A Hét 1994/2 (39. évfolyam, 27-52. szám)
1994-07-15 / 29. szám
SZABADIDŐ Max Unger Elpusztulni mint a patkány Hat hónappal ezelőtt történt, estefelé. Valamivel nyolc után tértem haza a műhelyből, és olyan boldog voltam, mint amilyen még soha: Geena igent mondott. Tizennyolc éves lányom van, én pedig betöltöttem az ötvenet. Húsz évvel vagyok idősebb, mint az a nő, akibe őrülten beleszerettem. Szóval estefelé érkeztem haza. Szokatlan csend fogadott. Gyorsan átkutattam a házat, s aztán megtaláltam a hálószobában. Geena mozdulatlanul feküdt az ágyon, halott volt. Mi történt? Mellette megtaláltam a búcsúlevelét. Megtudtam belőle, miért választotta a halált. Nem miattam vette be az altatótablettákat, egy másik miatt, akivel gáládul megcsalt. Azt a másikat — megírta a levélben — mindenkinél jobban szerette. Én szamár! Semmit sem vettem észre! Mindig abban a tévhitben éltem, hogy Geena boldog mellettem. Milyen szépen megvolt Vanessával, a leányommal, aki életem értelme volt. Az első perctől kezdve barátok lettek. Első nejem fiatalon halt meg, nekem csak a leányom maradt. Amikor aztán Geenát megszerettem, Vanessa a háttérbe szorult. Az esküvő után tudtomra adta, hogy hosszabb időre meglátogatja a barátnőjét. Kilépett az életünkből, pedig mennyire szerettem. Geenának tehát volt valakije. A rejtély hamarosan megoldódott, mert megtaláltam a naplóját, Geena naplóját. Ó, igen, a társam Denzel Seymour, ó, igen. Milyen durván beleavatkozott az életembe. Becsaptak, rútul becsaptak. Denzel pontosan, szakavatottan dolgozott, sokat tudott a sportkocsikról. Sohasem törődtem azzal, amit meséltek róla. Amikor az események után meglátogattam, elővillantak hófehér fogai. Vagy 190 cm magas lehetett, ráadásul tíz esztendővel fiatalabb volt, mint én. Magabiztos, atlétatermetű. — Ma este szükségem van a gépkocsira — mondta vigyorogva. — Egy rendkívül csinos macskával van találkám, öreg!... — Netán ismerem a hölgyet? — kérdeztem halkan. — Nem hinném... Eltökéltem, hogy megölöm. Sokáig gondolkoztam, s végül kikoholtam a tervet. Patkányhalált szántam neki — lobogó lángok között. A legalkalmasabb időpont a vasárnap, amikor senki sem dolgozik. Az előkészületeket máris megtehettem. Denzel rendszerint vasárnap találkozik a "macskákkal", erről hallottam. Most vasárnap van. A városban tűzijáték lesz, emberek. A szokásait ismertem. Szombaton rendbe hozza a gépkocsiját, vasárnap kihajt, találkozik a nőjével, és éjfél után tér haza. A gépkocsit a garázsban hagyja, azután hazamegy. Nem lakik messze a műhelytől. A szomszédom, akár azt is mondhatnám. Vasárnap mindig átöltözik. Harminc percig csinosítgatja magát. Újabb harminc perc elmúltával beül a gépkocsijába. Harminc perc? Ezalatt háborúkat lehet megnyerni vagy elveszíteni. Néhány tartályt megtöltöttem benzinnel, és elhelyeztem őket a csomagtartóban. Ezt a csomagtartót Denzel mindig csukva hagyta. Ez volt a manőver első szakasza. A szobám ablakából láttam, ahogy beül a gépkocsiba, és indít. Csak várni kell, ennyi az egész. Valamivel éjfél előtt Denzel visszatért. Kiszállt a gépkocsiból, hogy ajtót nyisson, de a motor tovább működött. Ekkor nesztelenül előbújtam a bokorból, és a csomagtartóban szétloccsantottam a benzint, majd elhelyeztem a