A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
HÉT WILHELM CONRAD RÖNTGEN 150 éve született az első fizikai Nobel-díjas Az 1995-ös év orvostörténeti évfordulóinak szelíd bája az a tény, hogy a két legnevezetesebb orvoshistóriai emléknap tulajdonképpen nem is orvosok nevéhez kötődik. Az orvosi diagnosztikában ma már nélkülözhetetlen sugárzás felfedezője, W.C. Röntgen fizikus volt, míg a betegségek okainak felismerésében új fejezetet nyitó bakteriológia egyik legnagyobb alakja, a francia L. Pasteur vegyészként került a "bacilusvadászok” élére. Röntgen személyével kapcsolatban kettős évfordulóról beszélhetünk, hiszen egyrészt 150 évvel ezelőtt született, másrészt éppen száz évvel ezelőtt, 1895. november 8-án fedezte fel az általa X-sugaraknak nevezett új sugárzást. E felfedezés előzményeivel, körülményeivel s korabeli visszhangjával novemberben részletesen foglalkozunk, mai írásunkban inkább a felfedezőt, az élete végéig szerény "szobatudósnak" megmaradt Röntgent mutatjuk be. Wilhelm Conrad Röntgen 1845. március 27-én született egy Lennep nevű kis településen Köln közelében (ma Remscheid része). Felvilágosult polgár szülei 1848-ban szembekerültek a német reakcióval, ezért kivándoroltak Hollandiába, így a kis Wilhelm a holland Utrechtben látogatta a középiskolát. Kitűnő előmenetele ellenére az érettségiig nem jutott el: a matúra évében ugyanis jót derült az egyik tanárjáról a táblára rajzolt karikatúrán. Nem vette észre, hogy az érintett tanár közben bejött az osztályba. Felháborodásában a "tetten ért" fiatalembert az igazgató elé citálta. Mivel Röntgen nem árulta el, ki volt a karikatúra szerzője, a direktori döntés Röntgent sújtotta: kicsapták az iskolából. így bármennyire hihetetlen a későbbi Nobel-díjas felfedező úgy lett egyetemi tanár, hogy nem volt érettségije! Szerencsére a tehetség fel- s elismeréséhez nem kell mindig érettségi bizonyítvány. A kicsapott Röntgen a vasútnál kezdett dolgozni, ahol főnöke rövidesen felismerte képességeit, és Zürichbe küldte őt. A svájci politechnikum ugyanis nem követelte meg a mérnöki tanulmányokhoz az érettségi bizonyítvány felmutatását. Zürichben szerezte meg 1869-ben gépészmérnöki oklevelét, majd a doktori címet is. Már ekkor elhatározta, hogy kutató fizikusként kíván boldogulni. 1871 -ben mestere a würzburgi Kundt professzor addigi kutatásai alapján a habilitációra ajánlja, ám a vaskalapos akadémiai szenátus azzal utasítja vissza, hogy nincsen érettségije, tehát egyetemi tanár nem lehet belőle. Otthagyja tehát Würzburgot, hogy pár év múlva elismert egyetemi tanárként térjen oda vissza, mégpedig egyenesen a Fizikai Intézet élére. Közben Strassburgban megszerzi a professzori címet, majd Hohenheimben és Giessenben végez fontos kutatásokat a vízgőz hőabszorpcióját és a kristályok fizikai tulajdonságait illetően. 1885-ben sikerült bizonyítania a dielektromos polarizáció elektromágneses hatását. A homogén elektromos térben létrejövő elektrodinamikái erőt a nagy kortárs H. A. Lorentz Röntgen-áramnak nevezte el. (Egyébként Lorentz kapta 1902-ben a második fizikai Nobel-dijat, megosztva P. Zeemannal a mágneses térben lejátszódó sugárzási jelenségek vizsgálatáért.) 1888-ban tér vissza Röntgen Würzburgba, és itt teszi meg 1895 végén élete legnagyobb felfedezését "a sugárzás egy új fajtájáról". A felfedezésről írt rövid cikke a würzburgi Fizikai és Orvosi Társaság lapjában jelent meg, illetve 1896. január 23-án a gyakorlatban mutatta be felfedezését a würzburgi egyetem tanárai előtt. A bemutató — a szó nemes értelmében — sokkolta a jelenlévőket. Az egyetem nesztora, a bonctan professzora, Kölliker, miután Röntgen éppen az ő kezéről készített egy kitűnő felvételt, lelkesen javasolta, hogy X-sugarak helyett nevezzék felfedezőjéről Röntgen-sugaraknak az új sugárzást. Röntgen akarva, nem akarva a figyelem központjába kerül, neve a világsajtó címoldalain szerepel, személyesen fogadja őt II. Vilmos német császár. Röntgen terhesnek érzi ezt a népszerűséget. Mindig is visszahúzódó, magába forduló ember lévén