A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-02-17 / 7. szám

MIMINERVA Műholdernyő Kelet-Európa egén Amiképp a múlt század második felében a vasút elterjedése az ipari termelés robba­násszerű fejlődését hozta magával, lehetővé téve addig elképzelhetetlen mennyiségű nyersanyag, késztermék és munkaerő szál­lítását nagy távolságokra, ennek társadalmi következményeként Európa kis hercegségei több százezer négyzetkilométeres államokká szerveződtek, úgy érkeztünk el napjainkra kontinensünk szellemi-gondolati-gazdasági­­politikai egységesítésének küszöbére a nem­­zetekfeletti műholdadás beindulásának kö­szönhetően. Persze ez a folyamat nem játszódik le simán, minden előzmény nélkül: Hauser Arnold, korunk nagy gondolkodója egy emberöltővel ezelőtt ismerte fel, hogy valamennyi társadalmi rendszer alapjában véve — természeténél fogva — konzervatív, minden erejét latba veti a meglevő állapot fenntartására, még a vele szembehelyezke­dő áramlatokat, forradalmakat is igyekszik felhasználni saját helyzetének megszilárdí­tására, így a változások csak abban az esetben következnek be, ha már elkerülhe­tetlenek, amikor megérnek erre a belső feltételek és a külső erők is ebbe az irányba hatnak. Európa boldogabb — nyugati — felén nem sokkal a második világháborút követően ismerték fel, hogy az amerikai és (később) a japán árudömpingnek a felaprózott, ré­szekre szabdalt öreg kontinens aránylag kis államai egyszerűen képtelenek ellenállni. Kénytelen-kelletlen békültek ki az egykori ellenfelek, riválisok, akik szárazon és vízen évszázadokon keresztül ádáz csatákat vívtak egymással, hogy a "békévé oldó emlékezés" jegyében eljussanak a közös tettekhez: a gazdaságilag és politikailag egységes régió megteremtéséhez. Az eredmény napjainkra felülmúlta az egykori várakozásokat: az Egyesült Államokénál egyharmaddal na­gyobb piaccal rendelkeznek. Közben a fél évtizeddel ezelőtti forradalmi változásokat megért kelet-európai országok is kopognak-dörömbölnek a közös kapun: bebocsátást várnak. Egy régió, amelynek lakosságával a jelenlegi "Közös-Európa" lélekszáma a duplájára emelkedne. Viszont gazdasági elmaradottsága miatt a befoga­dási folyamat évtizedekig eltarthat, szépen (liba)sorban juthatnak csak el a küszöbön toporgók az oly áhított Kánaánba. A közös gazdasági térség kialakításának egyik feltétele az információk szabad áram­lása. Erre a műszaki alapot a műholdas televíziózás egy évtizeddel ezelőtti beindu­lása teremtette meg, azzal, hogy több száz millió nézővel közli egyidőben a gazdasági, politikai híreket, reklámokat, sőt a többirányú adatátviteli csatornák létesítésével a külön­féle, termeléshez szükséges adatokat is. A fejlettebb országok között egyre szorosabbá váló kötelékekkel szemben Közép- és Ke­let-Európábán a bomlási folyamatok kerültek túlsúlyba: először gazdasági együttműködé­sük szűnt meg, majd alkotóelemeire estek szét mesterségesen összetákolt állam­alakulatai. Az egykori KGST szétverése egyértelműen politikai indíttatású volt: felsza­badult termékfeleslegüket lélekszakadva igyekezett minden egykori szocialista állam elhelyezni a jól fizető nyugati piacokon. A reakció gyors, egyértelmű és kemény volt: a fejlett államok magas vámokkal szabtak gátat a dömpingnek. így a Soprontól az Líráiig, a Balti-tengertől a Fekete-tengerig terjedő régió felelős vezetői elgondolkozhat­tak a dilemmán: nem lenne-e helyesebb új alapokon beindítani egymás között a szellemi és anyagi javak áramlását? Annál is inkább, mivel az egyoldalú kereskedelemorientáltság — legyen az keleti vagy nyugati irányú — mindig eltorzítja a gazdaságot. Napjainkban sokat hallani a kelet- és közép-európai országok nyomoráról. Ez anyagi értelemben kétségkívül igaz, viszont a lelkieket tekintve jóval gazdagabbak va­gyunk, mint hinnénk. A Szellemi Vagyon Világszervezete (WIPO — World Intellectual Property Organisation) statisztikájából kiol­vasható, hogy a legutóbbi ötven évben folyamatosan nőtt ezen országok részvétele az értékteremtésben, sőt előrejelzése szerint térségünkre nagy jövő vár. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy míg 1945-ben a bejelentett szabadalmak egyhuszada szár­mazott Kelet- és Közép-Európából, addig 1969-ben már tizenegy százaléka, húsz évvel később közel egynegyede. Ez az elkövetkező években nőni fog. Ezzel szemben az eredetileg legjobb helyzetben levő nyugat­európai országok és az Egyesült Államok (45—45 százalék részesedés 1945-ben) tudományos súlya drámaian csökkent, nap­jainkra alig több mint a felénél tart (24—24 százalék). Térségünk szellemi gyarapodásá­nak mértéke csupán Japánéval vethető össze, amely az eredeti 4 százalékról ugyancsak 25 százalékra ugrott. Viszont az előrejelzések szerint a legközelebbi negyven évben Kelet- és Közép-Európa lényegesen megelőzi a felkelő nap országát. Tehát van rá reális esély, hogy kishitűségünk levetkő­­zését követően világraszóló eredményeket érjünk el. Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges, hogy a térség országai ne egymásnak feszülve próbáljanak a többiek kárára érvényesülni, de a nyugat-európai példát mintaként követve egymást segítve, váll váll mellett igyekezzenek a fejlett világhoz felzárkózni. E nemcsak nemes, de anyagilag nagyon is kifizetődő célhoz — hiszen az együttműködés gyümölcse mindig is gazda­sági fellendülés és az életszínvonal emelke­dése volt — a leghatékonyabb eszköz lehet egy nemzetekfeletti televíziós állomás, amely a kulturális, gazdasági és politikai informá­ciókat egyaránt képes átadni, minden egyes résztvevőt gazdagítva. A felismert szükségszerűséget a múlt év folyamán tett követte: kilencvenkét magán­­személy részvételével Budapesten megala­kult az Első Közép- és Kelet-Európai Együttműködés Alapítvány, amelynek fő célja 20

Next

/
Thumbnails
Contents