A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
HÉT MINERVA Hírsztráda (ott), napi gondok (itt) A multimediális rendszerek kiépítése műszaki és anyagi igényességük miatt csak évtizedes távlatban valósítható meg. Önmagában véve még a kábeltévét sem lehet egy ország területén az egyik napról a másikra bevezetni, a többi szolgáltatásról nem is beszélve. A nagyobb, gazdaságilag fejlett országok közül jelenleg Németország (nyugati fele) és Franciaország található az élen, a kisebbeknél a Benelux államok vezetnek. Például Belgium lakosságának kilencvenkét százaléka élvezheti a kábeltévé előnyeit. A kábelesítés általános elterjedése képezi az alapját a további szolgáltatásoknak, emiatt szerte a világon ennek a kérdésnek szentelnek kiemelt figyelmet. Európában a franciák kezdték az elsőként kiépíteni saját rendszerüket, amelybe eddig húszmilliárd frankot fektettek. Valamennyi szogáltatásba eddig kétmillió előfizetőt tudtak bekapcsolni, amelyből egyenesen következik, hogy készülékenként tízezer frankba került. Ehhez érdemes tudni, hogy a nagyvárosok közötti összeköttetést fénykábeleken keresztül bonyolítják le — amelyek befogadóképessége sokezerszerese a hagyományos kábelekének, viszont jóval költségesebb a telepítése —, míg a városokon belül árnyékolt, ún. koaxiális vezetékeken keresztül jut el az információ a fogyasztóhoz. A rendszertervezők legnagyobb bánatára ez a hálózat a jövő igényeinek már nem felel meg; befogadóképessége kicsi, így többirányú átvitelre alkalmatlan. Emiatt állami támogatással az ezredfordulóig új programot valósítanak meg, melynek keretén belül az egész országot keresztül-kasul újrakábelezik. Eme beruházás olyan csillagászati összegű, amiről nálunk még csak álmodni sem merünk: kétszáz milliárd (!) frankot fog felemészteni. Viszont a jövő igényeit is teljes mértékben ki tudja elégíteni. Sokszor elhangzott már a vélemény, hogy a német gazdasági csoda egyik összetevője volt a második világháború után, hogy földig rombolt gyárakkal, tehát a nulláról kezdtek. Igaz, az első évek rendkívül nehezek voltak, viszont az újjáépítés megvalósításával Európa legkorszerűbb gyárait mondhatták magukénak, így egyik napról a másikra sem árban, sem minőségben nem lehetett a német termékekkel versenyezni. Napjainkban — a berlini fal leomlását követően — valami hasonló játszódik le a hidegháború romjain az egykori NDK-ban: a lepusztult infrastruktúrába számolatlanul ömlik a pénz. A százmilliárdos nagyságrendű program keretén belül olyan korszerű távközlési és tömegtájékoztató hálózatot építenek ki, amely fényévekkel előzi meg majd a nyugat-németországi színvonalat. A céltudatos, következetesen megvalósított országépítés eredményeképpen a keleti tartományok válnak az ezredfordulóra a német gazdaság hajtómotorjává, így minden okunk megvan felkészülni az újabb német gazdasági csoda következményeire, amely számunkra, a kis közép-európai országok lakóira egyáltalán nem lesz örvendetes hatással, hiszen termékeikkel aligha fogunk tudni versenyre kelni, lett légyen szó akár árról, akár minőségről. Ugyanis — ezt nem árt tudatosítani — a korszerű ipar, kereskedelem, szolgáltatások, művelődés, oktatás, szabadidőprogramok, tehát a modem élet elengedhetetlen feltétele a kornak megfelelő tömegkommunikációs csatornák kiépítése. Ez utóbbi felismerésig Közép-Európa hangyaszorgalmú, becsvágyó, legfejlettebb állama, Csehország is eljutott: kormánytámogatással kívánják világszínvonalra fejleszteni információs rendszerüket már az ezredfordulóra, vagyis röpke hat év leforgása alatt. Ennek keretén belül a jelenleg kétmillió telefonvonalat több mint a kétszeresére kívánják növelni, hogy minden második lakosra jusson egy-egy