A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-03-24 / 12. szám

Erről álmodozott Csonka nagyapa, és most, amikor hatvankilenc évesen még mindig tüzet lop a száraz fába — saját örömére — úgy tűnik, álmai valóra válnak. Igaz, egy kicsit rendhagyóan. A "prímásfoglalkozás" a cigányzenészeknél valaha apáról fiúra szállt. Történetemben meg egy tüzes szemű, hosszú, fekete hajú, tizennyolc éves lányra, Marikára. Mindennek persze ára van. A tehetség nem elég, szorgalom, kitartás, sok-sok lemondás is kell.

Beszélgetés közben az őrzőangyal mama is be-bekukkant a konyhából, és bekapcsolódik a társalgásba. Minden szavából féltés és egyben büszkeség árad. Úgy tűnik a mama és Marika elválaszthatatlanok. Mindenhova együtt járnak a városban, és aki látja őket, könnyen megállapíthatja, kitől örökölte Marika jellegzetes szépségét.

—A talentum tehetséget jelent. Neked még valami mást is?

— Igen, azt az alapítványi iskolát Budapesten, ahova járok — Talentum a neve. Elég vegyes itt a társaság, hiszen Romániából és a volt Jugoszláviából is érkeztek tanulók ebbe a nyolcosztályos klasszikus zenei gimnáziumba. Szlovákiából hatan tanulunk itt.

— Ki döntötte el, hogy zenész legyél?

— Még hároméves koromban az édesanyám. Az első hangszer nem is hegedű volt, hanem két keresztbe tett fözőkanál. Két hónap után aztán megvették az igazi hegedűt is. Hatéves voltam, amikor nagyapám kézen fogott, és elvitt a zeneiskolába, hatodikos koromban meg a pozsonyi konzervatóriumba irányítottak. Közben, nyolcéves lehettem, amikor először vett be nagyapa a zenekarába, és idővel belekóstoltam a prímáskodásba is. Nagyapa most sem ül le másnak kontrázni, csak nekem.

— A Rajkó zenekarban meg több mint harminc fiú kontrázik Neked.

— Igen, a hetvenöt tagú zenekarban mindössze ketten vagyunk lányok, amit eleinte vonakodva fogadtak a fiúk, de később “beletörődtek".

— Te gyakorlatból tudod, milyen a jó prímás.

— Sok-sok nótát kell ismernie és igyekeznie kell kitalálni, hogy mit szeretne hallani a közönség. A zenekar vezetésében pedig a fő a határozottság.

— Hogyan kerültél Budapestre?

— A pozsonyi konzervatóriumban szlovákul kellett volna tanulnom, így inkább megpróbálkoztam a budapestivel. Mivel közben megfeleltem a Rajkó zenekarnál, a Talentum iskolát választottam, ahová a negyedik évfolyamba vettek fel, így most hetedikes vagyok, és jövőre végzek.

— Ahol sok a fiú, ott nagy a kísértés is. Hogyan sikerül a fiúkat lerázni?

— Az csak természetes, hogy megpróbálnak udvarolni, de nekem most a zene a minden egyébnél fontosabb, így nemigen tudnak rám "hatni".

— Egy sem?

— Hát... egy igen.

— Lassan gondolni kell a jövőre is. Mi leszel, ha ’nagy’’ leszel?

— Az iskola befejezése után mindenképpen zenekarban szeretnék játszani, akár színházban, akár másutt. Persze az igazi az lenne, ha sikerülne alapítanom egy női zenekart, ami elég ritka jelenség.

— Nem lenne jó világot látni?

— A szólókarrier sem volna ellenemre, de erről még korai beszélni. Úgy érzem, még nem vagyok elég érett a családalapításra, és legalább tíz évig jó lenne sok helyen fellépni itthon és külföldön egyaránt, és közben tapasztalatokat és újabb ismereteket szerezni.

— Mikor akarod felcserélni a vonót a fakanálra?

— Arra még úgy érzem, van idő, bár most is párhuzamosan használom őket, hiszen itthon segítek anyukámnak főzni, takarítani, bevásárolni. Édesanyámnak, aki elvált, és egyedül nevel bennünket a testvéremmel, szeretném visszaadni egyszer azt a rengeteg anyagi támogatást is, amelybe az én taníttatásom kerül.

— Tehát zene, zene, zene mindenekelőtt. Milyen a kedvenced?

— Imádom a cigányzenét, a komolyzenéből meg Bachot.

— Nem túl komoly ő hozzád, hiszen ebben a korban inkább a mindenféle pop, rock, metal vonzza a kortársaidat?

— Nem, sőt kifejezetten utálom a heavy metal zenét, és minden olyan zenét, amely otrombaságot, durvaságot takar.

— Hány órát gyakorolsz naponta?

— Legalább három-négy órát, bár nagyon sok időmet elveszi a mindennapos utazás Budapestre és vissza. Reggel ötkor kelek, gyalog megyek át magyar Komáromba, onnan vonattal Budapestre, és este hétre érek ismét haza.

— Nem lenne egyszerűbb Budapesten lakni?

— Nem, mert akkor nem lehetnék naponta együtt a családommal, ami nekem is, meg nekik is nagyon fontos.

BEKE ISTVÁN