A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)

1995-01-06 / 1. szám

HÉTSORSOK

Még egy búcsúcsók a vonat indulása előtt és a férfi fürgén beszáll a kassai gyors egyik másodosztályú kocsijába. Keres egy üres fülkét, könnyű táskáját feldobja a csomagtartóba és az ablakhoz megy, hogy a már jelzett indulásig még válthasson pár szót a növel, aki kikísérte.

— Ne felejtsd el, hogy nagyon szeretlek — mondja a nőnek, akinek arcáról sugárzik a boldogság.

— Tudod, hogy én is — hangzik a válasz a már megindult vonat ablaka felé. Hosszas Integetés következik, amíg csak a kanyarban láthatatlanná nem válik a férfi integető keze. A nőnek még ott van a mosoly az arcán, amikor hátulról megszólítja egy férfihang.

— Mondja hölgyem, tudja kit kísért ki? — hangzik a furcsa kérdés.

A karcsú nő hirtelen megfordul és döbbent felháborodással válaszolja: a vőlegényemet.

A férfi, aki az imént megszólította, csatlakozik hozzá és együtt tartanak a kijárat felé. Jól öltözött, negyven—ötven közötti értelmiséginek látszik. Nem az a tipikus aszfaltbetyár, aki lépten-nyomon nőket szólít le az utcán. A nő értetlenül méri végig.

— Tudom, hogy kellemetlen, sőt bizonyára fájdalmas dolgot kell önnel közölnöm, de engedje meg, hogy bemutatkozzam. Név, lakcím, telefonszám, sőt még a munkahely pontos címe is elhangzik. Ezután elmondja, hogy az imént elutazott férfi, Kassán élő

nővérének a férje, s jelenleg munkanélküli. Ismét elhangzik egy név, kassai lakáscím és telefonszám.

— A sógorom nemrég egy magáncég bérelszámolójaként sikkasztott és emiatt elvesztette az állását. Jelenleg volt munkaadója eljárást indíttatott ellene, s ha rövidesen nem fizeti vissza a hiányzó összeget a cégnek, börtön is várhat rá.

A nő még mindig nem hitte, hogy ugyanazon személyről van szó, elvégre vőlegénye egészen más nevet mondott neki. Igaz, a címét soha sem adta meg és a leveleket post restante kérte. Ezt azzal indokolta, hogy elvált feleségével egy lakásban kénytelen lakni, és az asszony számtalan bosszúságot okoz neki, egyebek között a postáját is gyakran eltünteti. Orvosként mutatkozott be két hónappal ezelőtt, amikor a nő megcsúszott a síkos járdán és a kézitáskájából minden szétgurult. A férfi segített neki felállni és összeszedni a táska tartalmát. A nőnek jólesett a figyelem, s mivel az ijedtségtől remegni kezdett, a férfi azt ajánlotta, hogy menjenek be a közeli presszóba, ahol egy pohárka ital bizonyára jót tesz majd neki. A nő elfogadta a javaslatot, és odabent bemutatkoztak egymásnak. A férfi elmondta magáról, hogy kutató orvos és egy rendkívül jelentős témán dolgozott, de sajnos az intézettől megvonták a támogatást és így munkája, ami az élete értelmét jelenti, most megszakadt. Ennek folytatásához keres külföldi szponzort és ebben az ügyben van most Pozsonyban. A pohárka gin után következett a kávé és a két ember között pillanatok alatt meghitt viszony alakult ki. A férfi javasolta, hogy mivel aligha van közöttük nagy korkülönbség, szólítsák egymást keresztnéven. Ő János, a nő pedig Magda. Amikor fizetésre került a sor, János úgy tett, mint aki hallani sem akar róla, hogy Magda fizessen, de a tárcája után nyúlva hirtelen rádöbbent, hogy csak az aprópénz van nála, mert a szállodából csupán újságért jött le és közben a pénztárcáját a szobájában felejtette. Magda nem talált ebben semmi különöset, végül is a férfi segített rajta, s a számla kifizetésével legalább leróhatja a háláját. Különben is súlyos veszteség érhette volna, ha a jégen messze csúszott pénztárcáját, amiben benne volt aznap kapott fizetése, a férfi nem kapja fel nyomban, miközben ő az ijedtségtől megbénulva ült a csúszós járdán.

