A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
VÁNDORLÁSOK HÉT HA WAII ANZIKSZ Maui vulkánjai Aki eljutott Oahu szigetére, és tudomására jut, hogy Maui szigete még csodásabb, mint Oahu — mindenképpen szeretne ellátogatni oda. Huszonöt percnyi repülőút után megérkeztünk Maui repülőterére, ahol nyomban mikrobuszba ültettek, s elindultunk sziget körüli utunkra. A síkságon az út jobb oldalán cukornád, a bal oldalán ananászültetvény terült el, alig belátható területen. Lassanként hegyessé változott a vidék, s egyszerre csak egy hatalmas kialudt vulkánhegy meredt ránk, amelynek orma a ködbe veszett. Ezt kikerülendő a tengerpart felé vettük utunkat, amely mindinkább keskenyebb és rázósabb lett. Ezt a láva okozta, amely a tűzhányó működésekor ellepte a lejtőt, és egész a tengerig ömlött. Azóta az erózió sokat simított, mérsékelt, és az elterebélyesedett erdő zölddé varázsolta a vad tájat. Ezek láttán aztán erősen megváltozott elképzelésünk a szigetről. Óriási kövek, zuhogó vízesések, bambuszok, 30—40 m magas fák ejtettek bámulatba bennünket. Néhol nem hiányoztak a gyümölcsfák sem. A legnagyobb örömünkre az útmenti fákról ettük az érett banánt. Láttunk örökzöld cseresznyefát is, de sajnos, nem volt rajta gyümölcs. Ahol alkalmas volt a talaj virágoztak a citrusfélék is. A döcögős út után nagyon jólesett az egyik rancson kapott kiváló ebéd. Kaliforniai útitársammal úgy jóllaktunk, hogy alig bírtunk felkelni. Aztán újból következtek a tűzhányók, a sok kihűlt láva, amelyben még alig kapaszkodott meg az élet fű vagy korcs fák formájában. Az egyik hegyről gyönyörű volt a kilátás, majd a tenger felé ereszkedtünk. Jobbról a tenger csillogott, balról a tűzhányó orma veszett a felhőkbe. Végre újból síkságra értünk, s örültünk, amikor megláttuk a repülőteret. Kaliforniai útitársammal megállapítottuk, hogy Maui szépsége éppen ellentéte Oahuénak. Ez a hatalmas arányok, vulkánok, őserdei növények, pálmák szigete, amitől szinte eltörpülve érzi magát az ember. Good bye, Maui. Élet a tengerben Oahu szigetén megtudtam, hogy tengeralattjárók állnak a turisták rendelkezésére, és azokból látni lehet a tenger állatait, növényeit. Egyik reggel megvettem a belépőjegyet, s elmentem a Hilton Szálló melletti kikötőbe. Mintegy 130-an sorakoztunk a mólón, majd betereltek egy felszíni sétahajóra. Egyrészt azon csodálkoztam, hogy egyszerre ilyen sok utast fogadnak, másrészt, hogy én nem sétahajókázni jöttem, hanem a tenger színe alá. Nagyon csalódottnak éreztem magam, s póruljárásomat zsenge angol tudásom eredményének véltem. Azt hittem, hogy rossz helyre jelentkeztem. A hajó elindult, s együtt távoztunk a sok, jórészt japán turistával a mély víz felé. Ott egyszerre csak megállt a hajó, s mellettünk felbukkant egy fehér tengeralattjáró. Egyszerre reménykedni kezdtem. Hát mégis? A személyzet hozzánk csatolta a tengeralattjárót, s kiszálltak belőle hajónkra az utasok. Mi meg kb. 45-en a helyükre ereszkedtünk. Közben még két tengeralattjáró cserélte ki utasait, így az összes turista tengeralattjáróba jutott. A szivar alakú hajó közepén két sor pad volt, helyet foglalva szembetaláltuk magunkat az ablakokkal, az üvegen át pedig a sötétkék vízzel. Kb. 35 méternyire ereszkedtünk le a tengerfenékhez. Csodálatos kép tárult elénk. Kisebb, nagyobb halak úsztak el előttünk egyenként vagy tömegesen. A hajó által megvilágított térben elkápráztattak gyönyörű színeikkel. Ilyeneket nálunk csak akváriumokban láthatunk. Cápát lestünk, de az nem jött. Helyette egy óriásteknős közeledett, és nézett be az ablakon. Nem tetszettünk neki, mert egy-két lábcsapással eltávozott. A fenéken színes korallok, szivacsok díszelegtek himbálózva a lassan úszó hajónk áramlásától. Odébb egy a háborúban lelőtt vadászrepülőgép terpeszkedett. Úgy látszik, nem tartották érdemesnek kiemelni. Végül egy óra elteltével emelkedni kezdtünk, és kijutottunk a hajóra, onnan pedig a kikötőbe. Felejthetetlen élmény volt. Ádám és Éva a paradicsomban Oahu szigeten van egy paradicsomnak nevezhető földdarab. Megalapítójáról Aaimea völgynek nevezik. Képzeljenek el szubtropikus éghajlat alatt egy 1,5 km hosszú és 400 m széles völgyet, amelyen egy patak folyik végig. A patak a felső folyásától magas, meredek sziklafalról zuhan alá a tóba, és onnan csörgedez végig ezen a botanikus kertnek is nevezhető völgyön. Néhány őslakos polinéz él itt olyan körülmények között, mint 5000 évvel ezelőtt. A férfiakon ágyékkötő, a nőkön fűszoknya jelenti a ruhát. Hideg nincs, élelmet kapnak, élnek, mint Adám és Éva a paradicsomban. Bemutatják az ősi halfogást, dárdavetést, ősrégi fafaragást meg a kunyhót, ahol laknak. Két fiatal legény a közönség szórakoztatására szaltózik a sziklafalról a tóba. A kényelmes turistákat egy busz szállítja felfelé. A bejáratnál egy állatkertben láthatjuk azokat az állatokat, amelyek itt élnek. A növények, virágok között sok olyan található, melyeket nálunk szobanövényekként ismerünk. Az út mentén lépten-nyomon nő a nálunk ismert szobapálma, frésia. A fák kérgéről lecsüng az orchidea, feljebb éppen most virágoznak a fikuszok, kaktuszok, gyümölcsöt érlel a pálma, terjeszkedik a filodendron, a bambusz. Virágágyaikban felismertem a nálunk virágkereskedósben kínált phuxiát, begóniát, cliniát, dracénát, amarillist, és sok mást. Sok olyan növény díszük itt, amely csak ezen a szigeten nő, valamint olyan is, amelyet az egész tropikus és szubtropikus földről idetelepítettek. S milyen csodás összhangban van itt minden. Ki hinné hűvös hazánkban, hogy a föld túlsó odalán még van egy paradicsomi földdarab, ahol aranykori a környezet és a béke. Mi pedig, a paradicsomból egykor dicstelenül kiebrudaltak bűnbánóan hagyjuk el ezt az édent meakulpázva, hogy bizony kár volt megkóstolni "azt" az almát... SZABÓ ZOLTÁN
