A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-03-03 / 9. szám
vissza Béla az asztalra az öngyújtót. Szokása volt, hogy kíváncsiságának kielégítése végett a dolgok közepébe vetette magát, s közben rátapintott a lényegre. — Azt hittem, elhozod megmutatni a kicsikét. Vagy még kiskorú, és félted tőlem, nehogy elrontsam? Jól teszed, Zotya bál... A férfi ekkor éppen egy émelyítően zsíros kolbászdarabot rágott, nem ért rá Béla csipkelődéseivel fpglalkozni. Nem sokkal Éva legújabb kirohanása után találkozója volt egy kassai üzlet vezetőjével, de idegességében mindent elrontott, amit csak lehetett. Bélába háromkor botlott, teljesen véletlenül, amikor az élet hiábavalóságáról elmélkedve hagyta magát sodortatni a sétálóutca tömegével. Azóta itt ülnek fent ebben a borozóban, nemlétező szomjukat cs i I lap ítg atják. A férfi közben az éhségnek is hadat üzent, de ebből a gusztustalan házikolbászból csak egy jó kis gyomorrontást nézhetett ki a felületes szemlélődő. Béla két pöfékelés között egy összegyűrt napilapot húzott ki a kabátja zsebéből. A férfi orra alá dugta. — Robbantásos merénylet... Jó kis hecc... Nem is mondtad, hogy az a kis csirke tűzszerésznek tanult, s most a te házadban kamatoztatja tudását. A férfi elnézte Bélának, hogy így látatlanban is irigykedik Éva miatt. Figyelmét inkább az újsághír kötötte le. Ott azt írták, hogy a robbanás előtt egy fekete kabátos férfit láttak a kocsija körül ólálkodni, akinek feltűnő ismertetőjele, hogy legalább 195 cm magas. A házikolbász maradványait undorodva félretolta, s egy újabb pohár nagyfröccs kellemesen savanyú ízével próbálta száműzni a szájából a zsíros étel emlékeit. Közben leltárt készített a fejében, s csalódottan állapította meg, hogy ismerősei közt nincsenek kosárlabdázók, sem másfajta hórihorgas teremtmények. — Hogy hívják a fogadott lányodat, Zotya bá? — pöfékelt a férfi arcába Béla, a közben nem hervadt le a vigyor az arcáról. — Vagy az is titok, he? — Nem titok — mondta a férfi. — Békési Éva. De miért érdekes ez? Béla hangosan rágta a pipaszárat és fintorgott. — Hát csak azért, mert a lányommal járt egy iskolába. Nem ismered Békési Gézát, az írót? No, ő az apja a lánynak. Most meg mit nézel olyan furcsán? — Félrebeszélsz. Ennek az Évának nevelőapja van, az édesanyját nemrég veszítette el. — Az nem lehet — mondta egykedvűen Béla, és a hamutartóba verte a hamut a pipájából. (Folytatása következik) HÉT írók az életró'l Az élet nem olyan rossz, mint ahogy az érzékeny lelkek találják. Mindnyájunknak megvannak a bajaink, s mindnyájunknak el kell viselnünk őket, van, akinek kevesebbet, másnak meg többet. Nem tehetjük fel, hogy akárki sokkal jobb vagy rosszabb helyzetben van, mint a másik. Mindnyájunknak kijut a gondból. THEODOR DREISER Az egész élet egy futtatás. Mindenki fut, ló, ember, mi marad? A pálya üres és csak egy rakás, amit a ló hagyott ott — ez az élet. SZOMORY DEZSŐ Az életben késhegyre megy minden, és aki fél, aki vajszívű, annak alul kell maradnia. LION FEUCHTWANGER Távolból nézve, minden tragédia: játék... S ez embernek saját életét is úgy kellene néznie. ERDŐS RENÉE Tévelygés minden élet, amelyet nem élünk valamilyen célból. STEFAN ZWEIG Nem vagyok elég erős, hogy alakítsam az életet, hagyom, hogy az élet alakítson engem. FANNIE HURST Aszfaltos pályán futunk a karrier után — mögöttünk a tülkölő autó, amelynek becsvágy a neve. Néha ügetünk, néha vágtatunk, és nem látjuk, mennyi dús, zöld mező terül el jobbra, balra mellettünk, milyen békésen, derűsen élnek ott az emberek, milyen nyugalom honol templomaikban. RICHARD KATZ Az élet hazárdjáték, amely a legszebb izgalmakat tartogatja azok számára, akik mindent kockára mernek tenni. MAURICE DEKOBRA Az ember eltűri, hogy az élet szinte a bőréig érjen, talán vállalni is kell ezt a közelséget, de akkor legyen meg benne a bátorság, amely nem riad vissza semmitől. JAKAB WASSERMANN Vannak emberek, akiket csak a harc, a győzelembe vetett hit elégít ki. KASSÁK LAJOS Az előrejutás iramát a könyökök élessége határozza meg. ANATOLE FRANCE A bajok lerakódnak az emberben, mint csontokban a mész. JÓZSEF ATTILA Válogatta: -ol 15
