A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-04-07 / 14. szám
HET OTT JÁRTUNK A MOHI CSATA Nem, nem a mohi vagy muhi csatáról van szó, amelyet IV. Béla királyunk vívott 1241-ben a tatárokkal szemben, hanem a mohi atomerőmű körüli csatáról, amely most van folyamatban, tegyük hozzá, áldozatok árán, mely ott kezdődött, hogy a kis Bars vidéki falu népét mind egy szálig kiköltöztették. Igaz, a mohiak már megszokták a kitelepítést, hiszen a lakosságcsere idején sok-sok család — természetesen nem önkéntesen — kelt vándorútra. De a helyükbe betelepített magyarországi szlovákok sem élvezhették sokáig az új otthon melegét, földjének éltető erejét, mert valahol valakik úgy döntöttek, hogy ez a táj lesz a legmegfelelőbb hely az atomerőmű felépítésére... A döntés után természetesen működésbe lépett a szocialista propaganda, amely a mohi erőmű körüli falvak munkalehetőségeiről, olcsóbb villanyáramról, ingyenes, állami lakásokról és egyéb kánaáni boldogságokról szólt. Az emberek örültek, a kisvárosok — Verebély, Aranyosmarót, Léva — terebélyesedni akartak. A propaganda megtette hatását, mindenki elégedetten nézett a jövő elé, még a kitelepítettek is, mert hirtelen jött előnyökhöz és javakhoz jutottak. Ámde minden propaganda ellenére a józanabbja mérlegelte a helyzetét, és tisztában volt azzal, hogy az atomerőművek nem éppen természetápoló berendezések, s ha netán felmondja a biztonságosnak vélt műszaki berendezés a szolgálatot, akkor bizony nagy veszély vár elsősorban azokra, akik az atomerőmű közelében laknak és élnek. Nagyon szomorú példa rá Csernobil... Én elhiszem Teller Edének és Duka Zólyomi Árpádnak, hogy a biztonságos körülmények között működtetett atomerőmű a jövő zenéje — mert nekünk a mát is utol kell érnünk —, de a helyzet a mi tájainkon egészen más. Mindenekelőtt arra gondolok, hogy a mohi atomerőmű olyan tervek alapján készül, amelyekről időközben kiderült, hogy át kell dolgozni azokat. A mi erőművünk Az égbe nyúló hűtőtornyok külföldi pénzekből épül, és a befejezését is kölcsönökre alapozzuk. Ennél fogva az ott előállított áram sokkal drágább lesz, mint a behozatal. Ám leginkább az aggaszt, hogy megint politikai síkra terelődött az atomerőmű befejezésének a kérdése. Mindezekről a minap Bujalkó Zoltánnal, Verebély alpolgármesterével, a Mohi Régió elnökével beszélgettem, akitől megtudtam, hogy 1993 áprilisában alakultak. Az atomerőmű húsz kilométeres körzetéből 98 községet tömörít az egyesület, ezek járásonként így oszlanak el: Nyitra 43, Léva 41, Érsekújvár 9 és Garamszentkereszt 5 község. Az egyesület feladata a környezetvédelem, konkrétan az atomerőmű által befolyásolható környezet védelme, ebből adódóan állandó feladat a kormánnyal és a törvényhozó szervekkel a kapcsolattartás. — Akkor önök lényegében nincsenek az atomerőmű felépítése ellen? — tettük fel a kérdést. — Ez bizony nagyon bonyolult kérdés. Elsősorban arról van szó, hogy mi a húsz kilométeres védelmi körzetben vagyunk, és azt tapasztaljuk, hogy a rendelkezések és jogszabályok ugyan megszülettek az atomerőmű tervezése idején, de sok közülük idejét múlta, sőt esetenként az energiabizottság azokat megkerüli. Itt kezdődik az egyesület rendkívül fontos feladata, hogy a törvényhozó szerveket figyelmeztesse, és egyben kezdeményeztük, hogy olyan jogszabályokat, törvényeket foganatosítsanak, amelyek a környezetvédelmi kívánságoknak megfelelnek, és a jövőre nézve is tartósak legyenek. — Szóval az erőmű felépül? — Nagyon vegyes érzelmekkel figyeljük az eseményeket, de azt kell mondanom, hogy egyesületünk nem abból az alapállásból indul ki, hogy az erőmű nem épül fel. Mi abból indulunk ki, hogy az erőmű lehet, hogy később, de előbb-utóbb üzemelni fog, és a húsz kilométeres körzetben közel 150 ezer ember él majd annak terhével és tudatában. Nekünk ezekre az emberekre kell gondolnunk, a velük kapcsolatos ese-Bujalkó Zoltán — Verebély alpolgármestere ményeket próbáljuk előre kielemezni, mert más a helyzet, amikor az erőmű épül, és megint más lesz a helyzet, ha majd az építést befejezik és üzemelni kezd. Addigra fel kell készülnünk és leküzdenünk azt a pszichikai nyomást, amelyet az atomerőmű hűtőtornyainak árnyékában érzünk, az esetleges "feltételezett" károsodás esetén. A vidékünkön nyilván csökkenni fog a turizmus és az ingatlanok ára is, tehát az atomerőmű üzemeltetésének idején és korában itt bizonyára megváltoznak az életfeltételek. — Kihez fordultak gondjaikkal? — írtunk egy levelet a kormányfőnek, Mečiar úrnak, amelyben jeleztük, hogy február derekán egyesületünk ülésezni fog és tájékoztattuk, hogy kértük a pénzügyminiszter urat: vegye tekintetbe régiónk gondjait, és adjon módot arra, hogy személyesen tájékoztathassuk. Ezek után az történt, hogy február 17-én megtartottuk gyűlésünket, amelynek határozatait megküldtük a kihelyezett kormányülésnek, ahol az anyagot felolvasták, és komoly vitát váltott ki. Erre aztán a pénzügyminiszter úr és a gazdasági miniszter úr fogadott engem és a Bohunicei Régió elnök asszonyát, a találkozón elmondtuk kérelmeinket, de nem modhatom, hogy tele tarisznyával és nagy örömmel távoztunk. — A február 17-én megtartott egyesületi ülésen melyek voltak a legsürgősebb kérdések? — Elsősorban arról van szó, hogy a mohi atomerőmű "tervezete" csak akkor tekinthető egységesnek és egésznek, ha költségében ott szerepel az ivóvízhálózat kiépítése ebben a régióban. Nyilvánvaló, hogy először legyen meg a vízhálózat, csak utána következhet az erőmű működtetése. Az ivóvízrendszer legyen tökéletes és állandó, ne kelljen majd javításokkal és egyéb hibák elhárításaival bajlódnunk. A második igen fontos dolog, hogy törvény biztosítsa az atomerőmű körüli falvak "kiemelt" természetvédelmét, a veszélyeztetett életkörülmények elhárítását. Csupán két fontos dolgot említettem, de azok biztosítása nélkül nem tekintjük az erőmű tervezetét tökéletesnek, és mint a régió választott képviselői tudatosítjuk felelősségünket a lakossággal szemben, s ha nem veszik figyelembe kivetéseinket, akkor az atomerőmű befejezése ellen foglalunk állást. Motesiky Árpád 2
