A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
MINERVA HÉJ a többnyelvű Alfa TV műholdadás beindítása. Az alapítók között találjuk a magyar szellemi élet színe-javát: Czine Mihály irodalomtörténészt, Gregor József operaénekest, Illyés György és Koltay Lajos Kossuth-díjas operatőröket, Kabay Barna, Kosa Ferenc, Lányi András, Mészáros Márta, Schiffer Pál, Szomjas György és Zsombolyai János filmrendezőket, Töröcsik Marit és Presser Gábort, hogy csak a legismertebbeket említsük. Az Alapítvány díszelnöke Josef von Ferenczy médiamenedzser, Málta egykori nagykövete az Európai Közösségnél, a kuratórium elnöke Vízi E. Szilveszter akadémikus, agykutató, tagjai között találjuk Bihari Mihály politológust, Csoóri Sándort, a Magyarok Világszövetségének elnökét, Kodolányi Gyula írót, Mécs Imre országgyűlési képviselőt, a Közép-Kelet Európai Gazdaságfejlesztési Rt. elnökét és Vásárhelyi Miklós történészt. A létrehozandó Alfa TV-nek valamennyi országban lesz fiókszerkesztősége, ahol a közös műsorba a "helyi" adásokat készítik, illetve a sugárzásra kerülők szinkronját vagy feliratozását elkészítik. Összesen huszonöt ország négyszázmillió lakosához kívánnak szólni. Nagy súlyt kívánnak fektetni a gazdasági jellegű műsorokra, az együttműködés felélénkítésére. Természetesen az adások gerincét a szórakoztató és művészi jellegű felvételek képeznék, ami minden bizonnyal a tévé fő erőssége lesz, hiszen Kelet-Európa mindig is minőségi művészi munkákkal hívta fel magára a figyelmet. Státuszát tekintve az Alfa TV kereskedelmi adó kíván maradni, amelyet kifejezetten az egyes országokban működő magántőkéből fognak finanszírozni. Ezzel szeretnék biztosítani függetlenségét a hatalmi és politikai tényezőktől. Számunkra a legfontosabb kérdés, mikor kezdi meg a sugárzást ez a céljaiban kétségkívül rokonszenvesnek mondható adó? Az előkészítő munkálatok bonyolultsága és az adás műszaki feltételeinek anyagi igényessége miatt csak a jövő évben indul a kísérleti műsor, míg napi rendszerességgel 1997-től jelentkezik az Alfa TV. Az információátadás a civilizáció kezdetétől fontos szerepet játszik az emberek életében, a fejlődés egyik legfontosabb feltétele immár több tízezer éve. Napjainkban jelentősége csak tovább növekszik. Ennek legkorszerűbb formája a műholdas televíziózás, amely egyértelműen a jövő legfontosabb hírtovábbító eszköze lesz. Olyannyira, hogy a gazdasági fejlődés biztosításában is kulcsszerepet fog játszani. Emiatt is reálisnak tekinthető az Alfa TV fő célkitűzésének elérése, mely szerint "Négyszázmillió ember számára szeretné bizonyossá tenni ez a nemzetközi televízió, hogy van jövője e térségnek, hogy kinek-kinek érdemes a szülőföldjén maradnia." A térség valamennyi polgárának, így nekünk, szlovákiai magyaroknak is az elviselhető, értelmes jövő a megmaradás egyik esélyét jelentheti. Ozogány Ernő OLTÓANYAG — műanyag golyóban A közvetlen a testbe fecskendezett oltóanyagok gyakran néhány napon belül hatásukat vesztik — és kellemetlen újraoltásokat tesznek szükségessé. Lehetséges, hogy ez a helyzet most megváltozik. Egy biokémikusokból és orvosokból álló kutatócsoportnak sikerült olyan, oltóanyagot tartalmazó parányi műanyag golyócskákat kifejleszteni, amelyek