készülék. A kábelesítés keretén belül minden tízezernél nagyobb lélekszámú helységet bekapcsolnak a rendszerbe, hogy gyakorlatilag szinte mindenki rákapcsolódhasson az országos és a nemzetközi hálózatra. A vezeték nélküli, sejtrendszerű (celluláris) telefonhálózatot napjainkban húszezer készülék alkotja, ezt az elkövetkező években felcserélik egy olyan korszerű rendszerre, amely különféle kiegészítő szolgáltatásokat is nyújt, s amely színvonalában meghaladja a Nyugaton jelenleg használt rendszereket. Az egyetlen bökkenő csupán, hogy még nem sikerült rá megfelelő hazai hitelforrást szerezni. Stratégiai megfontolásból kiindulva ugyanis nem kívánnak amerikai magántőkét igénybe venni (amely természetesen már jelentkezett) attól tartva, hogy kicsúszik az ellenőrzés lehetősége a kezükből. Viszont gazdaságpolitikájuk céltudatosságát elnézve bizonyos, hogy ez csak rövid távon jelent gondot, amit egyhamar meg fognak oldani. A Prágai Kommunikációs Egyetem kiemelt jelentőséget tulajdonított a független televíziózás feltételei megteremtésének és a közszolgálati televíziók tevékenységének az egyes országokban. Napjainkban szinte mindenütt — Magyarországot kivéve — frekvenciabizottságok osztják ki a sugárzási engedélyeket. Elvileg függetlenek a végrehajtó hatalomtól, vagy önállóan működnek, vagy a parlamentnek (esetleg valamilyen bizottságnak) tartoznak elszámolással. A gyakorlat természetesen óriási eltérést mutat: a frekvenciabizottságok képviselőinek tanácskozásán perceken belül kiderült, hogy közvetlen vagy közvetett módon minden volt szocialista országban megpróbálják a hatalom képviselői befolyásolni az elektronikus médiákat. Tanulságos volt hallani a panaszáradatot: kit hol szorít a cipő. A más portája előtti söprés helyett érdemes néhány szó erejéig elidőzni a hazai helyzetnél: csaknem két évbe került, mire sikerült olyan bizottságot létrehozni, amely komolyan vette önmagát és függetlenségét. Ez lett a veszte: repült. Nálunk a magántévézés kialakításának a legfőbb gátja, hogy a törvény szerint az országos hálózatot csupán a parlament jóváhagyásával lehet magánkézbe adni. Mint a többfordulós szavazásnál kiderült, ez sok honatyának nem érdeke, így minden marad a régiben: nem lesz privatizálva az STV 2, felülről lehet oktrojálni az egyedül "helyes" véleményt a közszolgálati tévé szerkesztőire, rajtuk keresztül a nézőkre. Az egykori TA 3 hálózat körüli hercehurca is megérne egy "misét". A körülötte dúló intrikáknak, ál- és manipulált információknak se vége se hossza, ember legyen a talpán, aki ki. próbálja magát ismerni e kis hazai iszapbirkózásban. Külön témakört ölelt fel a közszolgálati televíziók és a végrehajtó hatalom viszonya. A bolgár, lengyel, ukrán kollégákat hallgatva úgy tűnt, mintha a hazai helyzetet elemeznék: a tévéigazgatók átlagos működési ideje csak hónapokban mérhető, egymást váltják a híradó-főszerkesztők, szinte naponta cserélik a riportereket és kommentátorokat, mindezt a profizmus és a függetlenség jegyében (és nagyobb dicsőségére), miközben szemükre vetik, hogy véleményük nem elég "objektív", más szóval: nem felel meg a hatalom ízlésének. Ezúttal a legérdekesebb beszámolóval a magyarországi tévés kollégák szolgáltak: elemezték a médiatörvény meg(nem)születése körüli huzavonákat, a frekvenciák "befagyasztásának" a következményeit: ez egyedül a végrehajtó hatalomnak felel meg, hiszen nem kell tartani az ellenvéleménytől, az ellenőrzésgyakorlás teljesen ellenőrizhetetlen és korlátlan lehet. További következményként még nincs magántelevízió Magyarországon, az "állami" TV 1 és TV 2 pedig a hatalom hálójában vergődik. Ennek eredményeképp az egykor izgalmas, érdekes tévé híradó nézhetetlennó vált, 20
