A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-27 / 4. szám

A Coca-Cola törté­nete 1886-ban kez­dődött, amikor egy kísérletező kedvű atlantai gyógysze­rész, John Pember­ton előállított egy új üdítőital­szirupot, amelynek receptje máig hétpecsétes titok. (Annyit azonban tudunk, hogy az ital alapanyagául a kólacserje nevű növény szolgál, amelynek La­­tin-Amerika a hazája.) A nevet — amely a növény nevéből ered —, és a máig is megtartott, jellegzetes Coca-Cola feliratot Pemberton könyvelője, a szép, kalligrafikus betűkkel író Frank M. Robinson adta az italnak. Pemberton 1886 májusában kezdte meg az árusítást, és abban az évben mintegy ötven dollár értékben adott el szirupot a különböző üdítőital-kiméré­seknek. Ekkor még pultra sze­relt porceláncsapnál álltak sor­ban a hölgyek és az urak, hogy az új italt megkóstolhassák. Pemberton halála után egy másik atlantai gyógyszerész, Asa G. Candler vette át az üzletet. Ő volt az, aki 1892-ben százezer dolláros alaptőkével megalapította a Coca-Cola Companyt, majd 1893-ban be­jegyeztette a Coca-Cola véd­jegyet az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatalánál. (Ké­sőbb, a húszas években adták az italnak a Coke nevet a Coca szó utolsó betűjének elhagyá­sával a mindent rövidíteni sze­rető amerikaiak, ez ugyanúgy bejegyzett védjegy, mint az Akkoriban Amerikában sok gyógyszerész kísérletezett kü­lönböző üdítőitalok előállításá­val. A kocsmárosok vevők vol­tak az újdonságokra, tekintettel arra, hogy csaknem minden söntésben volt egy pultra sze­relt porceláncsap, amelyből jobb híján szóda folyt, és a gyógyszertárakban is voltak ilyen csapok. így született meg a Pepsi-Cola is, amelyet 1893- ban, Észak-Kaliforniában egy Caleb Bradham nevű gyógy­szerész állított elő. A Pepsi-Co­la a századelőn kezdte mene­teléséta világhír felé, igaz, nem olyan töretlenül, mint vetélytár­­sa; a cég ugyanis többször közel állt a csődhöz. Az ötvenes években aztán az az Alfred Steele virágoztatta fel a céget, aki korábban a Coca-Cola mar­keting-igazgatója volt, de a nagy hatalmú Robert Woodruff nem bírta elviselni a stílusát. Amikor Steele megérkezett a Pepsihez, az éppen az össze­omlás szélén állt, mert a har­mincas években megszerzett piaci pozícióinak nagy részét elvesztette. Steele, akinek irá­nyítása alatt a cég bevételei több mint háromszáz százalék­kal nőttek, később így emléke­zett vissza a kezdetekre: "Ami­kor megérkeztem a Pepsihez, az alelnök azt hitte, azért jöttem, hogy végképp tönkretegyem a vállalatot." A kólaháborúban a Coca-Co­la vezetett a dr. Pepper nevű ital és a Pepsi előtt, amikor 1974-ben sor került a neveze­tes "vakon kóstolós" kísérletre, COCA-COLA, A VILÁGHÓDÍTÓ A világ legnépszerűbb itala a világ legtitokzatosabb itala is egyben. Senki nem tudja, mi van abban az édes, barna, buborékos üdítőben, amelytől millióknak fantasztikus érzése támad. A folyadék receptje annyira titkos, hogy még azt sem árulja el senki, honnan jut az alapanyag a palackozóba. Arra pedig végképp nem válaszolnak, miből van a szirup! Persze próbálták már elemezni a készterméket, a titkot azonban nem tudták megfejteni. A semminél azért egy kicsit többet tudunk: az elmúlt száznyolc év alatt hétszázötmillió pohárnyi készült a titokzatos elegyböl, és ha ezt