A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-17 / 7. szám
HÉT ÖLBEI IRÉN A tündérkirálynő keresztfia Volt egyszer egy ember, s volt annyi fia, mint a rosta lika. Mikor megszületett a legkisebb gyerek, szegény édesanyja váltig töprengett, ugyan kit hívjon meg keresztanyaságra, hiszen már az egész falu a komája. Csillagos este volt. Évődik, törődik; hát pillantása az égre vetődik. S látja ám, hogy fordul a Göncölszekere, illog-villog a négy csillagkereke. Szép tündérkirálynő ül a szép kocsiban; egy pillantás, kettő; kopogtat, itt is van. Elámul, elbámul hej, aki őt nézi... A Napra hamarabb rá lehetett nézni. — No te szegény asszony, mutasd a gyereket! Mert a keresztanyja úgy tudd meg, ón leszek... Mutatja az asszony a gyereket félve; nézi, mily gyönyörű ez a tündér néne. S így szól a tündérek híres királynője: — Itt egy darab gyémánt, neveld fel belőle! S háromszor hót évre engedd a világba, hadd találjon ő ott rá a boldogságra. Ezzel aztán eltűnt; de a földre letett akkora gyémántot, mint maga a gyerek. Hej, örült az asszony... A fiú meg nőtt, nőtt, elérte háromszor már a hét esztendőt. Nagy, erős legény lett, mint erdőn a szálfa; még a föld is rengett, ha lépett a lába. S azt mondja az anyjának: — No, világgá megyek. Tündér-keresztanyám majd megsegít, lehet... S ahogy mondta, úgy tett. Vándorol, mendegél, harmadnap kutya-egy-sötét városba ér. Hallja ott; a király juhászt fogadna fel; de alkalmatosát, bizony, sehogy se lel. Beállott a legány. S másnap, ahogy felkel, mondok egyet és mást: hall ám a juhólból rettentő ordítást. Benéz a kulcslyukon. Nem volt ott juh egy se, hanem csupa bundás, mérges, morgós medve. Felsóhajt a juhász: — Most segíts hát rajtam, kedves keresztanyám! Most vagyok csak bajban... Nagy szél kerekedik, ahogy ezt kimondja; s aranyszőrű nyájjá vált a medvecsorda. Mikor a városon a nyáj végigballag, csillog ám a gyapjúk, mint az arany csillag. Hanem másnap ijed meg csak tán igazán! A juhólból rémes nagy ordítást hall ám... Beles a kulcslyukon. Éhes csikasz farkas forog a juhólban; mind igen hatalmas. Felsóhajt a legény: — Most vagyok nagy bajban, kedves keresztanyám; segíts most még rajtam... Orkán kavarodik, ahogy ezt kimondja, s ezüstszőrű nyájjá vált a farkascsorda. Mikor végigballag a nyáj az alvégen, ragyog ám a gyapjúk, mint a hold az égen. Másnap — s ennek a fele sem tréfa ám — ordít a juhólból a sok vadoroszlán. — Kedves keresztanyám, most vagyok nagy bajban, most még utoljára kérlek, segíts rajtam! Orkán kavarodik, ahogy ezt kimondja; s gyémántszőrű nyáj lett az oroszláncsorda. Mikor a városon a nyáj végigbaktat, szikrát hány a gyapjúk, mint fenn a magas Nap. No, hivatja erre a király a juhászt; csakúgy csattan, néki olyan parolát ád. S így szól a fiúhoz: — Legény vagy a gáton! Tiéd a leányom, s fele királyságom. Mert hogy a szavammal szavamba ne vágjak, gyönyörű lánya volt az öreg királynak. Hej, örül a legény. De még jobban a lány; ilyen legényt eddig egyet sem látott ám! Ásó kapa, harang; mindjárt megesküdtek; hej, volt az országban muzsikaszó, ünnep... Az újdonsült király anyját, testvéreit elhivatta; ők is mulattak reggelig. Ott is maradtak a királyi várban, — nem aludtak másban, csak színarany ágyban. Játék NOÉ BÁRKÁJA Az itt látható állatok közül háromnak nincsen párja. Melyek ezek? 19
