A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
HÉJ FŐZŐCSKE A TEJESEMBER FOZTJE Az első instrukciókat még szinte a Komáromi Jókai Színház deszkáiról küldte Szencre, a Nosztalgia vendéglőbe Tevje, a tejesember, azaz Dráfi Mátyás. Igaz, a február végi napokat már Kocsis István savanyú káposztával, ami később a hússzeletek közé — a batyuba — kerül. Köretnek krumplipüré dukál, amit hagymás-gombás szósszal illik meglocsolni. így tálalják. — Kemény hét volt, néha már teljesen elfogyott az erőm — jellemezte az utolsó napokat Dráfi Mátyás. Tapasztalt szórakoztató a művész, erről ismét meggyőződhetett mindenki, aki ott volt a szenei vacsorán. A nagyérdeműnek — üljön az szmokingban a színházi bemutatón vagy terített asztal mellett — egyformán kellemes perceket szerez. Szencen is úgy érezhette mindenki: igazán jól kiszolgálták. Kapott régi slágert, sanzont, verset, prózát — és színészbatyut. A verseket és a dalokat természetesen Dráfi Mátyás szolgáltatta, és mint mondtam, a vacsorát is ő főzte (némi szakácsnői és feleségi segítséggel). A felszolgáló is ő volt. Mi van a színészbatyuban? Külsejét vagy 25 dekányi szép sertéskaraj alkotja. Ezt középen bevágják annyira, hogy azért egyben maradjon. A bevágott húszszeletet kissé klopfolják. Közben füstölt húst párolnak Sok ember egyengette az utamat a színipálya felé. Szüleim, tanáraim (az egyik tanító nénimre, aki miután megtudta, hogy színész szeretnék lenni, s ezért mindennapra új verset kellett tanulnom, különösen nagy szeretettel gondolok). Én mindig színész szerettem volna lenni. Csak erre készültem. A felvételin megleptem a vizsgáztatókat: bejelentettem, hogy én magyar darabjának címszerepében Magellánként élte meg. A darabnak 23-án, csütörtökön volt a bemutatója. A szenei főzőcske pedig 25-én. "A művészet nemzetközi. A hegedűs pozsonyi előadásán tudtommal a szlovák szakma színe-java is jelen volt. Nem igaz, hogy a nyelv akadály. Ha valaki ismeri a cselekményt, s szereti a színházat — abban az esetben a nyelv nem lehet gát. Engem is a cselekmény, a játék vonz leginkább a színházhoz. Például ezért nem lettem operaénekes. Pedig az egyik tanárom nagyon szerette volna. Tetszik a zene, meghallgatom, eléneklem, de számomra az opera statikus. Én játszani szeretek. színész akarok lenni. Mindenféle nagy szavak nélkül: magyar vagyok, magyarul beszélek, magyarul akarok a színpadról is szólni. Kitérőkkel, de sikerült. Igaz, nem vettek fel azonnal (még egy prágai hanggyógyászhoz is elküldték, hogy javuljon a beszédem), de volt bennem kitartás. Majdnem elmulasztottam közben az új felvételit. Eközben győzködtek, hogy legyek szlovák színész. Mit mondjak, az igazi meglepetés az volt, amikor megtudtam, hogy nem a bizottság szlovák tagjai, hanem a hazai magyar színházunk igazgatója emelt kifogást ellenem. Aki közben elvitt Komáromba játszani. Máig is érthetetlen számomra, mit követett ezzel? Mindegy. Színész lettem, játszom, szórakoztatok, s a szerzők segítségével talán gondolkodásra is ösztönzőm a színházban ülőket. Vannak, persze, hogy vannak szerepálmaim. Kinek nincsenek? Ezekről azonban nem szívesen beszélek. Jó szerepeket, hozzám közel álló figurákat keltettem életre színházban, filmen. Szlovákul, magyarul. Szlovákiában, Magyarországon. Azt azonban fontosnak tartom elmondani, hogy szerintem ránk elsősorban itt van szükség. Nem értem azokat a pályatársaimat, főleg a fiatalokat, akik elhiszik, hogy Magyarországon nagyobb megbecsülésben lesz részük. Van ott annyi állástalan színész, hogy ránk nincs szükség. Itt viszont feladatunk van. Ennyi." (görföl) 13