robbanórakétát. Denzel visszatért. A csomagtartó fedele akkor már lecsukódott. Denzel a gépkocsit behajtotta a garázsba. Éppen egy whiskysüveget vettem a markomba, amikor hatalmas robbanás reszkettette meg a levegőt. Az ablaküvegek menten megrepedeztek. A műhelyt elborították a lángok. Azonnal felhívtam a tűzoltókat, felhúztam a pizsamámat, és rémülten szaladgálni kezdtem az udvarban. Végül — nagy sokára — befutott az első tűzoltókocsi, majd a rendőrségi autó. Vártam az egyenruhás és a civilbe öltözött rendőrök kérdéseit. Semmit sem lehetett megmenteni. Csak azt mondhattam, hogy a társam minden éjjel a garázsba hagyta a gépkocsiját, s azt is elárultam, hogy ma este — szokásához híven kihajtott. Ezután a szakértők felmutatták az első eredményeket. Nagyjából egyetértettek abban, hogy az ablakon keresztül valami betévedhetett a műhelybe éppen abban a pillanatban, amikor Seymour behajtotta az autót a garázsba. Ez okozta a szerencsétlenséget. S Mercedesből semmi sem maradt. Végül tapintatosan — igazán tapintatosan — közölték velem, hogy szeretett társamat felperzselték a lángok, vagyis úgy halt meg, mint egy rühes patkány. A megszenesedett hullát meg is találták. Valamit azonban nem értettek. Még valaki lehetett a gépkocsiban, mert a padlón egy gyűrűt találtak. Valamikor nagyon szép gyűrű lehetett, de a nagy hőségtől majdnem teljesen elolvadt. A lángok félmunkát végeztek. Szó ami szó, azonnal felismertem a gyűrűt. Tavaly ajándékoztam Vanessának. A tizennyolcadik születésnapján... Dušan Dušek: ++ ELŐNY Egy vagy tán két hét is eltelt, s egyszer csak eszembe jutott, hogy már rég borotválkoztam. Végigsimítottam az arcomon — semmi nyoma a borostának. Bementem a fürdőszobába, belebámultam a tükörbe, de olyan sima volt az állam, mintha éppen most borotválkoztam volna. Nagyon furcsának tűnt nekem ez az egész. Húszévi borotválkozás, zsilettvásárlás, később villanyborotva meg mindenféle illatos és pacsuli vizek után — egyszeriben ilyen újdonság! Másrészt meg örültem: ugyanis utáltam borotválkozni. Dühített, mivel néhány szőrszál mindig elrejtőzött, várta, hogy elrakjam a borotvakészletem, s aztán előbújjanak rejtekhelyükről, és éktelenül meredezzenek a fényben, mint valami disznósörte — s kinevessenek. Ahogy így nézelődtem közelebb hajolva, majd távolodva a tükörtől, feltűnt: mintha nagyobb lenne a fülem! De nem szenteltem neki különösebb figyelmet. Másnapra megnőtt a fülem, úgy állt ki a hajamból, mint erdőben a gomba, például a rókagomba a lehullott tűlevelek alól. De hát ezek az utóbbi időben teljesen eltűntek. Meglehet, hogy másfajta gombák nőnek helyettük — vagy ha nem gombák, akkor fülek. Egy hét múlva a fülem növekedése megszűnt. Ettől kezdve hordok hosszú hajat. Nem borotválkozom, nem nyiratkozom — s tegnaptól kezdve a körmöm sem vágom. Megállapítottam, hogy megszűntek növekedni, akkorák maradtak, mint amekkorára a legutóbb nyírtam őket, egészen tövig, hogy semmiféle piszok ne kerülhessen alájuk. Megint egy újabb előny. Nézegetem magam a tükörben: sem a bajszom, sem a szakállam nem növekszik, a fülem gondosan elrejtve, vigyorgok magamra, s egyszer csak azt veszem észre, hogy valami nincs rendjén — mintha nagyobbak lennének a fogaim... Vércse Miklós fordítása 26 A HÉT
