A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-17 / 11. szám
HÉTFIGYELŐ JÓ TANÁCS AZ EGÉSZSÉGES FELNŐTTÉ VÁLÁSHOZ 11.1A gyerek étrendjét minél változatosabban, minél több élelmiszerből, különböző ételkészítési eljárások felhasználásával kell összeállítani. [^Rendszeresen, naponta négyszer-ötször, azonos időben étkezzenek a gyerekek. A napi táplálékmennyiséget egyenletesen szétosztva kapják meg. CDa reggeli és az uzsonna legyen tejes étel (napi fél liter tejet is rendszeresen fogyasszon a gyermek). JXJjaponta fogyasszon főzeléket, párolt zöldséget vagy nyers salátát és friss gyümölcsöt. És minél több burgonyát. m Hús hetente négyszer-ötször, tojás a kisebbeknek heti egy, a nagyobbaknak három-négy alkalommal adható. 16. [Barna kenyeret egyenek fehér helyett. Főtt tészta hetente legfeljebb egyszer vagy kétszer szerepeljen az étrendben. Eh zsíros étel kerülendő. Zsírban sütés helyett párolással, gőzöléssel, illetve mikrohullámú sütőben készüljön a gyermek étele. UTIaz étel általában kevés sót és cukrot tartalmazzon. [E>z étkezések között a gyermek ne rágcsáljon semmit. Édességet csak főétkezés után egyen, lehetőség szerint csak ünnepnapokon. Rö] Legjobb ital a tiszta víz, ne adjunk helyette szörpöt! Gyermekkorban kávé és szeszesital fogyasztása tilos! E3 A gyermekeknek is ízlésesen kell tálalni, és fontos, hogy az étkezés derűs légkörben folyjon. I12J A család hétköznapokon legalább egyszer, ünnepnapokon minden alkalommal étkezzen együtt. Dr. N. CSERFALVI ILONA 12 A munka ára, a pénz értéke Emlékszem, hogy irigyeltem szüléimét, amikor kicsi voltam, hogy azt tehetnek, amit akarnak, miközben nekem minden délutánomat azzal kell agypnütnöm, hogy a leckéimet írom és tanulom. Édesanyám munkahelye is nagyon tetszett nekem, ha néha-néha elvitt magával: csupa mosolygó ember, nyugalom, kényelem. S mindig volt valamilyen édességük a számomra, amivel megkínáltak. 8—9 évesen ilyesféle elképzelésem volt a munkáról. Ma már egészen másképp látom mindezt. Hisz a saját bőrömön tapasztalom nap mint nap, milyen értéke van valójában a munkának. A nyolcvanas évek elején, amikor tanulmányaim befejeztével dolgozni kezdtem, még minden másképpen volt. Mindenki úgy tett, mintha halálra dolgozná magát, de nem ez volt az igazság. A munkahelyeken bőven volt munkaerő, több a kelleténél, mindenki könnyedén elbánt a rá bízott feladatokkal. Jelenleg hiába keresnénk olyan alkalmazottakat, akik pihenni járnak a munkahelyükre. Elvétve talán még akadnak ilyenek is, de az esetek többségében az embereknek keményen, lelkiismeretesen és teljes erőbedobással kell dolgozniuk. S ez így van rendjén. Nemrégen gyerekeket toboroztak egy film forgatásához. A kiválasztottak között volt a barátnőm kilencéves kislánya is. Boszniai menekültek gyermekeként statisztált a készülő filmhez. Nem volt nehéz szerepe, csupán több gyerektársával együtt végig kellett mennie néhányszor az utcán, majd felszállnia az autóbuszba, s onnan integetnie. A színészi alakítás igazán nem volt igényes, néha a forgatás viszont túlságosan is nehéznek bizonyult. Nagyon sokáig tartott. Délután vitték a gyerekeket a helyszínre, begyakorolták és néhányszor újraismételték az előírt helyzeteket, hogy mindenki jól megjegyezze feladatát, filmbéli helyét. A forgatás csak este kezdődött. Esős-ködös, hideg őszi este. Ezt írta elő ugyanis a forgatókönyv, s az időjárás valóban kedvezett. Sőt, túlságosan is hideg volt, állandóan szitált az eső, és erős szél fújt. A gyerekek alaposan átfagytak, fáradtak és éhesek voltak. (A rendező persze örült ennek, mert teljesítményük annál élethűbb volt.) Majdnem éjfél felé járt az idő, amikor véglegesen elkészült a jelenet. A gyerekek rögtön megkapták fizetésüket, fejenként 200 koronát. Büszkék voltak keresetükre, de még jobban örültek annak, hogy végre hazamehetnek. Autóbusz hordta őket haza, a tanítónő kíséretében, aki egész nap velük volt, aki az egész akciót megszervezte, s már nagyon-nagyon bánta, hogy ilyesmit vállalt. A gyermekek szülei nem tudták mire vélni a késő esti, sőt éjszakai kimaradást. Sorban telefonálgattak egymásnak, s némileg meg-' nyugodtak, amikor megtudták, hogy még a Ildikó édesanyja is órák óta állt már az ablakban, s egyre csak ismételgette magában: — Ez volt az első és az utolsó eset...! Végre feltűnt házuk előtt az autóbusz. Amikor meglátta agyonfáradt kislányát, s a még fáradtabb tanítónőt, elhessegette negatív gondolatait. Megköszönte a tanító néninek, hogy törődött a gyerekekkel, sől csodálatát is kifejezte, hogy ilyen jól bírta a nehéz feladatot. Ildikó a lakásban rákezdte: — Anyukám, én már tudom, mit jelent munkába járni, mit jelent pénzt keresni. Vacsora és fürdés nélkül zuhant az ágyába, s már aludt is. Másnap biztos rejtekhelyét keresett a pénznek, s öt percenként újra és újra megnézte, hogy még mindig ott van-e. Néhány nap múlva szüleivel együtt a bolhapiacra mentek. Mint mindig, most is végignézte a játékokat, csecsebecséket. De most egyszer se mondta, hogy ezt vagy azt vegyék meg neki. Édesanyja csodálkozott is ezen, s maga biztatta, hogy válasszon valamit. De Ildikó elutasította a javaslatot. Azt mondta, ha szeretne valamit, maga is meg tudná venni a saját pénzén, de nem akar semmit, a pénzt meghagyja valami értelmes és fontos dologra. Fiam tavaly nyáron egy építkezésen dolgozott. Barátjával együtt segédmunkákat végeztek, ami azt jelenti, hogy a kőművesek mindig a legnehezebb és legpiszkosabb munkákat bízták rájuk. Ennek ellenére hősiesen kitartott, az egész hónapot végigdolgozta az előzetes megegyezés szerint. A munkájáért kapott pénznek sokkal nagyobb volt számára az értéke, mintha a szüleitől kapta volna. A nadrágot, inget, cipőt és trikókat, amelyeket keresetéből vett, sokkal nagyobb örömmel, sőt szinte büszkén viseli. S ami még érdekesebb, nem hagyja szanaszét a szobájában, mint azelőtt, hanem mindig rendesen elrakja őket. Tehát így változik az értékrend. A munka és a pénz értéke is...