a mennyiséget egymásra rakosgatnánk, a keletkező hegy hatvanszor lenne magasabb a Mount Everestnél. Ezt azok állítják, akik a titokról és a trükkröl hallgatnak. eredeti név.) A cégalapítás után három évvel az Egyesült Álla­mok egész területén árusították a Coca-Colát, már palackban is. A jellegzetes alakú, ma is használt coca-colás üveget 1916-ban tervezte Alexander Samuelson\ 1954-ig csak ebbe töltötték az üdítőitalt. Ezután jelentek meg az eldobható palackok, majd — a hatvanas évektől — a műanyag dobozok. A Coca-Cola csak a II. világháború után vált igazán nemzetközi itallá, bár Robert Woodruff, aki 1923-ban lett a Company elnöke, erőteljes reklámkampányokat folyta­tott az üdítőital népszerűsítése érdekében. A háború alatt Európában és Afrikában például speciális egység gondoskodott arról, hogy a katonák mindig hozzájuthassanak kedvenc italukhoz. "A Coca-Cola mindig legyen karnyújtásnyira a szomjúságtól" — így hangzott a jelmondat. A világ százkilencvenöt országában jelen­leg több mint ezerhatszáz palackozóüzem működik, ezeknek a fele az Egyesült Államok és Kanada területén kívül található. A Coca-Cola Companyval kötött szerződés védi a szigorúan ellenőrzött védjegyet, és garantálja a végtermék minőségét. A Com­­panynak a világ különböző pontjain vannak üzemei, ahonnan kamionnal, műanyag- vagy üvegtartályokban szállítják a szükséges kon­centrátumot a többi országba. Hogy hogyan sikerült máig megőrizni a Coca-Cona titkát, önmagában is titok. Tény, hogy többen próbálkoztak — különösen a századfordulón — a féltve őrzött recept megszerzésével, de ez eddig még senkinek sem sikerült. "Előfor­dult már, hogy valaki a Coca-Cola jellegzetes üvegében szódavizet árult, de olyan, hogy valakinek sikerült volna Coca-Colát hamisí­tani, még soha nem történt" — állítják a Coca-Cola történetét ismerők. Sötétben nem minden kóla coca Az a rivalizálás, amelyet Amerikában egy­szerűen csak kólaháborúnak neveznek, meg­osztja a világ kólarajongóit. A Coca-Cola és Pepsi-Cola között dúló kereskedelmi harc a kilencvenes években is tart "a világ újrafe­losztásáért". Ez a harc is a múlt század végén kezdődött. amelyet a Pepsi dallasi mene­dzsere "vezényelt". A kísérlet lényege az volt, hogy az em­berekkel úgy itattak kólát, hogy azok nem tudták, melyik cég termékét isszák. A kísérlet so­rán a fogyasztók ötvennyolc százaléka a Pepsit jobbnak találta a Coca-Colánál. Az akció hatására a Pepsi-Cola növelte piaci részesedését, és Dallas­ban a második legnépszerűbb üdítőital lett; igaz, a Coca-Colát a kísérlet eredménye ellenére sem tudta megelőzni. A Coca-Colának nagyon jók a pozíciói Európában és Japánban, ahol egyértelműen ez a legnépszerűbb üdítőital. A Pepsi-Cola, amelynek a világpiacból való részesedése kevesebb, mint a Coca-Cola részesedésének a fele, a Közel-Kelet országaiban uralja a piacot. Az örök riválisok a gyorséttermeket is felosztották egymás között: amíg a Burger Kingbe vagy a McDonalds’-ba betévedő fogyasztó Coca-Colát iszik, addig a Pizza Hutba vagy a Kentucky Fried Chickenbe járók Pepsit kapnak a pénzükért. A Pepsi- Cola a világ mintegy százharminc országá­ban van jelen, míg a Coca-Colát már százkilencvenöt országban ismerik. A háború folytatódik. Vajda Éva (IPM)

Next

/
Thumbnails
Contents