A cukrászdából kilépve a férfi udvariasan nyújtotta a karját és felajánlotta, hogy hazakíséri ebben a veszélyesen csúszós időben. Magda tiltakozott ellene,

mondván, messze lakik, de beleegyezett, hogy a férfi elkísérje a villamosmegállóig. Mielőtt elváltak, a férfi elkérte a telefonszámát, mert bevallotta, hogy nincs sok ismerőse Pozsonyban, s helyzete valószínűleg úgy alakul, hogy a jövőben gyakran kell majd Pozsonyba utaznia.

Az első hívás nem váratott magára sokáig. Három nap múlva munkából hazajövet Magdát azzal fogadta az anyja, hogy egy férfi kereste telefonon, s azt üzeni, hét óra tájban újrahívja. Magdának jól esett a férfi érdeklődése. Harmincas éveinek derekán járt és diákkora óta a férfiak nem sok érdeklődést tanúsítottak iránta. Az anyját is felvillanyozta lánya új ismerettsége, mert férjével együtt bűntudatban éltek, amiért tizennyolc éves korában ellenezték Magda férjhezmenését. A fiatalember nem tetszett nekik, és úgy érezték, hogy lányuk jobb partit érdemelne. No meg, akkor még annyira fiatal volt Magda, hogy várhatott néhány évet egy másikra. De az a másik mostanáig nem tűnt fel a láthatáron.

Az anya, amikor Magda elmesélte neki megismerkedésük történetét felajánlotta, hogy hívja meg a férfit vacsorára. Magda ugyan ezt nem találta jó ötletnek, de amikor pontban hétkor megszólalt a telefon és a férfi arra panaszkodott, hogy hivatalos teendői után a szállodában rostokol, pedig nem szívesen üldögél egyedül egy pohár sör mellett, Magda meghívta a lakásukra. A férfi hangjában volt valami mohóság, amikor azonnal igent mondott.

Mindez most az idegen férfi mellett lépkedve lepergett Magda gondolataiban és ismeretségük egyes mozzanatait kezdte más szögből látni. Lelke mélyén azonban remélte, hogy ez a férfi másról beszél.

— Uram, én azt hiszem, hogy két különböző személyről van szó — szögezte le Magda kellő határozottsággal.

— Csalódást kell önnek okoznom, én ugyanarról a férfiról beszélek, akit ön a vonat indulása előtt megcsókolt. A nővérem már egy hónappal ezelőtt panaszkodott nekem, hogy a férje újabb kalandba keveredett, s ezúttal úgy sejti, Pozsony a színhely. A sógoromnak ugyanis nem ez az első házasságszédelgő kalandja. Az egyikre csúfosan ráfizetett, és annak köszönheti, hogy a munkahelyén sikkasztásra kényszerült. Engedje meg, hogy ezt a történetet elmondjam magának, mert ha pillanatnyilag fájni is fog az értesülés, a jövő szempontjából egy nagyobb megrázkódtatástól szabadíthatom meg ezzel.

Magda bódultán hallgatta a férfi szavait. Már kint jártak az állomás előtt és a lucskos hótócsákat kerülgették.

— A sógorom a bártfai fürdőben összeismerkedett egy nála jóval idősebb jómódú özvegyasszonnyal, aki nagyon szeretett volna férjhezmenni. Az asszony csehországi volt és a háromhetes beutalás leteltéig annyira összemelegedtek, hogy az asszony meghívta magához. A sógorom — amint az később kitűnt — többször meglátogatta az asszonyt és házasságot is ígért neki azzal hitegetve, hogy válófélben van, de az ügy a bonyolult vagyonmegosztás miatt húzódik. A hölgy nagy összeget adott a sógoromnak, hogy a felesége követeléseinek eleget tehessen. A végén az asszony már ékszereket adott el, csakhogy az állítólag telhe-12

ILLUSZTRÁCIÓ: J. POLÁK