A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
Papírkivágósdi JÁTÉK Ha jól tudsz már ollóval vágni, készíthetsz széthúzható papírfigurákat. Először széles ósíkokra vágj fel egy papírlapot. Hajtogasd össze őket egyenlő nagyságú kockákra. Rajzolj felülre egy olyasféle figurát, amilyeneket a képen látsz. Vágd körbe, s vele együtt az összehajtott csík többi rétegét is. Aztán húzd szét a csíkot, a két szélén lévő figurát ragaszd öszszé, s máris körbeállíthatod az egész társaságot. Simái Mihály: Szűcs-mondóka Kisködmön, nagyködmön — de sokat kell küszködnöm. Cérnát tűbe, füzködnöm, tűmet bőrbe tűzködnöm. Nekilátok zöld húsvétkor, virágpiros pünkösdön. Hosszú tűvel hosszan varrom, legszebb kedvem belévarrom: Kiskarácsony víg napjára kész is lesz a kisködmön. Jön a Kicsi, hazaviszi. Aztán jön a Nagy: neki lesz a nagy. — Hát az enyém mikor lesz? — Majd ha fagy! A megpatkolt boszorkány Volt egy falusi kovács, aki a parasztoknak dolgozgatott. Volt két inasa is, az istállóban aludtak a tehenek mellett. A két inas együtt került a kovácshoz. Amikor elszegődtek, egyforma jó húsban voltak, a kovácsnál meg az egyik éppen annyit dolgozott, mint a másik, elkezdtek mégis nagyon különbözni. Az egyik egyre csak fogyott, fogyott, mondta is neki a cimborája: — Mi van veled, beteg vagy? — Szemlátomást apadsz. — Majd megtudnád, ha az én helyemen feküdnél! — No, csak ennyi a baj? Akkor cseréljünk, feküdj be a falhoz, én meg kimegyek szélre. A kovácsnak a felesége boszorkány volt. Éjfél felé belopakodott az istállóba, a nyakába vetette a kötőféket a szélen fekvő legénynek, és Tokajba lovagolt rajta a boszorkányok találkozójára. Amikor a kastély elé értek, kikötötte egy fához, a többi boszorkány meg körbevette: — Ej, de fájin lóra tettél szert, hé! A kovács felesége nem szólt rá semmit, bement a kastélybá. A lóvá változtatott legény meg addigaddig dörgölőzött a fához, hogy a kötőféket ledörgölte a fejéről és véle a varázslatot is, mindjárt jobban érezte magát, odalopakodott az ablakhoz. Hát a temérdek boszorkány a nagyteremben járta a táncot, ittak, énekeltek, mindent elkövettek. Felismerte közülük a kovács feleségét. — No, ha kibabráltál velem, majd kibabrálok én is veled! — gondolta magában. Összenyalábolta a boszorkányok seprűit, elvitte távolabb a fal tövébe. Aztán fogta a kantárt, felkapaszkodott az ajtó fölé. Mikor aztán egyet ütött az óra, jöttek kifelé a boszorkányok. Keresték a seprűket, de nem lelték. Mikor pedig a kovács felesége jött volna kifelé, annak szépen a nyakába hajította a kötőféket, s bárhogy nyerített, nyihogott, rápattant a hátára, elnyargaltak, mire a többi boszorkány észbe kapott. Hazaértek, s az udvarról bekiáltott a mesternek: — Mester úr, keljen fel! — Minek? — Hoztam egy lovat vasaltatni! Nincs rajta vas, üssön mind a négy lábára! Nagy nehezen felkelt a kovács, az inas is, megvasalták a lovat, š hajnalig visszafeküdtek. Akkor kimentek a műhelybe dolgozni, ahogy szoktak. Eljött az idő, mikor a kovács felesége ki szokott szólni, hogy kész a früstök. Várták a hívást, de az asszony nem szólt, csak nem szólt. — Eredjél már, nézzed meg, mi van az asszonyommal, mért nem szól, hogy menjünk früsíökölni? — így a kovács. Térül-fotdul a legény, mondja a gazdájának: — Mester úr, a gazdasszony odabenn fekszik. — Micsoda?! Beküldi a kovács azt a legényt is, amelyik megpatkoltatta véle a feleségét. — Mester úr, fekszik a gazdasszony, de még ugyan be van takarózva! A kovácsnak erre már fejébe szállt a vér, benyit a házba. — Asszony, mi bajod van? Mért nem csinálták früstököt? Az bizony meg sem mukkan, csak pislog a dunna alól. A legény meg lekapja róla a dunnát. — Idenézzen, mester úr, látja, kit patkóit meg az éjjel? A kovács resteilte a dolgot, leszedte a vasat a felesége kézéről-lábáról, és rámordult: — Na, tűnj el, többet ne lássalak! Elment az asszony szó nélkül. Ennyi volt, mese volt. (Palóc mese) 19
