A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
HÉTFOLYTATÁSOS REGÉNY/VII. mZIMADOn Z. Németh István Amikor a tévéhíradó befejeződött, a nagyothalló idős úr odacsoszogott a készülékhez, kikapcsolta, majd az egyik fiókból kulcsokat halászott elő. — Mehetünk, fiatalemberek! A férfi csak ült a fotelben, mint aki se lát, se hall. Lelki szemei előtt újra és újra végigpörgött az a néhány másodperces bejátszás, amelyet a tűzesetről készítettek. Hogy is mondta a bemondó? "A tüzet nagy valószínűséggel egy ismeretlen eredetű elektromos robbanószerkezet okozta..." Ez a mondat nagyon ismerősen hangzott, hiszen az ő néhai gépkocsijával kapcsglatban többször megállapították ugyanezt. És most az égő ház... — Neki is baj van a fülével? — nézett az idős bácsi kérdően Bélára. — Vagy már nem érdekli a kocsi? — Zotya bá, ez itt nem szálloda! — veregette meg Béla a férfi vállát. — Majd otthon kihevered a sokkot! Az egész mustra nem tartott sokáig. Két dolog vált teljesen bizonyossá: Béla tényleg nem ért a gépjárművekhez, s a "csodakocsi" tényleg garázsolt. A férfi gondolkodási időt kért az autó tulajdonosától, majd Béla unszolásának engedve nem hazafelé vette az irányt, hanem a kissé hóbortos költő lakásába. Béla felesége és a gyerekek a hálószobában tévéztek. A költő az ebédlőszobába tessékelte vendégét, majd valahonnan egy üveg szilvapálinkát varázsolt elő. Míg a poharakkal foglalatoskodott, a férfinak volt ideje végigfuttatni szemét Béla könyvgyűjteményének értékes darabjain. Közhely, de mennyire igaz: mutasd a könyvtáradat, megmondom, ki vagy! Ismerősök, barátok jutottak eszébe: G.-ék, akik a szobabútor színéhez és formájához illő könyveket vásároltak, s ami a legszörnyűbb: ezt még csak nem is titkolták! Vagy ott van P., akinek rengeteg könyve van, az egész lakást roskadozó könyvesszekrényekkel zsúfolta tele, s ki tudná megmondani, hogy hány értékes remekmű található a birtokában! Ezek után már kissé hihetetlennek tűnik, hogy P. ezekből egyetlenegyet sem olvasott el. Hasonló különc T., aki életében nem lapozott könyvet, de többet járt könyvtárba, mint a falu legműveltebb öregasszonya. Persze, a rejtély hamarosan megoldódott, amikor kiderült, hogy T. udvarolni jár a csinos könyvtárosnőnek. Aztán az az eset jutott a férfi eszébe, amikor a dunaszerdahelyi antikváriumban böngészgetve rábukkant Béla első verseskötetére. Mivel ehhez a csemegéhez már sehol sem lehetett hozzájutni, s maga a szerző is csak egy gyűrött példányt birtokolt belőle, a férfi hálás volt annak az unokának, aki nagypapa könyvtárában olyan dologra is rábukkant, amely talán viszolygást keltett benne, s nem volt rest eme nélkülözhető kiadványt pár csekély koronácska ellenében eljuttatni a többi "száműzött" remekmű számára fenntartott helyre. Végül egy "Néró" című könyvön akadt meg a férfi szeme, s a lángoló Rómáról a leégett ház jutott eszébe. Visszazökkent a jelenbe, épp időben, mert Béla már töltött a méregerős házinedűből. Koccintottak. — Te ugye ismered Csabát? — Azt az újságírót, aki egy idős tramplíval csalja húszéves feleségét? Vagy a sarki hentesre gondolsz? — Egyikre sem. Akire én gondolok, az videós. Nagyon tehetséges. Azt hiszem, hogy az őt ért szerencsétlenség után egy időre odaköltözik hozzám. — Milyen szerencsétlenség? — kérdezte Béla, miközben elnyomott egy felkéredzkedő hatalmas ásítást. — Amiről nemrég számolt be a tévéhíradó. Nem furcsa az, hogy autók, házak, lakások égnek ki mostanában? Nem tudom, mi van a dolog mögött, de a rendőrség vagy nem veszi észre az összefüggéseket a dolgok között, vagy nem is akarja észrevenni. Csak a véletlennek köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár. És ahogy így utólag jobban belegondolok, mindegyik tűzeset ugyanabban a városrészben történt... Bélát nem hozta túlságosan izgalomba az ügy. Ő most csak a gyomra mélyén lángoló tűzre tudott odafigyelni. Ültek még egy darabig szótlanul, aztán a férfi szedelőzködni kezdett. — Gyere el máskor is! — mondta a házigazda, de nem lehetett megállapítani, hogy azt mondja-e éppen, amit gondol. Csend volt és hideg. A falióra egyhangúan ketyegett. A férfi töltött magának még egy hatalmas pohár ásványvizet. Aztán eszébe jutott az előszobában heverő nagy