A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-13 / 2. szám
HÉTOTT JÁRTUNK ÜNNEPEK ES HÉTKÖZNAPOK Emlékszem, gyerekkoromban féltem az öregasszonyoktól. Mintha egyenruhájuk lett volna az a bokáig érő, sokredős, sötét ruha, melybe elmúlás okozta fájdalmukat zárták, meg az elmaradhatatlan, tűző napon is viselt fekete kendő, melyből csak ráncaik villantak ki olykor-olykor... Ezek a gondolatok jutottak hirtelen eszembe, miközben a komáromi nyugdijasklub vezetőjével beszélgettem életükről, ünnepeikről és hétköznapjaikról. Körülöttem éppen nyugdijasnapi fellépésre készülődnek, de olyen mintha ők lennének a vendégek. Nyoma sincs rajtuk a fáradtságnak, izgatottan nyüzsögnek, zsibongnak, arcuk kisimul. Igaz, egy picit besegít a modern kozmetika meg frizuratudomány is, mely Az "oázis" egy darabja párosulva a belső frissességgel, szemmel láthatóan szépítés fiatalít. Kuchár Rózsát, a klub vezetőjét kérdezem. — Gondolom nagy őröm, hogy egészségesek? — Nem vagyunk egészségesek, csak úgy teszünk. Megjátsszuk az egészségest. — Volt szerencsém körülnézni portájukon, amely egy aprócska oázis. Gondozott, pici rózsapark az udvar, gondosan nyírt a fű a padok között, mindenütt tisztaság és rend. Mióta építhetik ezt a klubot? — A klub maga 25 éve működik,, bár eredetileg nem ott volt, ahol most. Én a vezetését még a régi helyen, 15 évvel ezelőtt vettem át, akkor mindössze 17 tagunk volt. Mára 600—700-ra "szaporodtunk". Sajnos vannak köztük olyan tagok is, akik betegség miatt ágyhoz vannak kötve, nem tudnak eljárni a foglalkozásokra. Őket rendszeresen meglátogatjuk otthonukban, mert tudjuk, mennyire jólesik ez nekik. — A statisztika szerint a nők átlagosan nyolc évvel tovább élnek, mint a férfiak. Ez a klubban is Így van? — Természetesen, mi nők, túléljük a férfiakat. — Mivel kevesebben vannak, gondolom, becsesebbek. Szövődnek a klubban barátságok, szerelmek vagy házasságok? A művészeti csoport — Hogyne, sokan nálunk ismerkednek meg, és megtörténik, hogy a kapcsolat házassággal végződik. Az elmúlt 15 év alatt mintegy 7 ilyen eset volt. Erre viszont mi "fizetünk rá", mert miután összeismerkednek, saját klubot hoznak létre... Azonban vannak hűségesek is, akik továbbra is bejárnak, immár párban. — Egyedül vezeti a klubot? — Nem, van egy 1,5 tagú vegyes összetételű vezetőség. Én eredetileg egy évre vállaltam el a vezetést, aztán tizenöt lett belőle. — Hogy telnek a hétköznapjaik? — Van egy húsztagú művészeti csoportunk. Sokat járunk vendégszerepelni kétnyelvű műsorainkkal, nagyon jó kapcsolatokat építettünk ki más szervezetekkel is. Tavaly például kétszer voltunk Bakonycsernyén, ahol szlovákok is élnek, így pontosan "odaillett" kétnyelvű műsorunk. Ajándékként mesekönyveket vittünk az ottani szlovák gyerekeknek. Jártunk már Tatabányán, Mosonmagyaróváron, részt vettünk egy klubok közötti versenyen Székesfehérvárott mint vendégek, és tartjuk a kapcsolatot testvérvárosunkkal, Blanskóval is. Három éve pedig komoly sikert arattunk Bécsben, a Collegium Hungaricumban. — Hány éves a legidősebb klubtag? — Stollmann Gusztáv bácsi 94 éves. — Szép dolog a művészet, de korgó gyomorral az sem az igazi. Étkezést is biztosítanak a tagoknak? — Hogyne. Klubunknak egyébként bárki tagja lehet, és a kisnyugdíjasoknak havi kétszázhatvan koronáért biztosítunk ebédjegyeket. Különben egy ebéd teljes áron 18 korona húsz fillérbe kerül. — Feltételezem, hogy az évi 15 koronás tagsági díjból sem támogatásra, sem a klub fenntartására nem futja. Honnan jön össze a többi pénz? — így igaz, hiszen csak a havi bérleti díjunk 15 000 korona. Szerencsére nagyon jó a kapcsolatunk a városi önkormányzattal. Pásztor István mérnökkel, Komárom polgármesterével, ők segítenek. — A hétköznapokról már beszéltünk. Milyenek az ünnepek? — Minden évben megünnepeljük a nőnapot, és mivel nálunk egyenjogúság van, június 1-jét, a férfiak napját is megüljük. Természetesen megtartjuk a nyugdíjasnapot is, de számunkra is a legnagyobb ünnep a karácsony. Nálunk afféle előkarácsonyt tartunk, hogy az igazit mindenki otthon, szerettei körében ünnepelhesse meg. Feldíszítettük a karácsonyfát, és karácsonyi dalokat énekeltünk, melyeket Tarics János nyugdíjas társunk tanított be, olyanok voltunk, mint egy nagy család. A fa alatt most is azt kívántam, hogy egészségesek legyünk, és nagyon szeretném, ha minél többen jönnének új tagok is, mert bizony művészeti csoportunkra ráférne a fiatalítás, kellene az utánpótlás. BEKE ISTVÁN 6
