A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
Múltidéző Korona vagy kard? Henrik császár hajóinak pusztulása Pozsonynál A század közepén sajnos tovább folytatódott a Magyar Királyság rendkívül zavaros korszaka. A hazaérkező Vazul-fiak közül Andrást az ország világi és egyházi főemberei 1046-ban királlyá választották. Az egyértelmű német függőséget jelképező német koronát és lándzsát, amit Péter kapott Henrik császártól, nem akarta használni, ezért a bizánci császártól kért koronával (az ún. nyitraivánkai korona) koronázták a következő évben királlyá. Külpolitikai szorultságában András ugyan elismerte a bizánci uralkodó jelképes főségét, ez azonban nem jelentett valóságos hűbéri függést, mint Péter esetében a német császártól. András megkoronázása Jóval nehezebb feladat várt Andrásra a belpolitikai konszolidáció terén. Pogánylázadás után került hatalomra, ám maga mélységesen keresztény volt, s politikájában egyértelműen a Szent lstván-i korszak viszonyainak visszaállítását akarta megvalósítani. Ennek érdekében szakított mindkét szélsőséggel. A pogány erőket legyőzte, vezetőiket kivégeztette, s törvényekkel erősítette meg az egyház helyzetét. Eltörölte a Péter által erőszakkal bevezetett ún. bajor jogot, s az adóztatásban is visszatért István törvényeihez. Az egyház újjászervezése érdekében vallon (francia) papokat hívott az országba (a német függőség elkerülése végett). A francia oklevéladás szabályait követi az 1055- ben általa alapított tihanyi bencés apátság alapítólevele is. A levél egyrészt arról híres, hogy ez az első eredetiben fennmaradt magyarországi oklevél, másrészt arról, hogy benne található a legrégibb összefüggő magyar szócsoport (Fehervaru reá meneh hodu utu reá = Fehérvárra menő hadiútra). A külpolitikai elismertetés, elsősorban a német veszély elhárítása azonban nehezebben sikerült. Henrik, hűbéri jogainak érvényesítésére több ízben fegyveresen támadta a Magyar Királyság területét. András a német támadások elhárítására öccsét, a bajnok hírében álló Bélát is hazahívta Lengyelországból. Az első komolyabb támadás a Vértes hegységig nyomult előre. (Anonymus szerint a Vértes hegység a futó németek eldobált pajzsairól, vértjeiről kapta nevét.) Egy évvel később Henrik császár Pozsonyt szerette volna elfoglalni, de két hónapos sikertelen ostrom után kénytelen volt visszavonulni. A magyar győzelemben a krónikák szerint döntő szerepe volt Béla herceg egyik vitézének, Zotmund búvárnak is (Vörösmartynál Kund), aki a német hajókat megfúrta, s így megsemmisítette a németek élelmiszerutánpótlását. A németek felől Andrásnak sikerült megvédenie az ország függetlenségét, keleten pedig felesége rokonsága révén (Anasztázia a kijevi nagyfejedelem lánya volt) a sokkal veszélyesebbnek ígérkező besenyő és úz támadások irányát sikerült Bizánc felé terelnie. A legkomolyabb belpolitikai problémát továbbra is a trónutódlás kérdése jelentette. A hazajött herceggel, Bélával még megosztozott a hatalmon. Béla az országnak nagy részén a nyitrai és bihari hercegségben szinte társuralkodója volt - rendes udvartartással, sőt pénzt is veretett. (A szlovák történetírás a hercegségből szinte a szuverén államiság jegyeit véli kiolvasni.) A szeniorátus rendje szerint Béla örökölte volna a trónt, ám 1053-ban Andrásnak fia született, Salamon, s apja most már őt akarta utódjának. Ennek érdekében 1058-ban a gyermek Salamont összeházasították az idősebb, de még szintén gyermek Judittal, IV. Henrik császár testvérével. A német és orosz sógorsággal a háta mögött András elég erősnek érezte magát, hogy fiát mint trón-örököst megkoronáztassa. Bélát a híressé vált „korona vagy kard“ jelenetben igyekezett kisemmizni a trónutódlásból. András választás elé akarta állítani Bélát, hogy a koronát, a királyság jelképét, vagy a kardot, a hercegség jelképét választja-e. Béla, életét megmentendő a kardot választotta, de ezt követően Lengyelországba menekült, ahonnan segédcsapatokkal visszatérve fe-gyverrel győzte le bátyját, Andrást, aki a csatában szerzett sérüléseibe belehalt. I. Béla (1060-63) lett a király. A rövid három év nehéz időszaknak bizonyult. 1061-ben újabb, az utolsó pogánylázadás rázta meg az országot; ezen még Béla könnyen úrrá lett. A külpolitikai veszélyt, mely a Henrikhez menekült Salamon felől fenyegette az országot, már nem tudta egy balesetben elszenvedett korai halála (dömösi kúriájában ráomlott az ácsolt trónus) miatt elhárítani. Sem a német veszélyt, sem a belpolitikai megosztottságot nem sikerült tehát kiküszöbölni, tovább tartott a Magyar Királyság történetének zűrzavaros korszaka. KOVÁCS LÁSZLÓ KÉRDÉS: Mivel koronázták királlyá Andrást?
