A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)

1994-07-15 / 29. szám

Palacsintás Egy idő óta csak így becézgetem magam­ban. Személyes találkozásunkkor ugyanis nagy szerepe volt a 100 vegyes ízesítésű palacsintának, amelyet csak úgy kedves­ségből hozott a száztagú közönségnek. Jutott is, maradt is, s meg kell mondanom, hogy finom palacsinta volt. Nem kevésbé jóízű volt az a beszélgetés is, melyet műsor után folytattunk Csonka Andrással, vagy ahogy inkább ismerik, a Família Kft. Picijével. Nem igazi férfiszépsóg, bár ezer hurkába gyömöszölt hajával, kissé megnyúlt arcával és az arca után szaladt orrával szokatlanul érdekes. Ráadásul még kedves és nyílt is, akivel öröm beszélgetni. — Valóban Ön sütötte a palacsintákat? — Kicsit korábban kellett kelnem, mint máskor, pedig utálok korán kelni, de hát nekem a palacsintasütés nagyon lassan megy. — Egyébként szeret sütni-főzni? — Egyedül palacsintát tudok sütni, ebben merül ki a teljes főzési tudományom. De amíg egy palacsintasütővel az ember meg­süt 100 darabot, az időbe telik. — Miért éppen palacsintát tanult meg sütni? — Mert a családomban senki nem tud olyan palacsintát sütni, amilyet én szeretek, így kénytelen voltam megtanulni. — Megmondom őszintén, sehogy sem áll rá a szám a művész úrra, inkább legszívesebben Picinek szólítanám. El­mondaná, hogyan lett egy ország Picije? — Véletlenszerű dolog volt. A figurát eredetileg egy másik srác játszotta volna Tuci néven, de ő a főiskola miatt nem vállalhatta el. így kerültem én a helyére mint Pici. Bár a stábból nem ismertem senkit, nagyon örültem, hogy bekerültem a sorozatba, amejy eredetileg három próba­adással indult. Úgy gondolom, sehogy sem lett volna szabad kihagynom a lehetőséget, hogy a főiskola elvégzése után egy évvel bekerülhettem egy ilyen sorozatba. Mivel feltétel volt, felbontottam szerződésemet a Vidám Színpadon, de szerencsére nemcsak a Família Kft., hanem Bodrogi Gyula is vendégként foglalkoztat azóta is. — Sőt úgy tudom más színházakban is játszik. — Játszom a GREASE című musicalban, amely Gór Nagy Mária Tanodájának a vizsgaelőadása, aztán a Dominó Színpadon szerepelek egy érdekes pszicho-krimiben, ami nagyon kemény feladat és persze az Operettszínházban játsszuk a Família mu­sicalt. — Jól látom, hogy Ön romantikus alkat? — Igen, én főleg akkor vagyok ilyen, amikor azt érzem, hogy körülöttem minden elhidegül. Annak, hogy ebben az időseknek szóló műsorban most szerepelhettem, főleg azért örülök, mert úgy látom, hogy az idős emberek sorsa napjainkban sokkal kemé­nyebb és keserűbb, mint az én gyermek­koromban volt. Sokkal többet kellene értük tenni, hiszen ezért az országért valójában ők dolgoztak a legtöbbet. — Meglep mennyjre foglalkoztatja az idősebb generáció. Úgy gondoltam, hogy inkább a fiatalabb és annak is a szebbik fele köti le hétköznapjait. Sok levelet kap a lányoktól? — Igen, rengeteg levél jön, a legutóbb például egy lány ódát írt hozzám. Pedig nem tartom magam szépfiúnak, inkább karakteres alkat vagyok, de úgy látszik, van bennem valami sarmos, ami a lányoknak tetszik. Van egy postafiókom, és már Szlovákiából is több levelet kaptam. Kisebb­­nagyobb időeltolódással meg is válaszolom őket, kézzel írott leveleket küldök és fotót is, ha kérnek. — Érdemes még a lányoknak írni, úgy értem, nincs még választottja? —Választott mindig van és mindig lesz, de azért írni mindenképpen érdemes. — Szóval még nem nős? — Nem, még nem vagyok. Ilyen szem­pontból most még nehéz a helyzetem, mivel anyámékkal együtt élek, és az ő segítségük nélkül nem tudom megoldani a lakáshely­zetemet. Addig nem hiszem, hogy nősülnöm kellene, amíg nem állok a saját lábamon. — Ön színészcsaládból származik? — Igen, édesapán, Csonka Endre szí­nész, de már 18 éve nyugdíjas. Egyébként eredetileg én is Endre voltam, de megvál­toztattam a nevemet, hogy ne kelljen az ijfabb jelzőt használni. — Visszatérve a Famíliára, nagy harc folyik a sorozatban Krisztáért. Ki nyer végül is? — Vili meg én, a két idióta már három éve harcolunk egymással. Flogy nézne az ki, hogy bármelyikünk is győzne? Azt nem tudom, mi lesz, ha szegény Barbara szülni akar majd... Beke István Talpon at a vesebe lat Végy egy liter fehér bort, négydeci vegyes virágmézet, négy kanál ecetet. Főzd nagy lángon mindezt öt percig, ha kihűlt, fogyaszt­ható. Naponta egydcci száműzi a szervezetből a fölösleges vizet. Lelohad a dagadt láb, megszűnik a szem alatti táska. Szabó Szilárd, a reflexológus csontkovács ajánlja ezt a receptet. Mesterségének elismert tudósa ő, Ausztriában és az Egyesült Államokban sajátította cl a szakma fortélyait. Szabó Szilárd állítja: a reflcxológia nem kiegészítő terápia, hanem tudomány. Aki érti a dolgát, az talpmasszírozás közben olyan bajokat is fölfedez, amelyeket a műszer, a labor nem mutat ki. Talpunkon ugyanis megtalálható a szerveinket körülvevő izmok reflexzónája. Betegségkor ezekben a zónák­ban kristályok rakódnak le, amelyeket masszírozással el lehet oszlatni. Az orvosi hiedelmekkel ellentétben Szabó szerint a fejfájás is gyógyítható. Műtét helyett talpmasszást ajánl moz­gásszervi betegeknek a szakember. Azt mond­ja, bajainkért hiába okolják a meszesedő gerincet az orvosok. Mészlerakódásról ugyan­is szerinte csak akkor beszélhetünk, ha az minden csigolyán egyformán kimutatható. Legtöbb esetben azonban az történik, hogy görcsbe rándul a csigolyák közötti izom és ez megzavarja a vérkeringést. Ennek követ­keztében a röntgensugár elnyelőképcssége megváltozik, a készülék meszes tüneteket mutat. Amennyiben sikerül az izomgörcsöt megszüntetni, helyreáll a rend. Mindent tudó gyógyfolyadékot is készít laboratóriumában a reflexológus. Az Amino­­erg engedélyezett, gyógynövényboltokban kapható. Megszünteti többek között a fejfá­jást, az asztmás rohamokat, segíti a gyomor­működést, sebet forraszt. Most ennek tovább­fejlesztésén fáradozik Szabó Szilárd. Olyan szert talált ki, amelyik clállítja a vérzést, fertőtlenít. Sokféle bajra jó ez a kenhető, aminosavakat tartalmazó folyadék. Bárki használhatja. Azt azonban nem ajánlja a reflexológus, hogy ki-ki otthon magán pró­bálja ki a gyógyító masszírozást. Ahhoz a szakkönyv, a talptérkép is kevés. A rossz mozdulat csak bajt okoz.

Next

/
Thumbnails
Contents