csak a laboratóriumban érzi magát biztosnak. Egy angol újságíró, aki már 1896 elején megostromolja Röntgent egy interjúért, így jellemzi a tudós professzort: "Magas, karcsú, mozgékony férfi, akinek megjelenéséből lelkesedés és energia sugárzik... Tömör, mély hangja van, gyorsan beszél, általában olyan ember benyomását kelti, aki mihelyst nyomára bukkan egy titokzatos jelenségnek, fáradhatatlan igyekezettel kutatja azt. Szeme jóságos, pillantása gyors és átható, kétségtelenül szívesebben foglalkozna a Crookes-féle csövekkel, mint látogatóival, mivel jelenleg a látogatók drága idejéből sokat elrabolnak." Alig érdekelték a világ minden tájáról felé áramló dicshimnuszok, kitüntetések, címek. Jellemző, hogy felfedezését nem szabadalmaztatta — nem tartotta etikusnak, hogy hasznot húzzon felfedezéséből. A profitorientált Amerika fanyalogva nézte Röntgen magatartását. Edison például így nyilatkozott kollégájáról: "Röntgen azok közé a tudósok közé tartozik, akik hivatásszeretetből, a kutatás örömétől hajtva keresik a természet titkait, s ha valamit felfedeznek, jönnie kell valaki másnak, aki a kérdést praktikus oldaláról megragadja." Röntgen szerénysége, tudósi hitvallása nem változott azután sem, hogy 1901. december 10-én első emberként a világon vehette át a fizikai Nobel-díjat. Stockholmból visszatérve munkatársai és barátai ünnepséggel várták. A sok-sok gratulációra Röntgen a maga módján válaszolt: "Ne gondoljátok, hogy én most boldogabb vagyok, mint eddig voltam. Ne higgyétek, hogy egy élet boldogsága abban áll, hogy a világ elismeri és díjazza. Ellenkezőleg: a sikerekben gazdag ember számára két veszélyes kísértés van, a hírnév és a gazdagság. Ezek megzavarják ítéletét, és elvonják az élet igazi és méltó céljaitól... Mert a tudós legnagyobb és legtisztább öröme, hogy életét a kutatásnak szentelheti. Ez a belső elégtétel az ő egyedüli jutalma. Másikat ne is keressen, és ne is kívánjon, mert különben elvesztheti saját magát, ami a legnagyobb veszteség.” Röntgen nemcsak így beszélt, hanem így is cselekedett. A 150 000 birodalmi márka öszszegű jutalmat, amely a Nobel-díjjal járt, a würzburgi egyetemnek ajándékozta alapítványként — kutatási célokra. (Magát az aranyérmet 1914-ben — a háború kitörésekor — beolvasztásra ajánlotta fel.) S amikor rövidesen a "Bajor Korona Lovagja" címmel tüntetik ki, amivel együtt járt volna a nemesi rangra emelés is, Röntgen ezt a kitüntetést nem fogadja el. Felvilágosult polgár elődeihez hűen nem kíván "von Röntgen" lenni. Amikor 1900-ban elfogadja a müncheni egyetem meghívását az ottani fizikai tanszékre, kiszakadva megszokott würzburgi környezetéből magányossága, elszigeteltsége csak fokozódik. Új barátok nem jelentkeznek, házassága gyermektelen, egyedüli vigasza a laboratórium: ismét kedvenc kutatási témájával, a kristályfizikával foglalkozik. Az elvesztett világháború az öregedő Röntgen professzort is nehéz helyzetbe sodorja. Megtakarított pénze az infláció következtében értékét veszti, tanári fizetéséből csak a legszükségesebbekre telik. A háború után újabb csapás éri: elveszti feleségét, s mivel gyermekeik nem voltak, csak nevelt lányára, Bertára támaszkodhat. A sok csapás ellenére 1920-ig előad — nyugdíjba vonulásakor csak szerény búcsúztatásban van része. Szinte hihetetlen: a röntgensugarak felfedezőjét, ezernyi emberi élet megmentőjét, öreg napjaira szinte teljesen elfeledték. Nyugdíjas éveit az anyagi gondokon túl egészségének rohamos romlása keserítette meg: vastagbélrákban szenvedett. 1923. február 10-én a világ első fizikai Nobel-díjasa úgy hunyt el müncheni lakásán, hogy csak öreg házvezetője volt mellette. Röntgent, végrendeletének eleget téve, a giesseni temetőben helyezték örök nyugalomra. Haláláról a korabeli lapok alig pár soros hírben emlékeztek csak meg. Sírja a giesseni temetőben méltó képe Röntgen szerény, nem hivalkodó életútjának. Csupán egyszerű sírkő emlékeztet arra az emberre, akinek felfedezése nélkül az orvostudomány huszadik századi fejlődése elképzelhetetlen lenne. Dr. KISS LÁSZLÓ 20