A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-30 / 40. szám
FIGYELŐ uír ság, a munkanélküliség, növekszik a családon belüli feszültség, mindezek bizonyára kihatással vannak a gyermek lelkivilágára is. — Ahhoz, hogy egy gyermek harmonikusan tudjon fejlődni elengedhetetlenül fontos a kiegyensúlyozott, nyugodt családi légkör. Éppen a családon belül uralkodó jókedvet, humorra való hajlamot, kedélyeskedést kérdőjelezi meg a létbizonytalanság, a munkanélküliség vagy annak fenyegetése. Ezek főleg olyan családok esetében okoznak konfliktusokat, ahol az igények nagyobbak, mint a lehetőségek. A gyerek szenvedő alanya annak, ha a szülő ideges, ha a problémákat a csemeték előtt vitatják meg. Sokszor a gyereket belerángatják a szülők közötti huzavonába. A gyerek ilyen esetben elbizonytalanodik, nem tudja melyik szülőnek adjon igazat. Látja, hogy szülei képtelenek tartani az eddigi anyagi szintet, és elveszíti a jövőbe vetett bizalmát. Elgondolkodik: vajon érdemes-e tanulni, hiszen a szüleim is tanultak és mégsem élnek jól. Akkor inkább elmegyek melósnak, s ha nem lesz munka, eltengődök a munkanélküli vagy a szociális segélyből. Ezzel a gyerek ambíciói elhalványulnak, bizonytalan lesz és ez nagyon rossz hatással van a személyiség fejlődésére. Mit tegyen hát az a szülő, aki munkanélkülivé válik, hogyan nevelje a gyerekét? Hogyan mondja meg az eddig jóléthez szokott csemetéjének, hogy nem kap új iskolatáskát, ruhát, nem mehet el az iskolai kirándulásra, mert egyszerűen nem telik rá? — Itt sok függ a gyerek korától. Egy középiskolás gyereknek már meg lehet mondani, hogy sajnos, most kicsit szűkében vagyunk a pénznek. Főleg akkor helyes feltárni az ilyen korú gyerek előtt az anyagi jellegű problémákat, ha annak túlméretezett igényei vannak. Ezen túl illő lenne, ha a szülők — és biztosan sok családban a szülők ezt nagyon ügyesen meg is teszik — a gyerek figyelmét nem az anyagi, hanem a szellemi értékek felé irányítanák. Ezek sokkal nagyobb értéket képviselnek, mint a pénz. Beszélgetések alkalmával ne a pénz, mások pénzszerzési módjának megszólása legyen a téma. Irányítsuk a gyerek figyelmét a tanulásra, ösztönözzük jó tanulmányi eredmények elérésére. Az érdeklődési körének megfelelően írassuk be szakkörökbe, mert ezekben a kollektívákban nem a ruhát, a kocsit, hanem a teljesítményt nézik. Köszönöm a beszélgetést. KAMONCZA MÁRTA A BIKULTÚRA FLUIDUMA Úgy tizenöt esztendővel ezelőtt egy Dunaszerdahelyen megrendezett összeröffenésen az egyik "prominens" szlovákiai magyar kuitúrörmester előadást tartott az egybeterelt újságíróknak a különböző kultúrák együttéléséről, s egyebek között fölvázolta ama vízióját, mely szerint a dél-szlovákiai rónát belengi majd a bikultúra fluiduma. Ez, ha jól értettem, azt jelentette az ö szóhasználatában, hogy a kisebbségi magyarok egyszerre fognak lubickolni a szlovák és a magyar kultúrában, egyaránt a magukénak érzik majd Sládkovičot és Petőfit, ugyanúgy azonosulni fognak Móriczcal és Kukučinnal, s egyformán keblükre ölelik majd Štúrt és Kossuthot. A bikultúra fluidumával átitatott magyar telkekből lesznek majd a szocialista internacionalizmus tenyészbikái, akik szaporítani fogják a kommunista eszme iránt fogékony új emberfajtát. Előadása végén a derék atyafia arra buzdította hallgatóit, bátran kérdezzenek, ha netán magasröptű eszmefuttatását nem mindig voltak képesek követni. Ha jól emlékszem, egyetlen kérdés sem hangzott el, mindenki dermedten és némán ült a teremben, ahol mellesleg egy tolmácsberendezés is működött, hiszen körünkben Pozsonyból érkezett pártkorifeusok is ültek, akiket bezzeg a fent emlegetett fluidum nemigen akart áthatni. Ez a kínos esemény jutott az eszembe, amikor először hallottam a bilingvális kultúrházak tervezetéről. Ezt a projektumot az isten tudja kik ötlötték ki, annyi tény, hogy a Dunaszerdahelyi járást szemelték ki kísérleti terepül. Szabóvá asszony, a járási kulturális centrum "pályázat alapján" kinevezett igazgatónője (mellesleg a pályázat elbírálásánál egyetlen magyar párt vagy szervezet képviselői sem voltak ott) a nyári kánikulában eltikkadt lelkeket szerette volna egy kissé felüdíteni egy