A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-13 / 2. szám
HÉT HÍRMONDÓ MÉCS LÁSZLÓ SZÁZ ÉVE r Úgy látszik, Mécs László második reneszánszát éli, egyre gyakrabban jelennek meg versei, kötetei. írnak, beszélnek róla, rádióban, televízióban mutatják be verseit. Kövesdi János jóvoltából, a pozsonyi Pannónia Könyvkiadó meglepően ízléses kötetben adta ki válogatott verseit: Vadócba rózsát oltok címmel. A szerkesztést és válogatást Kövesdi János végezte, az illusztrációkat Borsos Miklós és Hincz Gyula műveiből kölcsönözték, a művészeti szerkesztést Marsall Ágnes végezte. Rónay László irodalomtörténész pedig Mécs László életútját behatároló utószó-tanulmányában ismerteti meg az olvasót e vihartkavaró költészettel. Mécs László költészetét a fiatalok alig ismerik, hiszen a második világégés után Mécsre is az elhallgattatás várt. Verseit, könyveit nem jelentetthette meg, sőt perbe is fogták s tíz évre ítélték. Kegyelemből 1956-ban került szabadlábra. Versei búvópatakként élték életüket, hol napfényre kerültek, hol meg titkos utakon terjesztették hívei. Mécs Lászlót szerették és gyűlölték, s a gyűlölködők 1978 novemberéig, haláláig, mitöbb, halála után is igyekeztek befeketíteni. Mécs László versei 1916 óta jelentek meg, de rendkívüli sikerét az 1923-ban Ungvárott kiadott Hajnali harangsió című kötetével aratta. A kritikusok többsége, s az olvasók elismeréssel beszéltek róla, ám bőven akadtak ellenzői is Mécs költészetének. Szász Károly, a hivatalos irodalom pesti hangadója, a Kisfaludy- és Petőfi Társaság vezéregyénisége kikelt ellene s hazaárulást emlegetett. Mécs költészetét "szenvelgő zagyvaságnak" nevezte, amellyel a kisebbségi magyarságot "maszlagolják". A csehek, szlovákok is tőkét kovácsoltak Mécs föllépéséből, állítván, "hogy a magyarok nagy költője szlovák nemzetiségű". A szigorú Fábry Zoltán örömmel és bizakodással üdvözölte A hajnali harangszó-t, később azonban keményen bírálta Mécs költészetét. Méccsel kapcsolatos kritikáiban azonban mindig húzott a költőhöz, a magáénak tartotta akkor is, ha ítélkezett fölötte. 1966-ban írta az Irodalmi Szemlében "Vigyázzatok a nappalokra! (A Mécs-probléma és tanulságai)" című hosszabb tanulmányában: "A Mécs-problémának mindig volt egy pozitív és egy negatív oldala, és így Mécs esete kettős magatartást provokált: védeni és támadni kellett, és sokszor egyszerre és egy gesztusban. A Mécsre való reagálás az ambivalencia tipikus példája: a helyeslés és elvetés sosem egyértelmű... Volt idő, amikor versében minden pontosan a helyén volt. Annyira, hogy — naivan hitelesítő szűz tisztaságban — térben és időben kijelölhette helyünket és jövőnket. Mécs László a szlovákiai magyar irodalom elévülhetetlen tartozéka: a kezdet nélküle elképzelhetetlen, rekonstruálhatatlan. Kihagyása, átugrása, megtagadása történelemhamisítás..." 1966-ban az Irodalmi Szemle hasábjain Szalatnai Rezső igyekezett Mécs Lászlót rehabilitálni s közelebb hozni a szlovákiai magyarsághoz. A cikkre az Élet és Irodalom glosszaírója reagált, megítélve és elítélve Mécs tevékenységét. A vita széles hullámokat vert. Fábry visszautasítja a "disszonáns visszhang"^ s igyekszik megvédeni a költőt, mint a fenti idézetek is bizonyítják. De most térjünk vissza Mécs László pályájához. Mécs László 100 esztendeje, 1895. január 17-én született Hemádszentistvánon, a falu kántortanítójának, Mártoncsík Endrének ötödik gyermekeként. Eredetileg Józsefnek keresztelték, a László nevet később vette fel. A kassai premontrei gimnáziumba járt, s már itt kiemelkedett verselési készségével. A Pázmány Péter Tudományegyetemen tanult tovább magyar-latin szakon, később a premontrei rend tagja lett. 1919-től a kassai premontrei gimnáziumban tanít, majd Nagykaposra kerül plébánosnak. Ekkor már rendszeresen versel, s fölfigyelnek szépen zengő költeményeire. Első kötete címadó versében szíveknek tetsző új hangokat üt meg: "Uramisten add meg nékem, úgy zenéljen kis harangom:/ kongásában minden testvér élte titkát lelje meg: társat sejtsen szíve mellett, aki koldusán barangol,/ testvért, vele együtt sírót, aki álmokat temet.../ Mondogassák a szegények: lelkünk kottájára kongat;/ gazdag mondja: bennem is még emberség után kutat,/ és a vének: ránk köszönti régi, ifjú hajnalunkat,/ ifjak, lányok: a szívünkből szórja szét a hangokat./ Tánc feszüljön a harangban: hajnalember szirom-tánca,/ mely magyar lányt, tót fiúcskát testvértáncra pöndörít,/ gyermekkezet gyermekkézbe, lelket fűzzön tavasz-láncba!/ Gyűlöltünk már Kain óta vérivásig, csömörig! Átkozott, ki most sem áll a testvér-csókos hajnaltáncba!/ Átkozott, ki székelyt gyilkol Szent Istvánkor, zsidót gúnyol szombaton./ Kongatom piros harangom, ifjú szívem kongatom." A Petőfi születésének százéves fordulójára rendezett ungvári ünnepségen szavalja először pódiumon verseit, hogy ezzel a föllépéssel megkezdje azt a siker-sorozatot, amellyel tíz- és százezreket hódított meg, s tett költészetének föltétien hívévé. 1925-ben látott napvilágot Berlinben a Rabszolgák énekelnek, utána közel minden esztendőben megjelent egy új verskötete. Fontosabb művei, a Vigasztaló, az Üveglegenda, a Legyen világosság, az 1941-ben kiadott Mécs László összes versei. Négy önálló kötete jelent meg franciául, egy hollandul, kettő angolul. Szerepel német, olasz, spanyol, román, szlovák, eszperentó és más antológiákban, az 1944-es Ladislav Mécs: Poemes című francia kiadáshoz Mécs tisztelője és barátja, a kiváló francia költő és esszéista, Paul Valéry írta az előszót: "Ez a költő magában az életben mozog. Mécs vándorol, jár-kel a városban, bolyong vidéken, megáll a faluban, táplálja lelkét és ihletét minden teremtménnyel, és teremt. Van ebben a teremtésben valami különös ereje az örömnek és a szeretetnek, valamilyen teljes eszme, amely egyaránt kérelhetetlen és gyengéd az Ember iránt, akit úgy vesz, amilyen, és szeretettel beszél hozzá" — mondja többek között Valéry. Megbírálja őt József Attila is. Naívságát, képzavarait kifogásolja, s állítja, hogy Mécs László verseit "kispolgári tömegek, nagyobbrészt fűszeresek írják. Magas művészet csúcsaihoz ne igen vessük hát ezeket a verseket..." Illyés Gyula is hozzászól a Mécsproblémához Katolikus költészet című dolgozatában: "Jellegzetesen pap ő is, de a hangos szónokok fajtájából. Versei gáttalanul ömlenek és neki éppen ez a 10
