A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
OLVASÓNAPLÓ Ami összeköt... Jó lenne a magyarországi általános iskolákban kötelező olvasmánnyá tenni a magyarországi és szlovákiai Komárom város(ok) önkormányzatai jóvoltából a közelmúltban megjelent, Komárom — Komárno, Város a Duna két partján című képes kiadványt. Ez volt az első gondolatom, amikor először átlapoztam Mudrák Attila nagy beleérzésről és magas szintű szakmai tudásról tanúskodó fotóalbumát. Evek óta kisért tudniillik a gondolat: a magyarországi általános iskolások zöme minden bizonnyal úgy hagyja el az iskolapadokat, hogy azt hiszi, Jókai Mór Komárom szülötte, és Klapka György is Komárom várát védte. Mármint a mai, magyarországiét. Holott az akkor még nem is létezett... Krajczár Gyula és Pásztor István a két város polgármestere a szóbanforgó kiadvány közös előszavában írja: "Legfontosabb, hogy a Duna mint határ, nem lehet főszereplő. A határ ugyanis — jelezzék bármennyire is valós objektumok, akadályok — nem több egy képzeletbeli vonalnál, nem része a valóságnak. Megpróbálhatunk ugyan úgy tenni, mintha az lenne, ám a valóság rácáfol igyekezetünkre: a túlsó partot ugyanúgy veri a jég, mint az ittenit, s a fák is ugyanúgy borulnak virágba, mint nálunk." És hát persze a közös történelem, amiről Kecskés László, révkomáromi származású, ám jelenleg Dél-Komáromban élő helytörténész nyújt rövid áttekintést. Bemutatja a város-városok hol egybetartozó, hol különnyíló történetét, lényegében azt, ami a Duna két partját összekötötteösszeköti. A képek közti tájékozódást segítik Mácza Mihály képaláírásai — amelyek egyúttal sokkal többek is azoknál. Olyan információkat nyújtanak Komáromról, amelyek sem a bevezetőből, sem a képekből egyébként nem derülnének ki. Példaértékű vállalkozásnak tartom a komáromit: egy európai szintű együttműködés szép példájának — kicsiben. Egyetlen szépséghibája, hogy — megítélésem szerint — a magyar változata a kelleténél ismét kisebb példányszámban jelent meg, s Mácza Mihály nagysikerű, mára hiánycikké vált Komáromi séták-könyvéhez hasonlóan egy éven belül ebből sem lesz kapható. Pozitívuma viszont, hogy megjelent szlovák, német és angol verziója is, s ezekből vélhetően elég hosszú ideig tudnak majd vásárolni a Komáromba elvetődő külföldi turisták. És bizony ilyenre lenne szükségünk, minél többre... íme az én népem A budapesti rádió talán legsikeresebb néprajzi vállalkozása volt a még 1970- ben, Ortutay Gyula által útjára bocsátott, jó két évtizeden keresztül, hetente több alkalommal is jelentkező Kis magyar néprajz. Neves néprajzkutatók az egyenként ötperces előadásokkal szinte műfajt teremtettek, s e hosszú idő alatt, gyakorlatilag az egész magyar nyelvterület, egész népi kultúrája, közérthető módon bemutatásra került. Nyomtatásban 1978- ban jelent meg belőle egy több mint kétszáz előadást tartalmazó válogatás (Kis magyar néprajz a rádióban. RTVMinerva 1978). A több mint két tucatnyi előadó e válogatás segíLségével gyakorlatilag, cseppben a tengerként, az egész magyar népi kultúrát bemutatja. S most a közelmúltban e nagysikerű rádiós vállalkozás újabb nyomtatott válogatása látott napvilágot: három szerző, a veszprémi Lackovits Emőke és a székesfehérvári Varró Ágnes és Lukács László száznyolc szövegét veheti kézbe a néphagyományaink iránt fogékony olvasó (íme az én népem. Székesfehérvár 1995). A székesfehérvári Szent István Múzeum Közleményei című sorozat negyvenedik darabjaként, Lukács László által szerkesztett kötet szövegeinek forrása zömében a Dunántúl, ám bőségesen találunk erdélyi, szlovákiai eredetű néprajzi anyagokat bemutató előadásokat is. A válogatás tematikailag gyakorlatilag felöleli az egész népi kultúrát, mégpedig olyan főbb egységekbe sorolva mint a házasság és gyermek, a gazdálkodás, árucsere, vándoralakok, valamint a mesterségek, az építkezés, a jeles napi szokások, a népköltészet és a néphit témaköre. A nyolcadik egység A népi kultúra szolgálatában címet viseli, s itt kiállításmegnyitókról, újonnan megjelent könyvekről, kutatóutakról olvashatunk beszámolókat, többek között Lukács László tájékoztatóját Garam menti kutatóútjairól (a szerző a nyolcvanas évek elejétől rendszeres résztvevője Volt az érsekújvári Csemadok JB Néprajzi Szakcsoportja nyári kutatótáborainak, ahol amellett, hogy saját kutatómunkát is végzett, előadásokat tartott, szakmailag-módszertanilag segítette a néprajzi kutatással zömében akkor ismerkedő önkéntes gyűjtőket. Önfeláldozó segítőmunkája nélkül nem készülhetett volna el a Kéménd néprajzát bemutató kötet sem). Jó olvasni ezeket az "ötperceseket" szakmabeliként is, s minden bizonnyal FIGYELŐ mi FOTÓ: PRIKLER LÁSZLÓ haszonnal forgatják majd a céhen kívüliek is. Nem tudom persze megállni, hogy ne gondoljak most a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Néprajz mindenkinek című vállalkozására, amely kimondottan a Kis magyar néprajz hagyományait szerette volna felújítani, szlovákiai magyar viszonylatban. Kéthetente öt percben foglalkoztunk a szlovákiai magyar tájak népi kultúrájával a népköltészettől kezdve a gazdálkodásig, a néphittől kezdve a kendermunkákig és viseletig. Az elhangzott előadások akkor rendre megjelentek nyomtatásban A Hét hasábjain is, majd egy szerkesztésbeli "struktúraváltozás" következtében a rádióban megszüntették a műsort. Jött helyette egy jóval hosszabb, a régi csemadokos csizmaszárverés rádiósváltozata — ismeretterjesztés címén. Nem mondom, hogy ez utóbbira nincs szükség, csak a mai napig nem értem, miért borította volna föl az új műsorstruktúrát a mi kéthetenkénti öt percünk... Amiben egy komplexen értelmezett néprajzszemlélctet szerettünk volna bevinni, a hagyományosan féloldalas szlovákiai magyar "folklórtudatba". Hát, ez akkor nékünk nem sikerült, s így annál inkább örülhetünk, hogy legalább másutt van rá igény, sőt még nyomtatásban kötetbe szedve is meg tudják jelentetni az efféle előadásokat... LISZKA JÓZSEF 13
