A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-07 / 14. szám
PÖRGE KALAP, PERGŐ SZAVAK £ két dolog jellemzi Jentét, aki az abszurd hegedűs alatt terpeszkedő tetők takarásában a mindenható hagyomány szerint akarja összeboronálni az össze nem illőket. És ez a fürge, aprócska kerekdedség jellemző alakítójára, Varsányi Marira is. Vele a beszélgetés csevegéssé fajul, csak a válaszok előtti apró habozások jelzik, hogy félig már Anatevkában jár, hiszen pár perc múlva kezdődik az előadás a pozsonyi Nemzeti Színházban. Amennyire sima, ránctalan az arca, annyira szertelenséggel telített jellegzetes hangja. Még káros szenvedélyeiről is szívesen beszél, miközben ujjai között egy szál cigarettával jelzi a beszélgetés ritmusát. — Sokat dohányzik? — Hát eleget, de szeretnék leszokni róla. Időnként nekidurálom magam, de egy-két napnál nemigen bírom tovább. — Van más káros szenvedélye is? — A rendszertelen élet. E- löadás után általában ott maradunk a füstös büfében, és jönnek a cigaretták meg a pohárkák, ami szintén csak egy rossz szokás. Jobb lenne helyette minél előbb hazamenni, lazítani és narancsot enni. —A közönség elé kiállni még akkor sem könnyű, ha valaki már régen ezen a pályán mozog. Ön izgulós? — Nem vagyok kifejezetten lámpalázas, de egy egészséges drukk mindig van bennem. Vendégjátékok alkalmával meg mindenkiben több a félsz. Először játszunk itt a Nemzeti Színházban, ami rangot is jelent egyrészt, másrészt meg, mivel az előadás híre különböző fórumokon megelőzött bennünket, mindenki meg akar felelni a fővárosban. — A színészetre mikor szokott rá? — Csak születni születtem Rimaszombatban, egyébként füleki vagyok, ott is jártam gimnáziumba. Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy színésznő leszek, aminek otthon bizony nem örültek. — Az én lányom nem fog odamenni, ahol olyan élet vár rá... — mondta édesapám egy kiboruláskor. Pedig az az igazság, hogy ez az élet korántsem olyan, mint ahogy azt egyesek gondolják. A színházban nagyon kemény munka folyik, ami kizárja a züllés lehetőségét. — Magam is tapasztaltam nemrégl hogy Ön kissé pontatlan. így van? — Dehogyis, csak itt-ott megesik, hogy minden igyekezetünk ellenére sem sikerül valahová pontosan megérkeznünk. Időről időre ez velem is előfordul. A város szélén lakunk egy lakótelepen, ahol még busz sem jár, így nem tudom pontosan kiszámítani, mennyi idő alatt érek be. A színpadi-színészi munkámra azonban ez a pontatlanság nem vonatkozik. — Ki lakik Önnel még ott a város szélén? —A férjem és két fiam. Ádám most tölti be a tizennyolcadik életévét, Mátyás meg tizenhárom lesz. — Ebben a féríiuratomban nem lett volna jó egy kislány is? — Nagyon szerettem volna, csak a férjem ellene volt. Szerinte az ő gondjai nőnének meg azáltal, hogy én esténként gyakran hiányzóm otthonról. Persze ennek ellenére a legfontosabb háztartási gondok rám maradnak. — Most egy házasságkerítőt játszik nagyon hitelesen. Netán Önt is így "kerítették"? — Nem, erre nem volt szükség. Civilben sem igen szívesen foglalkoznék ilyesmivel, bár néha megesik, hogy egykét barátomat szeretném összehozni. Ha nem is vagyok kifejezetten házasságpárti, fontosnak tartom a tartós kapcsolatokat. — A fiatal színésznőket nagyon sokan megkörnyékezik. Ón hogyan védekezett ez ellen? Korán ment férjhez? — Nem, mert úgy adódott, hogy férjem külföldön járt egyetemre. Szerelmünk még a gimnáziumi évek alatt kezdődött, és mielőtt elment öt évre, szabad kezet adtunk egymásnak. Mindkét részről voltak futó kalandok, mégis megmaradtunk egymásnak, mert jobbat nem találtunk. — A színlapon sohase láttam Máriát, csak mindig Marit. — Ezt én kértem. Amikor még naiva szerepeket játszottam, Marikának hívtak, most, hogy már ezekből a Marikaszerepekből kezdek kinőni, indokoltnak tartottam lerövidíteni a nevet. A Mária idegesített, mert túl komolynak éreztem. — A színház játék, ami a gyerekek sajátja. — A játékosságra való hajlam nagyon jó tulajdonság, valahol kicsit a képlékenységet is jelenti, amire a színésznek nagy szüksége van. Persze ahogy "öregszem", bizonyos dolgokat már sem öltözködésben, sem bolondozásban nem engedhetek meg magamnak. — Mennyire hiú, bevallja hány éves? — Hiú vagyok, nem szívesen mondom meg hány éves vagyok. — Ön mennyire adja önmagát a színpadon? — Nagyon szeretek a jelmezek mögé bújni, és különösen annak örülök, ha mindig más vagyok, és nem ismernek azonnal rám a nézők. Persze Varsányi Mari mindig ott van, de a maszk, a mozgás- és gesztusrendszer legyen mindig más, és öltözni is mindig eltérő ruhákba szeretek. Magyarán: a kosztüm feleljen meg a figura jellemének. — Bizonyára riválisai is akadnak... — Létezik egy egészséges rivalizálás, de a "fúrás" nálunk nem divat. Olyan előfordul velem és mással is, hogy az embernek nagyon fáj a szíve egy szerepre, de más kapja meg. Ez akkor bosszant igazán, ha az eredményt, alakítást látva érzem, hogy én jobban el tudtam volna játszani. — Mire gondol vissza szívesen? — Egész pályám során végigkísértek a beugrások vagy ezek révén a szerepátvételek. Ez ugyan egyrészt rossz, de mivel jól sikerültek, bizonyíthattam, hogy ha néhány szerep el is ment mellettem, én is vagyok olyan jó, mint az "eredeti" szereplők. BEKE ISTVÁN