papírdoboz. "Úgy látszik, Éva remekül szórakozik. Amíg haza nem jön, átnézek néhány videokazettát. Hátha találok valami érdekeset..." — gondolta, de lusta volt felállni is. Agyára jótékony homály telepedett, valami olyasmi, mint az álmosság, csak ez a tompa állapot sehogy sem akart átmenni alvásba. Végül odacammogott a videóhoz. A dobozból találomra kiemelt egy kazettát, megnézte rajta a dátumot, az időpontokat, próbálta eltalálni, hogy mit csinálhatott az időtájt. Aztán tovább keresett. Végre kezébe akadt az a bizonyos felvétel, amely a megjelölés tanúsága szerint azon a reggelen készült, amikor egy lánnyal több és egy autóval kevesebb lett az életében. Életereje visszatért. Megbontott egy új doboz cigarettát és elindította a felvételt. Lélegzetvisszafojtva figyelt. A képernyőn tisztán lehetett látni, hogy a lány ott ül az óvoda korlátján. Sárga kabát és rongyos farmer van rajta. Aztán megjelenik a férfi, Éva felé pillant, majd elfordítja a fejét. Sietősre fogja lépteit. A kamera közelít, közelít... De mi ez? Hova kalandozik el? A kocsi már régen elszáguldott, csend van, csak a szélfúvást hallani. S ekkor belép a képbe egy feltűnően magas, sovány, fekete kabátos, fekete kalapos férfi. Szürke szövetnadrágot visel, kezében aktatáska. A kamera egyre csak közelít. Már csak a táska fér a képbe. S így, dacára a gyenge minőségnek, is jól látni azt a piros és sárga drótot, amely hozzá van erősítve. Vagy csak úgy tűnik, nem lehet egészen pontosan kivenni. Aztán vált a kép. A férfi izgalmában újra és újra visszatekerte a kazettát, de az idegennek, akire oly nagy gondot fordított Csaba, nem lehetett kivenni az arcát. így is teljesen felvillanyozó ez a nem várt fordulat. Holnap reggel elviszi a rendőrségre a kazettát, hiszen egészen biztos, hogy ennek a fekete ruhásnak köze lehet az ügyhöz. Annál is inkább, mert a Béla által kölcsönzött napilapban azt írták, hogy mások is látták ólálkodni a kocsija körül. A szakértőknek nem lesz gond helyrepofozni a felvételt, számítógép segítségével felnagyítani belőle tetszőleges részeket, s azokat alapos elemzés alá vetni. Talán pont ez a kazetta lesz segítségére a nyomozóknak. Ha ugyan még dolgoznak az ügyön. De kissé problémás megmagyarázni, hogy milyen céllal is készült ez a felvétel. Bizonyára gyanús lesz, hogy egyáltalán elkészült, titokban, s csak most hozakodik elő vele a károsult, aki ráadásul alighanem elmebeteg, mert jeleneteket rögzíttet az életéből. Valamilyen mesét kell kitalálni, mert az igazság túlontúl hosszú magyarázkodásra szorulna! De mi legyen ez a mese? Hm, lássuk csak. A képen Éva is szerepel, ez segít. Mondjuk: "A barátom éppen a barátnőjét filmezte, amint reggeli fél hatkor ott ücsörög az óvodával szembeni hideg vaskorláton, amikor..." Hát ez is egészen fantasztikus... Az órára nézett: éjjeli egy óra volt. Most már csaknem biztosra vehető, hogy Éva a barátnőjénél alszik. Ha ott van egyáltalán. Ekkor megszólalt a telefon. — Én vagyok! — szólt bele a jól ismert hang. — Azért hívok, hogy ne aggódj, megvagyok, nem vesztem el, sem meg. Csak Erzsa mindig akkora lakodalmat készít az örömömre, s úgy telebeszéli a fejemet a fiúügyeivel, hogy amire az ember magához tér, már régen elment az utolsó villamos. Reggel várhatsz — egy nagy pohár finom teával! — Félek itthon egyedül — mondta a férfi duruzsolva. — Mert az én kis házőrző cicám máshol dorombol... — Mnyau! — mondta búcsúzásképpen Éva és letette a kagylót. "Persze a reggel lehet nála hat és tizenegy óra is!" — gondolta a férfi. "Az ilyen fogalmakat illik pontosabban is behatárolni!" Nem volt álmos. További videokazettákat rakott a készülékbe, hátha felfedez még valamit. Aztán elfogyott a türelme és aludni tért. Álma rosszul összenyírt, felgyorsított burleszkjelenetekre hasonlított. Az utolsó "képkockákon" Éva zsonglőrködött néhány plasztikbombával. Felijedt az óriási dörrenésre. Hosszú másodpercekbe telt, amíg tudatosította, hogy odakinn zuhog az eső, mintha dézsából öntenék, s a hang, amely összekötötte az álomfilmet a valósággal — egy közelben lecsapó villámtól eredt. Bosszankodva állapította meg, hogy az éjjeli kicsavart testhelyzet miatt zsibbad a válla, fáj a nyaka és a háta. Gyors mozdulatokkal öltözködni kezdett. 14
