A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-09-30 / 40. szám
miVÁNDORLÁSOK UMAGO a térképen nem található ' T IB p®* .-1 1 * i jfl * Wfá', 1 'Z&m1 Trg Venecija — Piazza Venezia (Velencei tér) B ő emberöltővel ezelőtt a csallóközi vicinálison hallottam azt a keserű hazai magyar viccet, amelyben három nemzet fiai beszélgetnek a "fapadoson” a helységnevek írásmódjáról. Elsőként az angol panaszolja, hogy neki milyen nehéz megjegyeznie, bár azt mondja "mencseszter", úgy kell leírni: Manchester. A francia rátromfol, hogy ennél is nehezebb, ha az ember "bordó"-t mond, miközben Bordeauxot ír. Ugyan már — mosolyog szerényen a hazai magyar —, nálunk mindenki azt mondja, "párkány", mégis úgy kell leírni, hogy Štúrovo. Hogy milyen változást hozott ezen a téren az időközben eltelt huszonnyolc év, arra igazán fölösleges szót vesztegetni. Arra még kevésbé, hogy e kontinens boldogabb nyugati felén már rég nem okoz gondot a legelemibb emberi és állampolgári jogok biztosítása. De hogy egy vadonatúj, 57 ezer négyzetkilométeres, ötmillió lakosú, szláv A főtéren magasodó harangtorony Giuseppe Garibaldiról az egyik legszebb utcát nevezték el nyelvű kis országban is a többség természetesnek veszi ugyanezt, az számunkra a szenzáció erejével hat. A történelem iránt különösebben nem érdeklődő turistának logikus, hogy Horvátországot a horvátok lakják. Viszont egyhamar iskolai történelemóráiról fennmaradt emlékei között kezd kutatni, amikor az úton haladva sorra találkozik a kétnyelvű forgalmi, tájékoztató és helységnévjelölő táblákkal. Feldereng előtte egy bátor, nagyhatalmú, középkori hajós-kereskedő nép képe, amely egykoron az egész Földközi-tenger vidékét uralta, így a Velencéhez vezető tengeri bejárat, az Isztriai-félsziget is a városállam szerves részét képezte. Ennek folyományaként a késői századok folyamán üdülőparadicsommá fejlődő csodás vidéket napjainkig nagy számban olaszok is lakják. A tájainkról érkező utas egy pillanatra meghökken, amikor egyazon táblán, egymás alatt, egyforma betűtípussal, -mérettel és -színnel látja kiírva a helységet megjelölő hivatalos megnevezés (a végcél), Umag — Umago nevét. Ugyanígy minden üzlet, utca, hivatal és hatóság neve is mindkét nyelven, horvátul és olaszul egyaránt olvasható. Aztán feldereng benne valami sejtelem arról, ez talán amiatt lehetséges, mivel a kisebbséghez tartozók is ugyanolyan (nyelvi) jogokkal rendelkeznek, mint a számbeli fölényben lévők. A várost közelebbről megszemlélve lépten-nyomon szembetűnik az olasz múlt öröksége: a Velencét idéző mediterrán házak, utcácskák, varázslatos sikátorok, a főtéren meredező harangtorony, homlokzatán a Szent Márkot ábrázoló, a Szentírást kezében tartó szárnyas oroszlánnal. Ez alól az utcanevek sem kivételek: a torony mögött található a Trg Venecija — Piazza Venezia, ide torkollnak a nagy, független Olaszországért harcoló múlt századi forradalmárok nevét viselő kanyargós utcácskák, közöttük a legszebbek, a Via-Ulica Giuseppe Garibaldi és Giuseppe Mazzini. A sikátorokba merészkedve mindenütt olasz szó üti meg az ember fülét. Az öregek trécselése, apró maszatos nebulók csivitelések kizárólag Dante nyelvén folyik. Két parányi, csipkézett tengeröblöcske közé szorulva, szerelmesek andalgásaira magát kínáló romantikus, kanyargós utca hívja fel magára a figyelmet, a Riječka ulica — Via Fiume, amelyet az egykori monarchia legnagyobb hadikikötőjéről neveztek el. Az eddigi barangolásai alatt megedzett utazó — látva a helybeliek kedélyes nyugalmát — már meg sem lepődik, hogy senkinek sem jutott az eszébe ezt az utcát Via Rijeka felirattal elcsúfítani. Okot ezret is lehetett volna erre találni, hiszen a félsziget hányatott sorsa az európai történelem zaklatottságának pontos tükre: volt római, bizánci, frank és karintiai fennhatóság alatt, a legutóbbi két évszázadban is számtalanszor gazdát cserélt. Velencét az osztrák császárság szorítja ki innen, majd az első világháborút követő békeszerződések Olaszországnak ítélik. Horvátországhoz csupán a második világháborút követően kerül. E történelmi háttér bőven elegendő lehetne a területféltéshez. Mindez nem elég: kormányzati tényezővé vált olasz szélsőségesek napjainkban is Illíria egyes vidékeinek visszacsatolásáról szoktak ébren 4
