a magyarországi szakirodalmat. Remélem, ma már más a helyzet.

— Te pedig azóta tanárként pótoltad az akkor kimaradt dolgokat.

— Vallom, hogy a pedagógusra "felnézni" őszintén csak akkor lehet, ha szakmailag jól felkészült, mert másképpen nem tud jó munkát végezni.

— A tanáraidon kívül volt-e valaki, aki közvetve vagy közvetlenül a pályaválasztásra inspirált?

— Talán édesanyám, aki tanítónő volt, pedig ha visszagondolok pályafutására, nem tudom, mennyire tűnik vonzónak, amit végigküzdött. Pozsonyban az Orsolyarendi Tanítóképzőben szerzett oklevelet a két háború között. Először Nyárasdon tanított, ahonnan egész családom származik, nemzedékeken át ott éltek elődeim, s ott van az örök nyughelyük is. Nyárasdról Nagyvárad mellé, Újsástelekre került édesanyám, majd rövid időre Árvába, s az ötvenes években visszajött a Csallóközbe. Előbb Tejfalun kapott állást — mellesleg én ott születtem — majd a Dunaszerdahely melletti Balázsfára helyezték 1961-ben.

— Példaértékű nemzetiségi tanftósors.

— Mostani munkahelyemen többen is megjegyezték, hogy feltűnően nagy megértéssel és tisztelettel vagyok a nyugdíjkor felé közeledő pedagógusok iránt. Hát ez nem véletlen. Hárman vagyunk testvérek, mind a hárman egyetemet végeztünk. Diákéveink özvegy édesanyánk nyugdíjkor előtti éveivel estek egybe, s a tanítói fizetés akkor is — nem akarok erős kifejezést használni — igencsak szerény volt.

— Mire édesanyád pályája befejeződött, a tiéd elkezdődött. Hogyan emlékszel vissza az első napokra?

— 1972-ben friss diplomásként a Somorjai Gimnáziumban kezdtem tanítani. Nem mindegy, hogy az embert hogyan fogadják. Orosz Tibor igazgató kezdettől fogva segített. Emberséges intézkedéseivel optimizmust, munkakedvet adott, jó feltételeket teremtett ahhoz, hogy a somorjai magyar diákok később nemcsak Szlovákia főiskoláin, egyetemein, hanem külföldön is megállják a helyüket. Jó érzés számomra, mennyi diplomás volt diákom van, olyanok is, akik büszkék rá, hogy tanulmányaik ideje alatt matematikából tudtak segíteni a szlovák társaiknak is.

— Folyton visszatér a nyomasztó nyelvi kérdés.

— Nem mi tehetünk róla, és teljesen fölösleges dolog, inkább álprobléma, amit ránk kényszerítenek, hiszen a tanítványaimból jogászok, orvosok, mérnökök, pedagógusok, közgazdászok, számítógépes szakemberek, sikeres vállalkozók lettek, és nem egy közülük vezető beosztásban dolgozik. Pedig én csak

egy vagyok a magyar gimnáziumi tanárok közül.

Szerettem tanítani. Szerződésemet a gimnáziummal nem bontottam fel, ez a hivatásom.

— De most mást csinálsz.

— Itt is

helyt kell állni. Felkészülten, higgadtan, mosolyogva tenni a dolgunkat, kommunikálni, kapcsolatokat fenntartani pedagógusokkal, igazgatókkal, iskolatanácsokkal, a területi iskolatanáccsal, polgármesterekkel, hivatalokkal, minisztériummal, közben hadakozni rosszul tájékoztatott újságírókkal, akik a szlovák lapoktól jönnek, és azt akarják bizonygatni, hogy Dunaszerdahelyen csak a magyar iskolákkal törődnek, ami szemenszedett hazugság. Rengeteg energiát vonnak el ezek a dolgok.

— Matematika—fizika szakos létedre nemcsak passzív élvezője vagya művészeteknek, hanem művelője is a zenének.

— Gyermekkoromban zeneiskolában tanultam zongorázni, egyetemi éveim alatt sokat jártam hangversenyekre, operába, és megtanultam furulyázni is, mert Kodály és Bartók hatására egyre jobban lekötött a népdal.

Lényegében egyedül tanultam meg lapról énekelni. Énekelek a Híd vegyeskarban Somorján és a Szlovákiai Magyar Tanítók Vass Lajos Kórusában. 1983-tól a gimnáziumi leánykart vezettem, karvezetői tanfolyamra jártam Pozsonyban, Kecskeméten a Kodály Intézetben, és 1994-ben fejeztem be egy 120 órás egyházzenei tanfolyamot a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán.

— Tehát tanulóidat nemcsak továbbtanulásra, matematikai versenyekre készítetted fel, hanem igényes énekkari fellépésekre is. E munkában mi volt a legszebb élményed?

— Szíjjártó Jenő zeneszerző a nyolcvanas évek közepén többször is meglátogatott bennünket, és szinte meghatottan nézte, hogyan szolmizálunk, énekelünk, a régi dallamokban vizsgálgatjuk a pentatóniát, népdalokat gyűjtünk csokorba, Bartók és Kodály egyneműkarokat énekelünk. Szíjjártó Jenő Weöres Sándor verseire két kórusművet is komponált a leánykarnak.

— Többrétű tevékenységed bemutatásának még mindig nem értünk a végére. Nem kérdezem meg, hogy bírod erővel, hiszen emellett még családanya is vagy. Kislányod gimnazista, fiad pedig harmadéves egyetemi hallgató, tán nem véletlen, hogy éppen a matematikát, illetve annak egyik legkorszerűbb ágát választotta.

Köszönöm, hogy a szinte percekre beütemezett idődből jutott a kérdéseim megválaszolására is. Mint tanügyi igazgató és tapasztalt tanár, mit tanácsolnál kollégáidnak?

— Hogy minden munkához koncepció kell, és érdekeltté kell tenni az embereket, a pedagógusokat különösen, hogy minél jobbak legyenek a szakmájukban, s így lesznek jók az iskoláink is.

CSICSAY ALAJOS

6