A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-06 / 1. szám
HÉT ZELK ZOLTÁN: Köd és fény Egyik téli reggelen, amikor Lajcsi iskolába ment, olyan nagy köd ereszkedett a városra, hogy még a szomszéd házakat sem lehetett látni. Lajcsi egyedül botorkált a vastag ködben, míg egyszercsak valaki megérintette a vállát. "Ki lehet az?" — kérdezte magában, s kíváncsian hátranézett. El is csodálkozott, mert az útszéli fa ága érintette meg vállát. S kisvártatva meg is szólalt a fa: — Hová mégy, kisember? — Iskolába. — De hát odatalálsz ilyen ködben? Megbillent a fa, s két falevél hullott a földre. Lajcsinak úgy tűnt, mintha a fa sóhajtott volna. Ezért megkérdezte: — Szomorú vagy? A fa megrázta ágait: — Igen, szomorú vagyok — felelte. — A lehullott leveleidet sajnálod? — Nem, nem azt. Hiszen tavaszra mindig új, zöld hajtásaim nőnek. — Hát akkor fázol talán? — faggatta Lajcsi. De a fa azt felelte, hogy vastag kérge megvédi őt a hideg ellen. — Tudom már, miért vagy szomorú! — kiáltotta Lajcsi. — A köd miatt, a sűrű köd miatt. A faágak igent bólongattak: — Ezért, a köd miatt. Mert én tudom, mi a köd, és azt akarom neked elmondani. Lajcsi kíváncsian hallgatta az öreg fa elbeszélését: — A világ tele van szomorúsággal, s a köd az emberek szívéből kiáradó szomorúság. De alig mondta el ezt a fa, a köd oszlani kezdett, s egyre erősebbek és fényesebbek lettek a napsugarak. Lajcsi felkiáltott: — Hát a fény micsoda? A fény, ami elkergeti a ködöt? — A fény pedig a reménység, ami a szomorú, meggyötört emberek szívéből árad. S ez a fény örömmé válik egyszer, s elűzi a szomorúságot, mint a napsugarak a ködöt. A lehajtó ágak most felegyenesedtek, s megfürödtek az aranyos napsugarakban, Lajcsi pedig vidáman szaladt az iskolába. Fecske Csaba / Ócska rímek Pórul jártam Bekecsen: Hú, niit láttam! Bugacon elszakadt a bekecsem csizma volt egy kukacon Ráadásul Perkupán Lóra ülnék Kaskantyún, megyorófa vert kupán hogyha volna sarkantyúm Tavaly nyáron Velemben De nincsen, hát Miskolcon nyaraltam egy veremben ücsörgők egy kis polcon. Az állatok életkora A giliszta átlag tíz évig él, a méhkirálynő öt évig, a ponty, csuka, harcsa száz évig, a levelibéka tíz évig, a házityúk tizenöt—húsz évig, a liba száz évig, a gólya hetven évig, a kőszáli sas száznégy évig, a papagáj száznál több évet élhet meg, a szamár százhat évig élhet, a ló negyven—hatvan évig, a szarvasmarha harmincöt évig, a juh tíz évig, a kutya huszonnyolc évig, a macska huszonkét évig, az elefánt kétszáz évig, a bálna szintén kétszáz évig él. KACSATÁNC Ez a kis kacsalány kacsacsacsacsát jár a jégen. Az ifjú balerina nevét megtudhatod, ha egy-egy színes ceruzával elindulsz a betűkből kiinduló kanyargós utakon, s amelyik kis négyzethez kiértél, oda beírod azt a betűt, amelyiktől a vonalat elkezdted húzni. Nos, sikerült megfejtened a kis kacsalány nevét? 19
