A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉT Maurer Dóra: Quasi-képek "A fogyasztói társadalom embere egy tökéletes, racionalizált termelési és fogyasztási apparátus puszta eszközévé degradálódik, sorsának, művészetének nem irányítója többé." ADORNO A Maurer Dóra pozsonyi kiállítására betévedő laikus művészetkedvelő, aki a művészetet a hagyományos esztétika alapján fogadja be és értékeli, nagy valószínűséggel értetlenül áll a kiállított művek előtt, esetleg ezeket a dolgokat játékos kísérletnek vagy dekoratív elemek felsorakoztatásának minősíti. Ha részt vett volna a kiállítás megnyitóján, bizonyára elcsodálkozott volna, hogy a jelenlevő szakmabeliek, akik a képzőművészet egymástól teljesen eltérő iskoláit, értékeit vallják magukéinak, egy emberként megegyeztek abban, hogy ez a tárlat a maga nemében egyedülálló. Beke László, aki a kiállítást megnyitotta, kulcsot adott az itt látható alkotások értelmezéséhez: előítéletektől mentesen álljunk egy-egy kiállított munka elé és próbáljunk meg elgondolkodni létrejöttükön — érdekesebbnél érdekesebb dolgokat fedezhetünk így fel. A legjobban persze azok jártak, akik a megnyitó előtt a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán meghallgatták a művésznő előadását, amelyhez Maurer Dóra illusztrálásképpen diapozitívokat és saját készítésű filmeket is felhasznált. Maurer Dóra műveiben nemigen találkozunk figurális kompozíciókkal, tárgyak ábrázolásával. Mégis el kell hinnünk, hogy rajztudása kitűnő, s az ún. konzervatív vagy akadémikus festészet-grafika minden csínját-bínját ismeri. Hiszen 1961-ben végzett a budapesti Képzőművészeti Főiskola sokszorosító grafika szakán, ma pedig ugyanennek a főiskolának a docense, az interdiszciplináris festőosztály vezetője. A művészekre általában jellemző, hogy nem akarnak a kitaposott úton haladni. Talán nem is mindig azért, mert ki szeretnének tűnni, inkább ösztönösen térnek le az ismert útról. A XX. század társadalma annyi meghökkentő fejlődési folyamaton ment keresztül, hogy azokat már lehetetlen a hagyományos eszközökkel ábrázolni. Mindig új elgondolásokra, eljárásokra, technológiákra, kifejezőeszközökre és filozófiai rendszerekre van szükség, hogy ezeket a fejlődési folyamatokat magyarázzuk, értelmezzük, lázadjunk ellenük, esetleg részeikként integrálódjunk. Amikor Maurer Dóra a főiskola abszolvenseként a hagyományos képzőművészeti stílusokat kezdte el művelni — tehát a 60-as években —, a világ művészetében több új folyamat indult meg. A kortárs vizuális művészetben az avantgárd új hullámaként először a minimal art jelentkezett: e szerint a műalkotásnak olyan struktúrákat kell képeznie, amelyek a természeti környezettel, fizikával, biológiával, geológiával, technikával és törvényeikkel állnak rokonságban. Lényege, hogy nem a személyiséget, a lelkiállapotot fejezi ki, hanem eredeti állapotukra, alapelemeikre vezeti vissza a formákat. A kompozációt tagadja, áttekinthető rendszereket, struktúrákat hoz létre. Egyetlen magatartást jelöl: a művészethez és annak anyagához való kapcsolódást. Maurer Dóra ezeket a dolgokat eleinte ösztönösen érezte, aztán tudatosan kezdett foglalkozni a képzőművészet legújabb irányzataival és a bennük rejlő lehetőségekkel. Érdekelte pl. a biológia, a növények sarjadzása, növekedése — s ezeket tudatosan beemelte művészetébe. A szituációk egymás ellen való "kijátszása", s ebből egy új szituáció kialakítása — mindig izgalmas lehetőséget jelentett számára. Munkásságába később egyre inkább igyekezett bevinni a mozgást. Fáziscltolásokkal próbálkozott, majd