A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
Amritsar, az aranyváros dagok több száz rúpiát adományoznak. A templom mellett egy ingyenkonyha működik. Mi is arrafelé araszolunk. Az ebédlő egyelőre zsúfolásig tele van. Várnunk kell. Végre öszetakarít a személyzet, s az ingyenkonyha ajtajai ismét megnyílnak. Helyet foglalunk a földre terített gyékényen. A terem lehet vagy negyven méter hosszú és harminc méter széles. Fiatal srácok körbefutnak a helyiségben, és mindenki kezébe nyomnak egy fémtálcát. Utána rézkannákból osztják szét az ételt, ami tulajdonképpen rizsből, ízetlen péksüteményből és dalbatból (ez a mi lencsefőzelékünknek felel meg) áll. Meg kell várni, amíg mindenki megkapja az ételt, majd egy pap imát ordít, amit a tömeg zümmögve elismétel. Végre elhangzik az áldás, s most már nekiláthatunk az evésnek. A rizs sárga és édes, a lencse pedig embertelenül csípős, ennek ellenére az egész napos koplalás után jólesik a főtt étel. Még az adagom felét sem fogyasztottam el, amikor a körülöttem ülők elégedetten és jóllakottan távoznak. Tömegesen. A tömeg egyre elviselhetetlenebből nyomakodik kifelé, így mi is kénytelenek vagyunk csatlakozni hozzájuk. Kifelé menet a jó öreg Mc Donaldra gondoltam. Biztosan sárgulna az irigységtől, ha látná, hogy milyen gyorsan jól lehet lakatni több ezer embert. Az ingyenkonyhából távozva egy templomszolga ajánlja fel a segítségét. Látva, hogy turisták vagyunk, a zarándokszállásra kalauzol bennünket. Egy szót sem szól, ám az artikulációja, a szemjátéka olyan "beszédes”, Szikh úriemberek egy csoportja hogy mindent megértünk. A szállás ötemeletes épület, egy udvart zár körül. Két ilyen zarándokszállás van az aranytemplom közelében. A szobák egy hatalmas körfolyósóról nyílnak. Mindössze egy zuhanyozó áll a szálláson lakók rendelkezésére, ez is az udvar kellős közepén. Én hatodmagammal lakom egy szobában. Nem zavar az idegenek jelenléte, sőt közvetlenségük, segítőkészségük segít abban, hogy távol a családtól, a barátoktól a hosszú úttól kifáradva, mégis jól érezzem magam. Egyébként Amritsar az egykori Pandzsab brit-indiai tartomány kereskedelmi központja volt. Ez még má is részben megmaradt. Fontosságát a területén fekvő szent tónak "köszönheti", amely a szikhek szentélyének, az 1581. Ram-Dasztól, negyedik gurujoktól, auau apostoluktól kiásatott Amrita-Szara, azaz a halhatatlanság vize. Ennek közepén fekszik az aranytemplom. Innen továbbmenve megállunk még az 1809-ben épült Govindgarh-erődnél. Amritsarnak, azonkívül, hogy az ázsiai szikhek vallási központja és búcsújáró helye, keresztény templomai is vannak. A város lakóira leginkább a közvetlenség és a segíteni akarás a jellemző. Talán éppen ezért hagyjuk el nehéz szívvel e csodálatos észak-indiai települést, de nincs más választásunk. India hatalmas ország, s ha minden jelentősebb városát látni akarjuk, bizony nemigen időzhetünk egy-egy számunkra kedves településen... FÜLÖP ÁRPÁD A fülledt, rossz levegőjű buszban, egy lábon álldigálva várom, hogy végre megérkezzünk Amritsar autóbuszállomására. A vidéket sűrű eső áztatja. A buszban is esik, igaz helyi jelleggel, főleg ott ahol lyukas a tető. Csaknem egyórás kényelmetlen utazás után megérkezünk. Az eső elállt, s az esőáztatta utcák tócsáiban itt-ott megcsillan a napsugár. Riksások tömege lep meg bennünket. Húsz rúpiát kérnek azért, hogy az aranytemplomhoz furikázzanak, végül azonban hat rúpiával is megelégszenek. Az aranytemplom előtt óriási csomag- és cipőmegőrző működik. Ennek szolgálatait kihasználjuk, s utána besétálunk a templomba. A látvány valóban lenyűgöző. Hatalmas négyszögletes medence közepén — amit árkádos márványsétány vesz körül — áll Amritsar legszentebb szentélye: az aranylemezekkel borított templom. Óvatosan elindulunk a síkos márványpadlón. Igyekszünk tüzetesen szemügyre venni az épületet. Egy templomszolga társul mellénk, s elmondja a szikhek és a templom történetét. A szikh vallás a XV. század második felében alakult Nánah Guru jóvoltából a hindu vallás jelentős megreformálásával. A hindu istenek áttekinthetetlen sokaságának tiszteletét felváltotta — moszlim mintára — az egyistenhit, melynek lényege, hogy Isten előtt minden ember egyenlő, azaz a földi életben elfogadott kasztrendszernek nincs értelme ebben a vallásban. A szikh vallás tanítói a guruk (guru tanítót jelent, a szikh pedig tanítványt). Felismerve az egyenlőségben rejlő erőt, a guruk ütőképes hadsereget hoztak létre. A hadsereg tagjainak kötelező volt az egyenlő haj- és szakállviselet, egyforma ruhákat hordtak, és a katonák neve előtt a Szingh, azaz oroszlán szó állt. Az erre vonatkozó emlékek megtekintése után egy hosszú sort kiállva bejutunk az aranytemplomba. Óriási a tülekedés, jóval nagyobb, mint Pozsonyban a csúcsforgalom idején a villamosokon. A templom csaknem hetven négyzetméteres csarnokában egy baldachin alatt őrzik a szikhek legszentebb ereklyéjét, a szent könyvet. A könyv körül a nap huszonnégy órájában papok vannak. Felváltva olvasnak a könyvből. Ha elolvassák, újra kezdik. Néhány pap andalító muzsikát játszik, mások énekelnek, s páran elhordják a hívők által lerakott ajándékokat. A szegények aprópénzt, esetleg virágot, a gazSzikh asszonyok az ingyenkonyhában szorgoskodnak Amritsar legnagyobb nevezetessége: az aranytemplom
