A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-31 / 13. szám
LAPSZEL hét Katalán nyelvhasználat A katalán iskolákban szinte lehetetlen spanyol nyelven tanulni, pedig a Katalóniában élő 14 év alatti gyerekeknek csak 41 százaléka származik katalán nyelvet beszélő családból. A katalán parlament oktatásügyi bizottságának felmérései szerint 1993— 94-es tanévben a 3—14 év közti óvodások, illetve iskolások 73 százaléka kizárólag katalán nyelven okult, és a spanyolt csak mint második nyelvet tanulták (ugyanúgy, mint mondjuk, az angolt, vagy a franciát). Mindkét nyelvet használja 24 százalékuk és 3 százalék kizárólag spanyolul tanul és a katalán a második nyelv (ez szinte kizárólag magánintézményekben fordul elő). A katalán nyelven tanulók száma sokkal magasabb a katalán anyanyelvű tanulókénál. Az anyanyelvűek százalékaránya a vizsgált időszakban csak 2 százalékkal emelkedett (39-ről 41-re). Az óvodáskorúaknái magasabb az arány (44 %), míg a felsőiskolások körében csak 39 százalék. (Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy egyre kevesebben kényszerülnek rá, hogy például Spanyolország déli részéről munka reményében Katalóniába vándoroljanak.) Ugyanakkor a katalán autonóm kormány rendelkezéseinek is egyre világosabban látszik az eredménye. 1983-ban született meg Spanyolországban a Nyelvi Normalizációs Törvény, amely a Franco tábornok diktatúrája alatti, rendellenes állapotot kívánta megszüntetni (1975-ig tilos volt a spanyolon kívül más nyelven — tehát katalánul, galíciaiul vagy baszkul megszólalni). A katalán parlament oktatásügyi bizottsága ezek után rendeletbe foglalta "a katalán nyelv folyamatos elterjesztését az oktatásban", majd 1992-ben elrendelte, hogy a katalán legyen az iskolákban a kommunikáció egyetlen nyelve. A gyakorlatban sok ellentmondás merül fel. A drága magániskolákban például sokkal könnyebb spanyolul tanulni, mint az államiakban. Nincs mindenhol elegendő katalán nyelvű szaktanár. Ez elsősorban a szakiskolákban égető gond, hisz az onnan kikerülő tanulóknak lenne a legnagyobb szükségük a katalán nyelvre a társadalmi beilleszkedéshez. Emberi jogok Koszovóban Az elmúlt évben 17 koszovói albánt lőttek agyon, vagy kínoztak halálra a szerb hatóságok — olvasható a koszovói emberjogi szövetség hétfőn közzétett jelentésében. A dokumentum szerint tavaly tovább fokozódott a tartomány lakosságának túlnyomó többségét kitevő albánok elleni állami erőszak. A jelentés szerint 1994-ben a tartományi hatóságok 2157 embert kínoztak meg, s 3553 albán lakásban tartottak házkutatást. "1994-ben 2963 albán nemzetiségű embert vettek őrizetbe a tartományban, s 90 személyt ítéltek el politikai meggyőződése miatt" — állítja a jelentés. A börtönbe zárt emberekre összességében több mint 300 év börtönbüntetést szabtak ki. A tanulmány szerint a szerb hatóságoknak az a célja, hogy erőszakkal megváltoztassák a tartomány nemzetiségi összetételét. "A jelentés nem számolhat be valamennyi esetről, mivel a koszovói hatóságok folyamatosan akadályozzák az adatgyűjtést, s a kínzások és jogsértések áldozatainak egy része nem mer kapcsolatba lépni az emberjogi szervezetekkel". HELYREIGAZÍTÁS Lapunk 11. számában helytelenül jelent meg Pásztó András neve. Az érintettől és olvasóinktól elnézést kérünk. Rókák a szőlőben A két világháború közötti évek csehszlovák parlamentjében olyan magyar képviselők is ültek, akiket nem a magyar választók küldtek oda. Ezek a "díszmagyarok" valamelyik cseh vagy szlovák párt színeiben indultak a választásokon, s az volt a nem is titkolt feladatuk, hogy a magyar pártok képviselőinek javaslatai ellen szóljanak, esetleg "demonstrálják" a szlovákiai magyarok háláját a kormány politikájával kapcsolatban. Azt hittük, hogy az 1989-es rendszerváltozás után az effajta "benyalások" már nem ismétlődhetnek meg többé, s kivált nem egy olyan politikai erő kormányzása idején, amely egyre nyíltabban igyekszik korlátozni a nemzeti kisebbségek jogait, s önkényes intézkedéseivel a végveszélybe sodorja a szlovákiai magyar intézményeket. Sajnos csalódnunk kellett ebben is. Mert igenis akadtak olyan szlovákiai magyarok, akik miután éveken át a nemzeti kisebbségek jogainak védelmezőiként léptek föl (s ebben a szerepükben igen magas posztra jutottak a társadalmi és a politikai ranglétrán), egyszer csak kijelentik, hogy az egyik magyar politikai tömörülés a szlovák—magyar konfrontáció híve, tudatosan árt Szlovákia jó hírének, s úgy mellesleg közömbös a szociális kérdések iránt is. Ezért ezek a "megvilágosodott" atyafiak szükségét érzik annak, hogy egy szlovákbarát, baloldali orientációjú magyar népi mozgalmat szervezzenek, amely a szlovákiai magyar tömegek valódi érdekeit fogja képviselni. A kérdés most már csak az, hogy miféle érdekeket és hogyan? A kezdeményezés egyik hangadója néhány hete azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi szlovák kormánnyal szorosan együttműködve kívánnak tevékenykedni a szlovákiai magyarok boldogulásáért. Hajói értelmezem a szavait, akkor nem kevesebbre vállalkozna, hogy boldogulásunk érdekében sürgősen bevezettetné az alternatív oktatást, siettetné a szlovákiai magyar kulturális és közművelődési intézmények elsorvasztását, leállítaná, illetve visszafordítaná Dél-Szlovákiában a magánosítás folyamatát, gátat vetne az ígéretesen kibontakozó regionális együttműködésnek határokon belül és kívül, korlátozná az önkormányzatok mozgásterét és jogait, s elnémítaná a másként gondolkodókat. A jelenlegi kormány ugyanis éppen ezt cselekszi. Mellesleg, engemet egyáltalán nem lepett meg az, hogy ilyesmi bekövetkezett. Jelenlegi kormányfőnk nagy stratéga hírében áll, s kezdettől fogva módszeresen igyekezett bomlasztani politikai ellenfeleinek a sorait. Annak idején a kereszténydemokratákat osztotta meg, majd sorra került a Demokratikus Baloldal Pártja is, sőt a vele rokonszenvező nemzeti pártot is kétfelé szakította. Nyilván szálka volt a szemében a Magyar Koalíció is, s türelmesen kereste a módját, hogyan lehetne ott is éket verni. A politikusi pályán az embert gyakran érik csalódások és kudarcok is, ez — ahogy mondani szokás — benne van a pakliban. A legtöbben túlteszik magukat ezen, s újult erővel vágnak neki a munkának. Akadnak viszont olyanok is, akik nem tudnak napirendre térni a sikertelenségek fölött, másokat okolnak a kudarcért, s úgy érzik, hogy a pártjuk-mozgalmuk elárulta őket. Ha ehhez a sérelemérzéshez jellembeli fogyatékosságok is társulnak (netán valamilyen korábbi ballépésük miatt zsarolhatóvá is válhatnak), akkor egy vérbeli stratégának nincs is más dolga, mint hogy megkörnyókezze ezeket az elégedetlenkedőket, s különböző csábos ígéretekkel rávegye őket az árulásra. Felelős szlovák politikus azzal dicsekedett egy magas rangú magyarországi politikusnak, hogy már formálódik az a magyar politikai tömörülés, amely maximálisan élvezi a jelenlegi kormány bizalmát. Nem kell dús fantázia ahhoz, hogy elképzeljük: miként formálódik és kikből. A pénz nagyon sok embert megszédített már, a hatalom lehetősége még többeket, méghozzá nemzetiségtől függetlenül. Ne csodálkozzunk tehát, ha sorainkat magyarok is igyekeznek majd bomlasztani, s fűt-fát ígérve arra akarnak révenni bennünket, hogy mondjunk le jogainkról, hódoljunk be a hatalomnak. LACZA TIHAMÉR 3
