A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-10 / 10. szám
HÉT A róka meg a pacsirta Volt egyszer egy pacsirta meg egy róka. A pacsirtának nem volt földje, de volt a rókának. Oda rakott fészket a pacsirta, ott élt a fiacskáival. Egyszer odamegy a róka a pacsirtához, s mondja neki: — Hallod-e, te pacsirta, adj nekem egy kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet. Megijedt a szegény pacsirta, mi lesz vele, ha a róka felszántja a földet? Hová rakja a fészkét? Majd megszakadt a szíve, de mégis odaadta az egyik fiacskáját. Másnap megint odamegy a róka, s mondja: — Adj nekem egy kis pacsirtát, mert különben felszántom a földet. Búsult a szegény pacsirta, majd megszakadt a szíve, de mit tudott volna csinálni, odaadta a másik fiát is. Akkor felszállt egy kóróra, s elkezdett sírni keservesen. Odament egy kis kutyácska, s kérdi tőle: — Miért sírsz olyan keservesen, kis pacsirta? — Hogyne sírnék, kis kutyácska, mikor a róka megette két fiamat. —r No hallod-e, elég bolond voltál, hogy odaadtad. Ha még egyszer eljön, s azzal fenyeget, hogy felszántja a földet, mondjad neki: "Hát csak szántsad, ha van ekéd." Jött a róka megint, s mondta: — Hamar, adj egy kis pacsirtát, mert mindjárt felszántom a földet. — Nem adok biz ón! Szántsd fel, ha van ekéd. — Hiszen várj csak, mindjárt felszántom — mondotta a róka. Azzal nekilátott a földnek, a négy lábával kapargálta, s közben kiabált: — Gyí te, gyí! Gyí te, gyí! Meghallotta ezt a kis kutyácska, szalad a földre, hogy megfogja a rókát, de a róka észrevette a kis kutyát — uccu neki, illa berek, szaladod árkon-bokron át, mintha a szemét kivették volna, meg sem állott, míg egy likhoz nem ért. Abba hirtelen beszaladt, úgy menekedett meg a kis kutyácskától. Bent a likban elkezdett áradozni a róka: — Ó, két szép szemem világa, milyen jól tudtál vigyázni, hogy megláttad a likat! Akkor a két első lábának szólott: — Ó, édes két első lábam, de jól tudtál rugaszkodni, kapaszkodni, bezzeg nem is ért utol a kis kutyácska! Most meg a hátulsó lábának fordult, azt kezdte dicsérni: — O, édes két hátulsó lábam, de jól rúgtad a port, hogy ne láthasson úgy a kis kutyácska! Hanem bezzeg a farkával nem volt megelégedve. — No, te hitvány, lompos farkam, te mindig hátrafelé húztál, szinte utolért miattad a kis kutyácska. De nem is lesz helyed itt a likban, kilódítlak innét! Azzal elkezdette tolni a farkát kifelé. Hiszen ez éppen jó volt, mert ott leskelődött a kutyácska a lik mellett, hamm! megkapta a farkát, annálfogvást kihúzta a likból, s a rókakómát úgy szerteszaggatta, hogy nem evett több pacsirtát. BENEDEK ELEK CSONTOS VILMOS BETEGSÉG Beteg az én kis unokám: Gáborka, Édesanyja hűségesen ápolja. — Tegnap a beteg Petivel még játszott. Petin pedig, hogy beteg volt, még látszott. Doktor néni receptet ír, s magyaráz: A torokgyulladás jele: Nagy a láz, S egymástól elkaphatják a gyerekek, ha nem kerülik a másik beteget! Kis Gáborka, mivel anyját szereti, szót fogad, s az orvosságot beszedi. Biztos benne: gyógyulás lesz a vége... S alig várja: terítsenek ebédre... 19