fotózni kezdett, mert vannak olyan folyamatok, melyeknek ábrázolásához a hagyományos értelemben vett képzőművészeti formák már nem elegendőek. Maurer Dóra elérkezett a filmezéshez, a videoművészethez, s ezúttal már a hangot, a zenét is felhasználta. A hang és a szín "összehozásához" bevallottan külön érzéke van. A Medium Galériában a művésznő persze nem fotósorozataival, videoműveivel van jelen, hanem az ún. Quasi-képeivel, ezek megértéséhez azonban szükségszerű ez az "elkalandozás". A Quasi-képek Maurer Dóra egyik alkotói fázisát demonstrálják — s főleg a "tologatásos" rendszeren alapulnak. E rendszer felhasználásával négyzetből, téglalapból, diagonális osztásokból alakulnak ki érdekes kompozíciók. Egy-egy "eltolásból" mindig új, eredeti alkotás jön létre, s a szinte számtalan variáció új és új ritmusokat és folyamatokat eredményez. A minimális változások követése s az egy bizonyos jelenségre való összpontosítás intellektuális kalandot is jelent a néző számára. Melaj Erzsébet K Ö N Y V Csodás esetek 1977. július 15-én tizenegy óra harminc perckor Sámuel Griffin pilóta felszállt gépével az indiai Madrasból, s tíz perc múlva a repülőgép lezuhant. A szakértők megállapították, hogy a gép katasztrófájának egyetlen oka volt: a pilóta nem tartózkodott a fűiké-K állítás jében! Griffin testét soha nem találták meg, s a szemtanúk, akik az alacsonyan szálló gép útját végig követték, megesküdtek volna rá, hogy a pilóta se ki nem ugrott, se ki nem esett a repülőgépből. A rendőrség meg a katonaság lépésről lépésre átvizsgálta a repülőgép mindössze harmincöt kilométeres útvonalát, Griffinnek azonban nem akadtak nyomára, a pilóta egyszerűen eltűnt. E történet, bármilyen különös is, 1898- ban (azaz ezernyolcszázkilencvennyolcban!) folytatódik: akkor orvoskodott Madrasban dr. William Garrick, akinek Emlékiratait 1903-ban adta ki a Brothers kiadó. Az Emlékiratok első kiadásának 128. oldalán a következőket olvassuk: "Július 18-án néhány barátom kétségtelenül egy csodának lett tanúja. Amikor a tengerparton sétáltak, Janson ezredes felnézett, s a felhőtlen égboltra mutatott. Ejtőernyőn valami vakmerő ember ereszkedett a föld felé..." Dr. Garrick hamarosan személyesen is kapcsolatba került a férfivel, aki "kétségtelenül az égből esett le és rettenetes kényszerképzetektől szenvedett": azt állította ugyanis, hogy Griffinnek hívják, s egy madrasi légitársaság alkalmazottja. A légitársaság, a huszadik század, a repülőgép nevű ismeretlen szerkezet emlegetése, a férfi különös öltözete és beszéde egyáltalán nem hozta zavarba az orvost, aki praxisa folyamán számos pszichopatával és tudathasadásos egyénnel találkozott. Griffin nevű pácienséről ezt írja Emlékirataiban: "Griffin úr azt állítja, hogy egy végzetes kolízió megfosztotta repülő gépétől, amelyből egy ismeretlen erő tépte ki. Hogy elveszítette a saját idejét és a saját életét, amelynek majd a jövőben kell megvalósulnia. Bolond ember, jóllehet rokonszenves, művelt és eredeti bolond, kellemes őt hallgatni..." Griffin további sorsáról nincsenek adatok... Ezt a történetet — huszonnyolc hasonlóval együtt — Frank P. Jones Zázračné náhody (Csodás véletlenek) című könyvében olvastuk, amely a közelmúltban jelent meg a cseh Dialog Kiadó "Nejvetší záhady sveta" (A világ legnagyobb rajtélyei) sorozatában. A könyvet elsősorban azoknak ajánljuk, akik nemcsak borzongani, hanem gondolkodni is szeretnek, s nem olyan vaskalapos materialisták, hogy lesöpörnének az asztalról mindent, amit a jelenlegi tudomány eszközeivel és módszereivel lehetetlen megmagyarázni.-ver-18
