A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-02-10 / 6. szám
Tanácsok nem csak kezdő háziasszonyoknak KENYÉRRE KENHETŐ FINOMSÁGOK MÁJKRÉM Egy kisdoboz májkrémhez egy egész keménytojás, egy közepes, apróra vágott hagyma, egy kiskanálnyi mustár, ízlés szerint kevés majoránna szükséges. TÖPÖRTYÚKRÉM 10 deka töpörtyűhöz 1—2 keménytojás áttörve, egy közepes fej főt burgonya, pici zsír, egy nagyobb, apróra vágott hagyma, pici só és kávéskanálnyi mustár kell. KÖRÖZÖTT 20 deka juhtúróhoz 10 deka vaj, egy apróra vágott nagyobb hagyma, kiskanál mustár való. Ízesíteni lehet még egy kis metélőhagymával, köménymaggal, tejföllel. TÚRÓKRÉM 15 deka túróhoz 2 db sajtkrém szükséges. Ebbe apróra vágott 1—2 gerezd fokhagymát tehetünk. Apróra vágott metélőhagyma különösen ízletessé teszi. PARADICSOMOS-TOJÁSOSSAJTOS KRÉM Két doboz paradicsompüréhez adunk 2 keménytojást és egy kávéskanálnyi mustárt. Ebbe a keverékbe reszelünk 10 deka füstölt sajtot, és adunk hozzá még egy kanál tejfölt. MÁRVÁNYSAJTKRÉM 15 deka márványsajthoz adunk 10 deka vajat vagy margarint, 4 gerezd zúzott fokhagymát, 2 evőkanál majonézt. A fenti krémeket, ha van mixerünk, legegyszerűbb azzal kikeverni. Annak hiányában az apróra vágott hozzávalókat villával összenyomkodjuk vagy főzőkanállal kikeverjük. Kenyérre, zsemlére, kiflire kenve kitűnő reggeli, tízórai ennivaló. Hány színe lehet a vajnak? Nos, rózsaszín, piros, zöld és sárga is. Tíz vagy húsz deka vajat keverjünk ki a következőképpen: a rózsaszínű vajhoz 10—15 deka sonkát keverjünk apróra vágva, kicsit sózzuk meg, a piroshoz paradicsompürét, a zöldhöz metélőhagymát vagy petrezselymet egészen apróra vágva; a sárgához egy vagy két keménytojás sárgáját. (Folytatjuk) FŐZZÜNK OLCSÓN! ínyenc zöldbab ringlivel (50,- Sk) Hozzávalók: 600 g zöldbab (mélyhűtött vagy konzerv), 2 gerezd fokhagyma, petrezselyemzöldje, 8—10 ringli (sós, olajos hal), 1/2 dl olaj, 1 citrom leve, só, bors. A zöldbabot enyhén sós vízben puhára főzzük, és leszűrjük. Az olajat felmelegítjük, rádobjuk a körömnyi darabokra tördelt ringlit, a finomra vágott petrezselyem zöldjét és a zúzott fokhagymát. Néhány percig lassú tűzön pirítjuk, aztán hozzáadjuk a zöldbabot, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, jól összekeverjük, és még további 5 percig fedő alatt pároljuk. Ezután aláöntjük a citrom átszűrt levét, 1—2 percre erős tűzre kapcsolunk, és máris tálalhatjuk. Csak melegen jó! Rántott, egybensült, natúr húsokhoz, szárnyasokhoz kínálhatjuk. Kertbarát-naptár Február Az első munka, amihez a türelmetlen kertész, fagymentes napon hozzákezdhet: a bokrok ritkítása. A korán fakadó ribiszkebokrok koronájából az idős, felkopaszodott ágakat tőből kimetsszük, azzal a céllal, hogy a fiatal vesszők helyhez, napfényhez és tápanyaghoz jussanak. A málna letermett vesszőit már a szüret után lemetszettük, de ha még maradt belőlük, akkor ezeket is sürgősen el kell távolítani. Ugyancsak ritkítani kell a díszbokrok ágait is. A gyümölcsösben fagymentes időben folytatjuk a termőre fordult gyümölcsfák ritkító metszését. Ezzel párhuzamosan tisztítsuk le a törzset és a vastagabb vázágakat is. Ugyancsak megkezdhetjük a fiatal gyümölcsfák alakító metszését is. Hozzá kell készülni most már a legkorábbi zöldségfélék vetéséhez is. Készítsük el a veteményeskert tervét — hová, mit és mikor fogunk vetni, illetve palántázni —, és ennek megfelelően szerezzük be a szükséges vetőmagot. Az alkalmilag beszerzett, gyűjtött magvaknál ne feledkezzünk meg a csíráztatási próbáról. Tudjuk, hogy lehet állandó helyre vetni és lehet palántát nevelni, majd azokat kiültetni. Vannak azonban olyan növények, amelyeket kizárólag helybevetéssel termesztünk. Ilyenek az összes gyökérfélék (retek, sárgarépa, petrezselyem, cékla). Hasonlóképpen a hagymafélék, a levélzöldségek közül pedig a spenót és a sóska. Ajánlatos a hüvelyeseket is, vagyis a borsót, bokor- és karósbabot is helyen vetni, ám ott, ahol hidegebb az időjárás, időt nyerhetünk azzal, ha pl. a babot cserépbe vetjük, s amikor szépen felbokrosodott, s az idő is melegebbre fordult, akkor ültetjük ki. A kabakosok esetében, s itt elsősorban az uborkára, a cukkinire és a tökfélékre gondolunk, inkább a cserépbe vagy ládába való vetést részesítsük előnyben. Ugyanez érvényes a paradicsomra, a paprikára is. Idő előtt tavaszt varázsolhatunk az otthonunkba, ha vesszőket hajtatunk. Erre a célra alkalmas a som, a mogyoró, a fűz, a mandula, az őszibarack, a vadgesztenye vesszeje, de a legkedveltebb az aranyvessző, amely gyorsan nyitja ki a meleg szobában élénksárga virágait. A vesszőket fürdessük meg néhány órán keresztül langyos, kézmeleg vízben, és állítsuk vízzel telt vázába a fűtött szobába. 25