nagyszabású kultúrprogrammal, amelynek a címe valóban sokat sejtetett: Itt élünk együtt. Az egésznek csupán egyetlen szépséghibája volt, nevezetesen, hogy a Csemadokkal hivatalosan semmit sem egyeztettek, csak a plakátra írták ki társrendezőként. A gálaműsorba csupa szlovák hivatásos előadóművészt hívtak meg, magyart egyet sem, ráadásul az egészet úgy szervezték, hogy a közelben az egyik győzelemre aspiráló párt rendezte nagygyűlését. A műsorban fellépő egyik-másik művészről is kiderült utólag, hogy az illető párt listáján indulnak a választásokon. A Csemadok vezetői természetesen tiltakoztak az ügy miatt, és elhatárolták magukat a rendezvénytől, mire beindult a Matica propagandagépezete (mert ugye ők is ott voltak a szervezők között), és rágalmak özönét zúdította a Csemadokra. A részleteket már ismerjük a sajtóból, ezért kár a szót vesztegetni rájuk. Annál több figyelmet érdemel viszont az a frontális támadás, amelyet Dél-Szlovákia kulturális birtokbavételéért a Matica indított. Mivel ezen a tájon a szlovák amatőr mozgalom meglehetősen szerény eredményeket tud felmutatni, bizonyos körök elhatározták, hogy felülről kell kezdeményezni és megszervezni a dolgot. Az ehhez szükséges pénzt sem kellett sokáig keresni; a járási kulturális központok az ún. vegyesen lakott területeken abból a kevéske 140 millióból kapják az állami támogatást, amit a nemzetiségeknek hagyott jóvá a szlovák parlament. Nosza ebből a pénzből kell fellendíteni a szlovák kultúrát a magyarok lakta vidékeken, s ha megfelelő emberek ülnek a megfelelő székeken, akkor megy minden mint a karikacsapás. Azt még mind a mai napig senki sem magyarázta meg, hogy például a Dolný Kubín-i járás kulturális centrumát az erre külön jóváhagyott összegből támogatják, míg a vegyesen lakott területeken működő központok költségvetését — a járásban élő nemzetiségek számarányának megfelelően — kisebb vagy nagyobb részt miért a már említett 140 milliós tételből fedezik? Elvégre a kisebbségek intézményrendszere jóval kevésbé fejlett, ezért kell a plusztámogatás, ami a világban mindenütt magától értetődik, csak Szlovákiában nem akarnak tudni róla. Némelyek olyasmiről is beszéltek, hogy üdvös lenne a kultúrát egyetlen központból irányítani, s ez talán akár a Matica slovenská is lehetne. Nem szeretném itt most minősíteni ezt a szervezetet, de az elmúlt esztendőkben nem sokat lendített a szlovák kultúra ügyén, annál többet ártogatta magát a napi politikába, s a magyarellenes támadások egyik fő szervezője és hangadója volt. Ezt nem mi állítjuk a Maticáról, maguk a szlovákok ismerték el többször is. Mindez tehát közismert, mégis a Matica szeretné a szlovákiai kultúrügyeket irányítani hivatalosan is, mivel eddig csak a háttérből igazgathatta, beépített emberei révén. Szabóvá asszony is a Matica központjában dolgozott korábban, s ezért aligha véletlen, hogy őt nevezték ki Dunaszerdahelyre. Nemrégen Szlovákiában járt Fodor Gábor magyar művelődési és közoktatási miniszter, és az ebből az alkalomból rendezett sajtóértekezleten Roman kulturális miniszter egy kérdésre válaszolva kijelentette: fogalma sincs róla, mit értenek a magyarok a kulturális autonómia kifejezés alatt, mert még egyetlen ilyen tervezetet sem látott. Én viszont úgy vélem, ha a magyar pártok által is támogatott kormány kulturális minisztere kíváncsi a témára, már számtalanszor megtehette volna, hogy leül az illetékesekkel tisztázni a dolgot. Akkor talán azt is megtudhatta volna, hogy a nemzetiségi kultúra támogatását és fejlesztését nem szeretnénk a Matica slovenskára bízni, elvégre az autonómia lényege épp az, hogy a saját ügyeinkben mi magunk döntünk. Nagyon örvendetes tény, hogy Magyarország és Szlovákia végre aláírta a kétoldalú kulturális egyezményt. Annak is őszintén örülünk, hogy a Békéscsaba környékén élő szlovákok hamarosan foghatják majd a szlovák televízió műsorait. De én egyszer már azt szeretném hallani, hogy egy szlovák politikus elismeri: a szlovákiai magyarok termelnek annyi értéket ennek az országnak, hogy több pénzt kapjanak az állami költségvetésből és a saját ügyeiket maguk intézhessék. Ilyen egyszerű az egész. LACZA TIHAMÉR 3
