A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-24 / 12. szám
LAPSZEL ff£T közülük ketten az egyetemi állásukat cserélték fel, hogy segítsenek. S.Z: — Igyekszünk biztosítani az egyetemi oktatáshoz szükséges műszaki feltételeket is, továbbá a Pedagógusszövetség által összegyűjtött szakirodalmat áthozzuk az egyetemre, ahol az idén megnyílik a pedagósuskönyvtár. Várjuk a további adományokat az alábbi címünkre: City University, Hradná 3., 945 01 Komárno; tel./fax: 0819-3361. G.I.: Mivel nálunk a számítástechnika az oktatás szerves része, ezért mi egy nyolc számítógépes parkkal indultunk, amelyet tovább kell fejlesztenünk. Mi is hozzáláttunk egy könyvtár kiépítéséhez, jelenleg mintegy ezer kötetnyi a könyvállományunk, amelyet bővíteni szeretnénk. Ezért szívesen fogadnánk az adományozók szak-, szépirodalmi és történelmi könyveit a címünkön: City University, 07701 Királyhelmec; tel./fax: 0949-21252. Előre is köszönjük! Ez a könyvtár a bodrogközi és az Ung-vidéki magyarság szellemi-kulturális bázisa lehetne. E megadott címen érdeklődhetnek a következő tanévre jelentkező hallgatók is. Az idén már nemcsak felvidéki, hanem kárpátaljai és észak —magyarországi érdeklődőket is felvettünk az egyetemünkre, továbbá észak-erdélyi hallgatókra is számítunk. S.Z: — A könyvtárral kapcsolatban még egy kérésünk van: örülnénk, ha a könyvkiadók ezután nemcsak a minisztériumokba, különféle intézményekbe küldenének kötelező példányokat, hanem e két városi egyetemünkre is. — Javában zajlanak az első szemeszter vizsgái. Az oktatók elégedettek a hallgatók tudásával? S.Z.: — Az oktatók elégedettebbek a már többéves gyakorlattal rendelkező hallgatók ismereteivel, mint az érettségi után azonnal idekerült diákokéval... Lehetőség nyílik azonban pótvizsgákra. A magyarországi oktatóK nem tesznek különbséget az anyaországbeli és a komáromi követelmények között — az itteni diákok sem juthatnak oklevélhez kevesebb tudással, mint a magyarországi társaik, és ez így helyénvaló. G.I.: — A mi hallgatóink matematikai ismereteiben mutatkoznak hiányosságok, ezért matematikai előkészítő órákon készítjük fel diákjainkat a magasabb magyarországi követelményekre. További gondot jelentenek a hiányos történelmi ismeretek a felvételi vizsgákon, ami szintén a szlovákiai középiskolai tananyaggal indokolható. S.2.: — A felvételi vizsgák előtt előkészítő tanfolyamon ismertetjük meg diákjainkat a követelményekkel, illetve segítjük a hiányosságok (főként kémiából) kiküszöbölését... — Milyen az együttműködés önök, illetve a két egyetem között? G.I.: — Az ötszáz kilométernyi távolság ellenére rendszeres, nagyon jó — kicseréljük tapasztalatainkat, segítjük egymást. Nem egymás ellen, hanem közös érdekekért, célokért dolgozunk. S.Z: — Ez valóban így van! Szerencsére, mindketten a Pedagógusszövetség választmányi tagjai vagyunk, ami lehetőve teszi a gyakoribb találkozásainkat. — További sikeres munkát kívánok! MISKÓ ILDIKÓ S. 0. s. A Csemadok hajója, miután éveken át sikeresen lavírozott a társadalom politikai viharoktól háborgó tengerén — léket kapott. Az egészben az a legmegdöbbentőbb, hogy nem parancsnokainak figyelmetlensége okozta a balesetet, hanem a vele egy flottában haladó, de ellenségesnek bizonyult hajó: egyszerűen megtorpedózta. Ráadásul éppen a zászlóshajó. Magyarán: a kormány. És történt mindez akkor, amikor Szlovákia aláírásával is szentesítette, hogy politikáját a kisebbségvédelmi keretegyezmény előírásaihoz igazítja, és éppen akkor, amikor elszánta magát a szlovák-magyar alapszerződés