A Hét 1995 (40. évfolyam, 1-17. szám)
1995-01-06 / 1. szám
LÁTOGATÓBAN Egy tehetséges kisfiú tetlen feleséget kielégítsék, s mielőbb öszszeházasodhassanak. Egy idő múlva a nő bizalmatlanná vált és nyomozó segítségével feltárta sógorom kilétét. A becsapott asszony azzal fenyegetőzött, hogy bíróságra adja az ügyet, ha János vissza nem fizeti a tetemes összeget. A sógornak nem maradt más hátra, mint a vállalat pénzéhez nyúlni, s ez neki mint számvevőnek nem is volt olyan nehéz. Az egyik ballépést a másikkal simította el. De az az utóbbi az állásába került és félő, hogy börtönben fogja végezni. Attól tartok, hogy magát szemelte ki következő áldozatként. Engedje meg, hogy megkérdezzem, magától még nem kért pénzt? — fordult Magda felé fürkészőn a férfi. Magda zavartan válaszolta, hogy csupán kisebb összegeket. A valóságban az összes megtakarított pénzével utazott el János ezen az estén. Szerinte ennyi hiányzott a kutatásához rendkívül fontos műszer megvásárlásához, amelynek segítségével folytathatja majd a munkáját. Az esküvőt májusra tűzték ki, János javaslatára. Magda szülei forszírozták az eljegyzést, de mivel tudta, hogy János nehéz anyagi helyzetben van, az együtt kiválasztott jegygyűrűket is ő vette meg. Az imént hallottak nyomán Magdában kétségek ébredtek János szavainak hitelessége iránt. Nem fogadta meg ugyan a férfi tanácsát, aki azt ajánlotta, hogy hívja fel János feleségét és tárjon fel előtte mindent. Elköszönt a férfitől és bódultán indult gyalog hazafelé a koraesti forgalomban, abban a hiszemben, hogy felkavart lelkiállapotának jót tesz ez a hosszú séta. Csak úgy rajzottak fejében az ötletek, hogyan szerezzen megbízható értesülést János kilétéről. Végül úgy döntött, hogy elutazik Kassára és maga néz utána János személyazonosságának a rendőrségen. Nem akart ártani neki, még ha bebizonyosodna is mindaz, amit az imént hallott róla. Egy hét múlva Magda magába roskadva ült a Pozsonyba tartó gyorsvonat fülkéjében. A rendőrségen megtudta, hogy olyan nevű személy, amelyen János neki bemutatkozott, nem létezik Kassán. A telefonkönyvben pedig a saját szemével győződött meg róla, hogy a megadott szám valóban annak a nevén van, akit az illető említett az állomáson. Ezek után sem kereste fel János feleségét, hanem írt a férfinak post restante egy levelet, s ebben beszámolt találkozásáról sógorával és minden szemrehányás vagy érzelgősség nélkül felszólította, hogy adja vissza azt a százhúszezer koronát, amit ismeretségük alatt különböző ürüggyel kért tőle, különben a rendőrséghez fordul. Eddig tartott Magda ereje. Utána határtalan kiábrándulás és elkeseredés lett rajta úrrá. Otthon anyja unszolására sírás nélkül mondta el a leglényegesebbet, majd napokig nem szólt egy szót sem. Az ötödik napon Magda altató-túladagolással öngyilkosságot kísérelt meg. A kórházban az életét megmentették, de utána hosszas pszichiátriai kezelésre utalták. Ősz lett, mire Magda újra visszatérhetett munkahelyére. Kollégái azonban nem ismertek rá. A kedves, segítőkész Magda helyett szótlan, bizalmatlan, gépiesen dolgozó kolléganőt kaptak. LŐRINCZ KATÓ Miké Attila a Rimaszécsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola ötödikes tanulója. 1993-ban és '94-ben első helyen végzett a rimaszombati Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Napokon. Aki egyszer már beszélt Attilával tudja, hogy szinte képtelenség leírni azt a beszédstílust, szellemességet, amivel a kisfiú rendelkezik. Az esti órákban érkeztünk hozzájuk. Az édesanyja fogadott, mert Attilának éppen zeneórája volt. Alig telt el negyedóra és betoppant Attila. Sötét hajú, égő szemű mozgékony kisgyerek. Rögtön bekapcsolódik a beszélgetésbe. Bármit felvetünk, mindenhez hozzá tud szólni. Csodálkozom is eleget: egy ilyen kis emberke és már kialakult véleménye van a világ dolgairól. Hozzáértően beszél a vadászatról, a háziállatok tenyésztéséről