tartalmukat napok, hetek, sőt hónapok alatt adagolva adják le a testnek. Robert Langer teamje az 55—95 mikrométer átmérőjű golyócskákat tejsav- és glikolsav-polimerek keverékéből állította elő, és egereken már ki is próbálta — sikerrel. Az anyagot régóta használják az orvostudományban; a szervezet jól befogadja, stabil és mégis rugalmas, ezért sebvarró fonalat gyártanak belőle. Az az ötlet sem új, hogy gyógyszereket kapszulába zárva juttassanak be a szervezetbe, ahol az hosszabb idő alatt fejti ki hatását. Oltásoknál azonban eddig még nem alkalmazták ezt a technikát. Pedig éppen a modern, szintetikus úton előállított oltóanyagoknál van döntő jelentősége a műanyag burkolatnak: a fehérjéket napokon keresztül frissen és aktívan tartja, ezért feleslegessé válik az oltás megismétlése. A csoport jelenleg azon dolgozik, hogy az oltóanyag ne folyamatosan és egyenletesen, hanem löketekben kerüljön a szervezetbe. Azt remélik, hogy a burkolat áteresztőképességét a műanyagba épített fémdarabkák és egy külső mágneses mező segítségével majd szabályozni lehet. A kutatók azzal is kísérleteznek, hogy módosítsák a műanyag felületi rétegeinek porózusságát, és ezzel a kibocsátott mennyiséget megváltoztassák. A hatékonyabb oltási eljárások bevezetése azért is kívánatos, mert a nyugati országokban is megfigyelhető az oltások kifáradásának tendenciája, a harmadik világ országaiban Ne etesse túl... Az "ét-vágy", az evési örömök kialakulásában fontos, sőt kritikus időszak a kora gyermekkor. Csakhogy néhány szülő nem a vágyra épít, hanem etet, töm, és leginkább akkor elégedett, ha a gyermek tányérja teljesen kiürül. Sok serdülő Is "óriáscsecsemő" marad a mamája számára, akit az evés révén szerethet, kényeztethet — s ronthat el. De vajon az evési ösztönön tehet-e erőszakot a szülő? Az evés a lét fenntartásának szolgálatában áll, a táplálék energiaforrás, de lélek nélkül, gyorsan bekapkodva csak teher, gyomorrontás és lelki eredetű evési zavarok következhetnek belőle. Az iskolába feltétlenül vigyen a gyerek tízórait, uzsonnát! (A zsebpénz rossz megoldás, abból az iskolai büfében inkább pedig az újraoltások végképp kivitelezhetetlennek tűnnek. Sok helyen az emberek hetven százaléka mindössze egyszer megy el oltásra. Ezért aztán 1,7 millió gyerek hal meg kanyaróban, sebfertőzéses tetanuszban, gyermekbénulásban, szamárköhögésben és diftériában. Sok tragédia valószínűleg elkerülhető lenne, ha az oltógolyócska az embernél is beválna. édességet, rágógumit vesz.) A gyümölcs, zöldpaprika, paradicsom nemcsak a vitamintartalma, hanem rostos anyaga miatt is a legelőnyösebb ebéd előtti és utáni táplálék. Viszont ha a gyermek ösztönösen tiltakozik valamelyik zöldféle vagy gyümölcs ellen, akkor azt ki kell venni az étrendjéből. A legtöbb gyerek az iskolában kapkodva, sietve eszik, az étel felét otthagyja, különösen, ha siettetik. Pedig a közösségben is meg lehet szerettetni az evést a gyermekkel, főként, ha a tanár nem arra unszolja, hogy mindent egyen meg. "Az éhség a legjobb szakács..." Az örömteli evés pedig az egyik legfontosabb előmozdítója a gyermek és serdülő egészséges testi-lelki fejlődésének. Nemhiába mondjuk: "Jó étvágyat! Kedves egészségünkre!" Dr. N. CSERFALFI ILONA 21