megkötésére. Vajon mit gondoljunk ezek után arról az ominózus keretegyezményről, amely bennünket, nemzeti kisebbségeket van hivatva "megoltalmazni"? S vajon mennyit ér majd az alapszerződés, ha a magyarság ismét űzött vad lesz a saját szülőföldjén, Slavkovská miniszter asszony, miután nagy sokára mégiscsak hajlandónak mutatkozott a szlovákiai magyarság képviselőivel találkozni, az összejövetel utáni sajtóértekezleten kerek-perec kijelentette: alternatív iskolák pedig lesznek, mégha a magyarok a fejükre is állnak. Ez kérem nem kompromisszumkeresés, ez a süketek párbeszéde. S tulajdonképpen ez folyik immár a rendszerváltozás óta. Valamelyik szlovák politikus kitalál valamit a számunkra, s nekünk erről kell vitatkoznunk, elmélkednünk, ahelyett, hogy a mi elképzeléseinkről tárgyalnánk. Már évek óta cikkezünk arról, hogy lehetne és kellene a nemzetiségi kultúrát támogatni, mégis a fejünk fölött döntenek róla, s mi már csak a kész tényekkel szembesülünk. így történhetett meg az is, hogy a legnagyobb szlovákiai magyar társadalmi és kulturális szervezet olyan katasztrofális anyagi helyzetbe került, hogy kénytelen elbocsátani alkalmazottainak majdnem a felét, kockáztatva ezzel azt is, hogy nem lesz képes megrendezni legfontosabb országos rendezvényeit. Valakik a kulturális minisztériumban (és a Matica vezetőségében) eldöntötték, hogy radikális módon kell végezni a szlovákiai magyar kultúrával: a létminimumhoz sem elegendő pénz folyósításával csődbe juttatják a szlovákiai magyar intézményeket, de a külföld felé tiszták maradnak, mert azt senki sem mondhatja, hogy pénzt nem adtak. Hogy ilyen keveset? Elvégre az ország nehéz anyagi helyzetben van, mindenkinek összébb kell húznia a nadrágszíjat. Persze bizonyos "hazafias" intézményeknek nem kell izgulniuk. A Matica tevékenységére bőven lesz pénz, meg az alternatív iskolák beindítására is. A Csemadok most S.O.S.-jeleket küldött az éterbe, s abban reménykedik, hogy azok is meghallják, akik segíteni tudnak. Valóban súlyos a helyzet, s nemcsak összefogásra lesz szükség, hanem áldozatvállalásra is. Csak az a kérdés, hogy meddig lehet még áldozatokat vállalni? Évtizedeken át az önfeláldozó tanítók, parasztemberek, a lelkes amatőrök működtették ezt a szervezetet, ingyen és különösebb társadalmi megbecsülés nélkül, miközben adóikból egykor a szocialista, most pedig hejszlovák kultúrára szórják a milliókat. A szlovákiai magyarság gazdaságilag nem tudott igazán megerősödni az elmúlt években, sőt, úgy tűnik, hogy a mezőgazdaság válsága alapjaiban rendítette meg Dél-Szlovákia gazdasági helyzetét. Az államilag működtetett intézményekből sorra kiebrudalják a magyarokat, legyen az hivatal vagy múzeum, a legrátermettebb embereinket teszik lehetetlenné. Most a saját intézményeink is végveszélybe kerültek, és épp azok a szakemberek maradnak állás és biztos kenyérkereset nélkül, akik már elegendő tapasztalatra tettek szert a nemzetiségi kultúra irányában és a különböző rendezvények, versenyek és műsorok megszervezésében. Az életszínvonal általános romlása és a folyton emelkedő árak a nemzetiségi sajtót is a végveszélybe sodorták. Úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz a lapok árának az emelése is, de ez — megtapasztalhattuk már — kétélű dolog. A példányszámok amúgy is csökkennek, egy áremelés csak rontana a helyzeten. A szerkesztőségek dilemmában vannak, s könnyen megeshet, hogy a legkevésbé elfogadható megoldást választják: bedobják a törülközőt. De előtte még egy utolsó segélykiáltás: S.O.S., S.O.S. ... LACZA TIHAMÉR 3