s természetesen az iskoláról, az irodalomórákról... — Harmadikos koromban kezdtem szavalni meg prózát mondani. Kétszer vettem részt a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Napokon és mind a kétszer az első helyen végeztem az első kategóriában — mondja Attila. — Először A pap meg a cigány című mesét mondtam, másodszor pedig A rest macskát. Nekem A pap meg a cigány jobban tetszett, de hát kétszer egymás után nem mondhatom ugyanazt a mesét... Attila édesanyja még hozzáteszi, hogy fia számára nagyon nehéz megfelelő mesét találni. Attila ugyanis ízes palócsággal beszél, s ezek a ”modern" mesék bizony furcsán hangzanak a szájából. — Nagyon szeretek meséket olvasni, főleg népmeséket — árulja el Attila. Sok szép mesekönyve van. Vannak közöttük szép új kötésű kiadványok és sok régi, agyonforgatott, megkopott fedelű meséskönyv, amelyeket Attila büszkén mutogat. — Nekem a régi könyvek, még ha kopottabbak is, mint az újak, sokkal jobban tetszenek. A mesék is szellemesebbek, fordulatosabbak, olvasmányosabbak, mint a mai mesék. Ha ezeket a régi könyveket forgatom, egy teljesen másvilág tárul elém. Teljesen beleélem magam egy-egy történetbe, végigizgulom az egészet, s a végén, amikor általában a jó győz, a rossz meg megkapja méltó büntetését, örülök — mondja. Vannak mesék, amelyeket kimondottan szeret. A meséskönyvben meg is mutatja kedvenc történeteit. A tízéves kisfiú korához képest rendkívül jól fogalmaz, gördülékenyen beszél. Valószínűleg jól is tanul... — Eddig még mindig tiszta egyes volt a bizonyítványom — tájékoztat csillogó szemekkel. — Az irodalmon kívül nagyon szeretem a történelmet, a földrajzot, de a matematikával sincs gondom. — Sportolni is szeretsz? — kérdezem, mert Attila amolyan örökmozgó gyerek benyomását kelti. — Hát persze. Van egy testvérem, ő már középiskolás Kassán, kiskorában állandóan gondok voltak a légcsövével, ezért sokszor volt a Tátrában. A szüleimmel együtt mi is gyakran meglátogattuk. Ott tanultam meg síelni, amit mind a mai napig nagyon szeretek. Ilyenkor télen, a síelés mellett szinte naponta járok szánkázni. Nyáron pedig focizni szeretek. Attila még elárulja, hogy édesapjával szívesen jár vadászni, horgászni, s a disznótor sem lehet meg nélküle. Ő a szüleivel és a testvérével háromszobás szövetkezeti lakásban lakik, ám a nagyszülei családi házban élnek, ahol Attila is nyulakat tenyészt. A nagyszülők már eleve úgy tervezik a disznóvágás idejét, hogy azon Attila is részt tudjon venni. Ilyenkor hajnaltól egészen késő estig segít a hús feldolgozásában. Egyébként Attila sok időt tölt a nagymamánál, aki szinte felnőttként kezeli a kisfiút és megbeszéli vele a háztartás kisebb-nagyobb gondjait. Most már értem, hogy hogyan tett szert Attila arra a sokrétű tudásra, amivel a beszélgetésünk elején meglepett. Végezetül megnézzük azokat a videofelvételeket, amelyek az 1993-as és az 1994-es Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Napokon készültek. Attila teljesen beleéli magát a rest macska, a lusta menyecske, a pap meg a cigány történetének elmesélésébe. A közönség dől a nevetéstől. Az előadás végén zúg a taps. Attila meghajol és láthatóan élvezi a sikert. — Nincs lámpalázad a fellépések előtt? — érdeklődöm. — Van lámpalázam. Az előadások előtt nagyon izgulok, de aztán, ahogy kimegyek a színpadra és belekezdek a mondókámba a lámpaláz, az izgalom fokozatosan elmúlik — mondja. A videofelvétel kapcsán eszébe jut, hogy 1993-ban a nézőtéren ült a Magyarok Világszövetségének egyik munkatársa, akinek annyira megtetszett Attila szereplése, hogy meghívta a kisfiút a budapesti Benczúr szállóba. Attila testvérével és a szüleivel három napot töltött a magyar fővárosban. Az idén ismét lesznek Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Napok. Attila ismét célul tűzte ki az első helyet. Szorítunk neki, hogy sikerüljön. KAMONCZA MÁRTA Fotó: Moteslky 13