A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-27 / 4. szám
HÉT * KÖNYV Ráicz Olivér befejezhetetlen történetei Rácz Olivér két kisregénye, az Umberto, a király s A testőr és családja, melyek most egy kötetben — Befejezhetetlen történetek címmel — jelentek meg a Madách—Posonium Kiadó gondozásában, csak a könyv mottójának értelmében befejezetlenek és befejezhetetlcnek: "Minden írott történet befejezetlen. Miután az író leírta az utolsó mondatot, az olvasó folytatja a történetet. Feltéve, hogy van képzelete. Nemcsak az olvasónak; mindenekelőtt az írónak." Ebből a látószögből nézve tehát kétségtelenül befejezetlenek — s talán befejezhetetlenek — Rácz Olivér most közreadott történetei, az irodalom, az esztétika szempontjából viszont vitathatatlanul befejezettek, egységesek, egészek: egy szép — és találó — magyar kifejezéssel élve: egészségesek! Rácz nemcsak azt bizonyítja bennük, hogy neki — tehát "az írónak" — van képzelete, hanem elsősorban szinte korlátlan mesélőkedvét. Mindkét történet konkrét térben (felismerhető színhelyeken) és időben játszódik, s mindkettő cselekményes, fordulatokban gazdag, helyenként szinte lélegzetelállítóan izgalmas. A testőr és családja akár bűnügyi történetnek, kriminek is nevezhető, ehhez azonban sietve azt is hozzá kell tennünk, hogy Rácz itt sem mond le az irodalom eszközeiről, ahogy azt az utóbbi években tömegesen gyártott és piacra dobott olcsó krimik "termelői" teszik. A két kisregény irodalmi értékeiről egyébként az is eleget mond, hogy mindkettő díjat (első, illetve harmadik díjat) nyert a Szlovák Irodalmi Alap 1993-as jeligés (!) pályázatán.- ver -Megrontó "hivatás" A Kék Angyal Sosem tudhatja az ember, melyik lépés lesz végzetes számára, mikor indul el azon a lejtőn, melynek alján a pusztulás szakadéka várja őt. Unrat professzor, azaz Ronda tanár űr, a Heinrich Mann azonos című regényéből készült film főszereplője akkor követi el a sorsát eldöntő jóvátehetetlen hibát, amikor egyik diákjától elkoboz egy fényképet. A modorával és oktatási stílusával kiképző őrmesterekre emlékeztető zord, ám egyébként kifogástalan erkölcsű tanárból mérhetetlen felháborodást vált ki, hogy diákjai a képen látható, minden bizonnyal bűnös életű énekesnőért rajonganak, s elhatározza, hogy az ifjak ártatlansága védelmében maga száll szembe a rontás démonával. A Kék Angyal nevű s igencsak kétes hírű mulatóból kiűzi a tévelygő tanítványokat, ő azonban ott marad... Lola- Lola, az oly nagy hévvel elítélt énekesnő varázslatos gyorsasággal átalakítja a rabul ejtett férfi személyiségét: a vaskalapos kispolgárból a züllés útjára lépett bohém lesz, s a valahai konok agglegényt örvényként ragadja magával a szerelem... " A csók a hivatásom, itt tanár vagyok, mást nem is tudok..." — énekli különös, szívig ható hangján Lola-Lola, a gimnázium feddhetetlen életű oktatója pedig követi a csábító hangot, meg sem hallva a figyelmeztető szavakat: "Ma szívből adom, holnap tán unom..." A bűntanya törzsvendégévé lett tanárnak nagy árat kell fizetnie szenvedélyéért: az iskolából elbocsátják, kihull a konszolidált polgári lét keretei közül. Feleségül veszi az énekesnőt, ám a boldog beteljesülés helyett évekig tartó pokoljárás következik. Az út végén, kétségbeesett tiltakozása ellenére, abban a városban kell bohócként színpadra lépnie, ahol néhány éve még a gimnázium professzoraként ismerték. Az otromba, megalázó műsorszám, a felfedezés, hogy felesége megcsalja őt, felélesztik emberi öntudatának maradékát, s a torz arcú, leírhatatlanul szánalmas bohóc fellázad sorsa ellen, de tiltakozásának már csak az önként vállalt, magányos halállal tud nyomatékot adni. Az osztrák származású amerikai rendező, Joseph von Sternberg 1930-ban készült, ám mindmáig töretlen népszerűségű művét joggal emlegetik a filmtörténet legfontosabb alkotásai között. Sikerének legfőbb titka alighanem a Lola- Lolát alakító Marlene Dietrich imponáló játéka: a német származású, ám amerikaivá lett színésznő ebben a filmben formálta meg először a végzet asszonyának egy űj, szuggesztivitását napjainkig megőrző típusát. De jelentős része volt a sikerekben a Ronda tanár urat életre keltő Emil Janningsnak és Marlene Dietrich előadásában örökzöld slágerré vált betétdalának is. Sternberg a német expresszionista Filmművészet gazdag tárházából merítve sikerrel fokozta a történet drámaiságát, és sűrű, fojtogató atmoszférát teremtett "hősei" köré, akik komor díszletek, baljóslatú árnyékok és vészterhes üzeneteket közvetítő jelképek között keresik az élei járható útjait. Csakhogy aki a végzet asszonyának hatalmába került, járhatatlan utakon kívül másmilyct már nem talál. G.K.L. Kalligram 1995/1 Tájainkon, vagyis a közép-európai magyar nyelvterületen már annyi az irodalmi és kulturális folyóirat (Magyarország területén talán száznál is több), hogy az irodalom iránt érdeklődő olvasó már nemcsak hogy elolvasni, de számba venni, számon tartani is képtelen őket. Sajnos, már ott tartunk, hogy egy-egy irodalmi folyóiratban megjelenni nem jelent írói rangot, s az irodalmi érték gyakran elsikkad, hiszen a nagy-nagy kulturális középszerűségben rá sem bukkanhat az ember. Mit tehet ilyen körülmények között egy olyan folyóirat, amely eleve eldöntötte, hogy "nem enged a negyvennyolcból", nem vállalja a középszerűséget, s míg más folyóiratok a puszta megjelenhetés kedvéért akár dilettáns szerzőket és műveket is közölnek, ő — csak azért is! — színvonalas marad!? Válogat a világirodalom klasszikusainak — mondjuk Georg Trakl, Hermann Hesse, André Breton — műveiből, általa fontosnak s a művészet és gondolat szempontjából jelentősnek tartott idegen nyelvű esszéket és tanulmányokat fordít(tat), s a hazai — esetünkben: szlovákiai — magyar szerzők műveiből valóban csak azt közli, ami megüti a mércét: a Kalligram folyóirat 1995 januári száma például csak Németh Zoltán és Bettes István verseit, valamint Grendel Lajos regényrészletét... Egyelőre tehát úgy tűnik, a Kalligram című szlovákiai magyar irodalmi folyóiratnak semmi kedve elveszni a középszerűségben, nem száll be az (akár dilettáns) írókért-költőkért folytatott értelmetlen és érthetetlen küzdelembe, s nem csapja be olvasóját, mert azt adja neki, amit alcímében ígér: Művészetet és Gondolatot!- r -18
