A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-24 / 8. szám
NAGY ZOLTÁN ILLUSZTRÁCIÓJA HÉT valóságban. Ha csak egy másodperccel is hamarabb! Aztán mindkét tűz egyszerre aludt el: a valódi és a tükröződése. A lány egy régi típusú, díszes öngyújtót halászott elő nadrágzsebéből. A meglepődött férfi felé nyújtotta. — Ajándék. Tetszik? — Igen, de... — Tudom mit akarsz mondani, de csak fogadd el nyugodtan. így legalább minden egyes cigarettánál eszedbe jutok majd. Amíg egyszer le nem szoksz róla. — Jó, meggyőztél. És köszönöm. A férfi rendezte a számlát. Semmi kedve sem volt hazamenni, de két sürgős telefonbeszélgetés még várt rá. Meg aztán egyre jobban nehezére esik levennie szemét a lányról. Attól tartott, hogy Éva közönségesnek tartja, ha valamit kezdeményez. Nem akart visszaélni a helyzetével. Majd kialakul minden magától. Gyalogosan ballagtak hazafelé. — Furcsa, de úgy érzem, mintha figyelnének bennünket! — mondta váratlanul a lány. A férfiban meghűlt a vér. Lopva körülnézett, nem berreg-e valahol a közelükben egy videokamera. Csabáról teljesen megfeledkezett! Azonnal értesítenie kell, hogy a "megfigyelést" hagyja abba! Most, hogy a lányt elszállásolja a tévészobában, ott fog vele lakni egy fedél alatt, semmi értelme az önvizsgálatnak. Éva megállt, lélegzetvisszafojtva hallgatózott. A kis utcában rajtuk kívül nem volt egy teremtett lélek sem. Illetve valahol csakugyan megnyikordult egy kapu, de azért nem kell minden zörej mögött lopakodó ellenséget sejteni. így is megtörténhet, hogy álmaikba befészkeli magát a Tűz. A bájos hétköznapi képtelenségeket felváltják a lángoló fáklyákkal zsonglőrködő démonok valóságos, félelmetes figurái, amelyeket az éber állapotban lévő elme hív elő a feldolgozatlan élmények hatására. Mindennapos vendégük lehet a félelem, félálomban az égő erdők csípős füstjét érzik, máglyák roppanására riadnak, csukott szemmel is látják majd a gyertyák ide-oda hajladozó, apró lángját. A férfiba jobban befészkelte magát a veszélyérzet. Miután Éva néhány verskötettel a hóna alatt szobájába indult, a házigazda kávét főzött, megbontott egy új csomag cigarettát, majd lecsapott a telefonkészülékre. Először videós barátja számát tárcsázta. — Zotya bá felhagyott a remeteélettel... Filmre vettem! Ez a legszenzációsabb anyag, amit valaha is elloptam az életedből. Kíváncsi vagy rá? — hallatszott a kagylóból Csaba túlságosan is izgatott hangja. — Ne idétlenkedj, ha megkérhetlek! Inkább arról beszélj, hogy rögzítettébe valamit a robbanással kapcsolatban?!? — Amikor az történt, ti bent voltatok a házban. Érthető, hogy a figyelmem is oda összpontosult. A rejtett kamerának hála, egy remek kis zuhanyozási jelenetet mutatott be a kiscsaj, amit viszont mulasztottam el. Ha érdekel... A férfi fejét elöntötte a vér. — Ez aljasság volt tőled! Arra nem kaptál utasítást, hogy másokat is lefilmezz! Égesd el azt a kazettát! — Jó, jó, nem tudom, mitől kaptad úgy fel a vizet. El ne harapd a kagylót! Csigavér! Ha úgy gondolod, én le is állhatok ezzel az egésszel. Rámférne egy kis szabadság... — Oké! Hagyjuk abba. Holnap délután kettőtől ötig lesz rá időd, hogy "megtisztítsd" a házat a műszereidtől. A felvett anyagokat is hozd el. Készpénzzel fizetek, aztán felejtsük el az egészet. Jó éjszakát! Letette a kagylót. Fáradt volt, mégis úgy érezte, hogy a lefekvéssel hajnalig tartó, egyre idegesebb forgolódáson kívül mást nem érne el. Naptárába pillantva azonnal eszébe jutott, hogy másnap estére hét órakor Bélával van találkozója a Három Hordóban. Ott volt Béla törzshelye, mert állítólag ott mérik a városban a legmérsékeltebben vegyszerezett fehérbort. Béla egy állástalan, ötkötetes költő volt, aki a számára teljesen megfelelő tengődő életmódot folytatta. Honoráriumokból, ösztöndíjakból tartotta magát a "nagy víz" felszínén, több-kevesebb sikerrel. Néhány fuldoklásánál előfordult, hogy ilyesmiket talált mondani: "Zotya bá, ne izélj már, nyisd meg pénztárcád hűvös mélyét!" Ilyenkor mindig kapott kölcsön egy kis pénzt, amit rendszeresen elfelejtett visszaadni. Becsületesen legurította a torkán. Ekkor megcsörrent a telefon. A férfi tétován nyúlt a kagylóért. Éjfél is elmúlt már, állapította meg a faliórára pillantva. Melyik ismerősének támadtak hirtelen alvászavarai? — Magánál van még a lányom!? — dörrent egy ismerős hang. — Hát ide figyeljen, maga szerencsétlen! Maga nem tud semmiről! Hiába játssza a jóságos megmentő szerepét, ha olyan naiv, hogy mindent elhisz annak a... Hallgasson ide! Lehet, hogy majdnem összevertem abban a kávéházban, de most jót akarok magának! Amíg Éva egy fedél alatt van önnel, veszélyben van az élete. Igen, jól hallotta, a maga élete! Az a ringyó egy.. Hé, ne tegye le! A férfi úgy csapta le a kagylót, hogy a készülék kis híján darabjaira esett. (Folytatása következik) 15