A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
A PERLEKEDŐK Mondok egy mesét, kiből okulhat minden perlekedő. Ment, mendegélt a szőrdisznó rengeteg erdőben, pataknak a mentén, s találkozott az őzzel. Már jó messziről kiált a szőrdisznó: — Szervusz, testvér, hát hogy vág a bajusz? — Jól vág, jól — felelt az őz —, de hogy mersz te énvelem így beszélni, hé? — No, már, testvér, vagyok én olyan legény, mint te! Nem tudsz olyat tenni, hogy utánad ne csináljam. Ej, megmérgelődik az őz, hogy egy macskabéka teremtés ilyen kicsibe veszi őt. — Hát gyere velem versenyfutásra. Menjünk ki elébb eme hegy tetejébe, s amelyik hamarébb visszafut a patakhoz, annak a másik egész életére legyen hűséges szolgája. — Itt a kezem, nem disznóláb! — rikkantott a szőrdisznó, s azzal fölmentek a hegy tetejére. Ahogy fölértek, az őz — uccu neki, vesd el magad! — nekifutamodott a lejtőnek, a szőrdisznó pedig szépen összezsugorodott, s úgy hengergőzött utána nagy messziről. Hej, de bezzeg megjárta az őz a nagy sietséggel, Mikor épp a patakhoz ért, keresztülesett a fején, nyakát szegte, s mindjárt szörnyű halált halt. Nagy későre ért be a szőrdisznó, egy kicsit mintha sajnálta volna az őzet, de hamar megvigasztalódott, nekiállott a húsának, és jóllakott belőle. Olyan élete volt, hogy még a királlyal se cserélt volna. Evett, aludt, s meg se moccant az őz húsa mellől. Teltek, múltak a napok, még mindig annyi volt az őz húsából, hogy félesztendőre is elég lett volna a kicsi szőrdisznónak. Egyszer azonban odaállít egy kiéhezett róka, azt mondja: — Adjon isten, szőrdisznó! — Adjon isten, ami nincs, róka koma! — Én már eleget kértem, de nem ad — kesergett a róka —, hanem látom, szőrdisznó barátom, hogy neked több van a soknál, adj belőle. A szőrdisznónak jó szíve volt, adott a róka komának annyi húst, amennyi csak belefért. Róka komának úgy megtetszett az első ebéd, hogy ottfelejtette magát három napra a szőrdisznónál, s nem is akart elmenni a nyakáról. A harmadik nap már nem állhatta meg szó nélkül a szőrdisznó. — Róka koma, tovább egy házzal, mert mindjárt egy betevő falás sem marad nekem. Pedig ez a hús becsületes keresményem. — Már akár becsületes, akár nem — toppantott az erőre jött róka —, nem megyek én innét. Hanem tudod mit, szőrdisznócskám, osszuk kétfelé, ami még van. Mit volt, mit nem tenni, a szőrdisznó beleegyezett az osztásba. A róka neki is fogott az osztásnak, de a húst nem két-, hanem háromfelé osztotta. — Hát ez miféle dolog, róka koma, hiszen ketten vagyunk. Nem jól van ez így! — Dehogy nincs jól. Nézz csak ide. Ez az első porció az enyém, a második engem illet, a harmadik pediglen nekem dukál. — Hát nekem mi dukál?! —- Mondtam már, nem érted, hogy gebédnél meg! Az első porció az enyém, a második engem illet, a harmadik nekem dukál. — Ugyan — ugyan-e! Majd meglátjuk. Megyünk a törvénybíró elé igazságért! — Jól van, menjünk. Elindultak a törvénybíró elé. Estére beértek egy faluba. Amint mennek, a szőrdisznó egy tyúkól előtt csapdát lát, s azt mondja: — No, róka koma, itt a törvényszék. Aki ennek az ajtaján baj nélkül keresztülmegy, azé lesz az őzhús. A róka beleegyezett, s a szőrdisznót előretuszkolta. Ez szépen összezsugorodott, s úgy átment, hogy semmi baja se lett. Utána a róka, de már ő nem fért át, s a farkánál fogvást odacsípte a csapda. A szőrdisznó visszament az erdőbe, a róka pedig ott maradt. Jön ki reggel a gazda, már messziről kiáltja nagy örvendezéssel: — Ahá! Tyúkhús kellett volna, ugye! Azzal elővett egy mogyorófapálcát, s félholtra verte a rókát. Közben mind azt kiabálta: "Nesze tyúkhús, ez a tied, ez téged illet, ez neked dukál!" Azt hitte a gazda, hogy már meg is döglött a róka, s otthagyta, hadd érjék meg jól a nyúzásra. De a róka föleszénkedett, összeszedte az erejét, kiszabadult a csapdából, s visszavánszorgott az erdőbe. Kérdi a szőrdisznó, mikor meglátja a rókát: — Hát koma, mit mond a törvény? — Azt, hogy egész reggelig két vas közt tartott, reggel pedig jött a törvénybíró, s félholtra vert, miközbe mind azt mondta: "Nesze tyúkhús, ez a tied, ez téged illet, ez neked dukál!" De már most csakugyan igazságosan osztom el a húst — fogadkozott a róka. De — kakas csípje meg a ravasz máját, most is csak háromfelé osztotta az őzhúst. Megint csak törvényre kellett hogy menjenek. Ahogy mentek, egy farkasveremre találtak, s a szőrdisznó azt mondta: — Ez is törvényszék, koma, aki ennek a tetején keresztül tud menni, azé lesz az őzhús. A szőrdisznó könnyen áthöngörgött, de a rókát nem bírta meg a gyönge leveles ág, s besuppant a verembe. Reggel ott találták az emberek, s félholtra verték. Nagy későre eszénkedett föl, s visszavánszorgott a szőrdisznóhoz, de a ravasz rókát a kétszeri csúfuljárás sem tudta megjavítani, megint csak háromfelé osztotta az őzhúst. Harmadszor is törvényre mentek, de míg odajártak, arra vetődött egy farkas, s ez az őzhúst mind egy befaló falásig megette. Mikor a szőrdisznó s a róka visszatért a törvényről: szemük-szájuk koppant. Egy porcogó csont nem sok, annyit sem találtak. BENEDEK ELEK JÁTÉK Madárgyűlés A bal oldali képen gyülekező madarak a jobb oldali képen is együtt vannak — kettő kivételével. Őket ott ugyanis két másik szárnyas helyettesíti. Nos, sikerült megtalálni melyik két madár van jelen a bal oldali képen, és hiányzik a jobb oldaliról? 19
